Pesti Srácok

Tarr ismét kiteregette a szennyest: Magyar Péter mozgalmában pék is lehet közgazdász

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Újabb kínos részletek derültek ki a Tisza Párt háza tájáról. Egy június 11-én, Újpesten felvett beszélgetésben Tarr Zoltán, a párt európai parlamenti képviselője meglepő őszinteséggel árulta el, hogyan is zajlanak a dolgok Magyar Péter mozgalmán belül. A videóból kiderül: a Tisza nem programot kínál, hanem hatalmat akar. A Tűzfalcsoport írása.

A döntéshozatal egyetlen ember kezében összpontosul, a „szakértők” között pék is akad, méghozzá a közigazgatási területen, a konkrét intézkedések, amikkel állítólag készülnek a választás utáni hétre pedig – saját bevallása szerint – nincsenek még meg (az nem derült ki, hogy akkor mitől konkrétak, ha nem léteznek).

Tarr azt is bevallotta, mindenről Magyar Péter dönt – a képviselők csak a Facebookról értesülnek.

„…És akkor miután kiposztolta (Magyar Péter), hogy felkért képviselőnek, akkor utána beszéltünk is róla.”

– mondta Tarr a beszélgetésen.

Vagyis a Tisza Pártban nem előzetes egyeztetés, szakmai vita, közös döntéshozatal történik, hanem a vezér egyedül határoz, a többiek pedig utólag igazodnak hozzá.

„Az, hogy a saját képviselőjelöltjei (legalábbis egy biztosan) a Facebookról tudták meg a sorsukat, világosan mutatja, hogy a Tisza valójában nem demokratikus közösség, hanem egyszemélyes projekt, hiába próbálják ezt a Tisza-szigetekkel leplezni és demokratikus folyamatokat mímelni. Egy komolyan vehető politikai közösségben elképzelhetetlen, hogy a képviselő-jelöltek a Facebookról értesüljenek a jelölésükről”

– írta a blog.

A legsúlyosabb kijelentés az EU-s pénzekkel kapcsolatban hangzott el Tarr Zoltán részéről.

„…Folyamatosan tárgyalunk, és pontosan tudjuk, hogy mik azok a lépések, amiket meg kell tenni annak érdekében, hogy a források egyáltalán hozzáférhetően legyenek majd. Ömm… Ezek bizonyos politikai lépések, amiket meg kell tenni.”

Ez a gyakorlatban következőket jelenti: a rezsicsökkentés felszámolása, a gyermekvédelmi törvény visszavonása, az orosz energiáról való azonnali leválás, progresszív személyi jövedelemadó, adóemelések és a genderideológiai elvárások teljesítése. Vagyis a Tisza Párt programja nem más, mint a brüsszeli diktátum végrehajtása – a magyar emberek érdekei ellenében.

A párt szakmai hátországáról, munkacsoportjairól is beszélt.

„Vannak nagyon komoly, sok évtizedes tapasztalattal bíró szakemberek, vannak műkedvelők, akik azért csatlakoztak egy csoporthoz, mert elképesztően érdekli őket a nem tudom, a könnyűipar, vagy a vízügyi tervezés, de alapvetően ők soha életükben ezzel nem foglalkoztak, de van elképzelésük, van műkedvelő történész, akinek a közigazgatás a kutatási területe, de nem ezt tanulta, hanem alapvetően pék.”

Ez a mondat tökéletesen összefoglalja, mennyire komolytalan a Tisza Párt. A kormányzásra készülő mozgalom egyik közigazgatási „szakértője” Tarr Zoltán elmondása szerint egy pék – mindez még vicces is lenne, ha nem arról lenne szó, hogy Magyarország jövőjéről kellene felelősen gondolkodni. Ez több mint kínos: ez a szintű amatőrizmus veszélybe sodorná az országot – különösen egy válságokkal terhelt időszakban, amikor délről a migrációval küzdünk, a szomszédunkban pedig évek óta véres háború dúl.

Tarr Zoltán egy másik elszólása egyértelművé teszi a Tisza Párt valódi logikáját:

„Csomó mindent ki lehet találni, mindenről van értelme beszélgetni, a lényeg az az, hogy addig a napra, arra a napra fókuszáljunk, és addig nem érdemes belemenni őszintén azt kell mondjam nem érdemes belemenni az igazán komoly ügyekbe, mert az egyetlen komoly ügy az az, hogy sikerül-e a választáson nyerni, vagy nem. Az összes többi onnantól kezdve megoldható lesz.”

Nos, így áll össze a Tisza pártstruktúrája: Magyar Péter fütyül, a többiek zokszó nélkül csinálják. Azt pedig tudjuk, Magyar Péter kinek a kottájából játszik.

Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs

 

Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.