Pesti Srácok

Takács Péter: az arc és a szakértelem között hatalmas szakadék tátong a Tisza Pártnál

Takács Péter: az arc és a szakértelem között hatalmas szakadék tátong a Tisza Pártnál

A magyar egészségügy sokkal jobb állapotban van, mint ahogy azt a balliberális média be akarja állítani, ugyanakkor bőven van még munka, és az eredményekről is megfelelően kell kommunikálni - mondta az Indexnek adott interjújában Takács Péter. Az egészségügyi államtitkár beszélt a családját ért támadásokról, a Tisza Párt prominenseivel folytatott vitáiról, az ágazatban dolgozók javuló helyzetéről és a személyes ambícióiról is.

Takács Péter szerint megfigyelhető, hogy a közbeszéd a magyar egészségügy helyzetéről, állapotáról már rég a közösségi médiában alakul, ahol a balliberális vélemények túlsúlyban vannak, így szinte soha nem figyelhető meg, hogy írnának például egy sikeres átszervezésről, a hangsúly sokkal inkább a nyolc évre kapott időpontot egy beteg, vagy a hat kórházban sem fogadták, mindenhonnan elküldték kezdetű rémtörténetek keringenek, és persze nem maradhat el az örök sláger, a hiányzó wc-papír, vagy a kifogyó kézmosó folklórja sem. 

Az egészségügyi államtitkár ezekről elmondta, hogy soha, semelyik országban sem lesz olyan helyzet, hogy egy időben mindenhol legyen wc-papír, ez képtelenség. Megemlítette az ügyeleti rendszer átalakítását is, amely szerinte a balos sajtó egész pályás letámadása ellenére is sikeres volt. Megemlítette, hogy a rendszer bevezetésekor valakik attól sem riadtak vissza, hogy túlterheléses támadást indítsanak a segélyhívó szolgálat vonalain, bizonygatva ezzel, hogy az új rendszer nem működik. 

Nem omlik össze

Takács Péter az Eurostat adatait idézte arra a felvetésre, hogy a magyar egészségügy folyamatosa a szétesés, a menthetetlen válság jeleit mutatja: a felmérés szerint a magyarok mindössze 1,4 százaléka válaszolta azt, hogy nem jutott megfelelő ellátáshoz. Az államtitkár szerint a jelenlegi vezetés hibája az, hogy az eredményeket, a változtatásokat nem sikerült megfelelően kommunikálni, amin változtatni. A rémhírek ellenére az orvosok elvándorlása is jelentősen visszaesett, a korábbi évi ezerről százra. 

Az államtitkárnak öt gyermeke van, kettőt közülük másik nemrég másik iskolába kellett átíratni, mert folyamatosan zaklatták őket a diákok apjuk munkája miatt, ami a közbeszéd rendkívüli mélységeit is megmutatja. Takács beszélt a Tisza általi támadásokról, az elhíresült nyolcmilliárd forintos nyereségéről, amelyeket a Covid idején a lélegeztetőgépek beszerzésekor szerzett állítólag. A hasonló rágalmak miatt beperelte az azokat terjesztő Kulja Andrást, szerinte az egész lejáratási kísérlet mögött Magyar Péter áll, aki számára Kulja csak egy hasznos bolond volt. Beszélt a Tisza trollhadseregéről is, amely szintén folyamatosan igyekszik nevetségessé tenni a munkáját, eredményeit, mindezt bármilyen színvonal nélkül. 

Takács Péter büszke arra, hogy a polgári kormány alatt megszűnt a hálapénz intézménye a magyar egészségügyben, ami szerinte sok fiatalt is az orvosi hivatás felé irányított, szerinte a képzésben Magyarország világhatalom. Megemlítette a kórházi adósságkezelés kérdését is, amelyet szerinte nem lehet egyszerű, demagóg módon megközelíteni, mert óriási különbség van például egy vidéki kis intézmény, és egy fővárosi klinika között. Szóba került a kórházi étkeztetés kérdése is, amelyet jelenleg kíván átalakítani a tárca, hogy nemzetközi színvonalú legyen.

Forrás, fotó: Index