Trump: hat hónap alatt hat háborút zártam le

Az amerikai elnök helyre tette a kritikusait, akik már a pénteki találkozótól azt várták, hogy egy csapásra kitör a béke. Trump felhívta rá a figyelmet, hogy amióta kormányon van, hat konfliktus lezárását közvetítette, úgyhogy nyugodjanak le, ezt is megoldja.
Donald Trump a mai találkozójára készülve szép kört futott a közösségi médiában, ahol helyretette a kritikusait. A demokratáknak és a sajtónak szánt beszólásait erősen megszórta tényekkel, amiktől a nevezettek általában rosszul szokták érezni magukat.

Az amerikai elnök többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy hány konfliktust zárt le az ő közvetítése, mióta beiktatták hivatalába:
Hat hónap alatt hat háborút zártam le, az egyik egy lehetséges nukleáris katasztrófával fenyegetett, és mégis azt kell olvasnom a Wall Street Journalban, hogy mit csinálok rosszul az orosz-ukrán konfliktusban, ami amúgy "Álmos Joe Biden" háborúja, nem az enyém. Én csak azért vagyok itt, hogy megállítsam háborút, nem azért, hogy tovább folytassam. Ez a háború SOHA nem tört volna ki, ha én lettem volna akkor az elnök. Pontosan tudom, mit csinálok, és nincs szükségem azoknak a tanácsaira, akik évek óta foglalkoznak ezekkel a konfliktusokkal, és soha nem tudtak semmit sem tenni azért, hogy megállítsák őket. (…) Annak ellenére, hogy sok könnyűsúlyú és nagyon irigy kritikusom van, ezt is meg fogom oldani, mindig megcsinálom!!!
– írta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy a demokraták és a balliberális média még akkor is kritizálnák őt, ha az oroszok azonnal letennék a fegyvert, sőt, még Moszkvát és Szentpétervárt is átadnák az ukránoknak és az amerikaiaknak.