Pesti Srácok

Meglepetés-győzelmet ért a Zete bátor, kezdeményező játéka az enervált címvédő ellen! - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Zalaegerszeg 1–2 (1–1)

Meglepetés-győzelmet ért a Zete bátor, kezdeményező játéka az enervált címvédő ellen! - Labdarúgó NB I: Ferencváros–Zalaegerszeg 1–2 (1–1)

A forduló utolsó mérkőzésére maradt a legnagyobb meglepetés a labdarúgó NB I-ben. A játéknap előtt még a tabella utolsó helyén álló Zalaegerszeg a Groupama Arénában győzte le a bajnoki címvédő Ferencvárost, a mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten.

Országos egyes. Ha mai, meglehetősen hektikus magyar bajnokságban létezik – totónyelven szólva – ilyen mérkőzés, akkor a Fradi-Zete előzetesen egyértelműen annak ígérkezett. A Ferencváros az élboly tagja, ráadásul a nemzetközi porondon is vitézkedik az Európa Ligában, miközben a vendég Zalaegerszeg utolsó helyen áll a tabellán, és tíz lejátszott meccsen mindössze egyszer tudtak diadalmaskodni. Ami mégis reményt jelenthetett a kék-fehéreknek, hogy Robbie Keane vezetőedző előre jelezte, rotálni készül az alapcsapatán, illetve talán a hazaiak fáradtsága, hiszen csütörtökön még kupameccset vívtak Salzburgban.

Ami a hazaiakat illeti, azért semmiképpen sem mondható, hogy gyenge lett volna a zöld-fehér kezdő. Az előre jelzett rotálás inkább azt jelentette, hogy egyes játékosok új poszton kaptak szerepet, hiszen Szalai a védelem jobb, Ötvös a bal oldalán kapott helyet, Gruber a középpályán igyekezhetett veszélyeztetni, elöl pedig a Salzburgban remekül játszó Yusuf kapott szerepet Varga mellett. A vendégeknél három brazil is a kezdőben kapott helyet Nuno Campostól, és Skribek Alen, valamint a két brazil ék, Joao Victor és Maxsuell gólérzékenységében bízhattak.

Összeállítások

Ferencváros: Dibusz – Szalai G., Cissé, Ötvös – Cadu, Abu Fani, Keita, Gruber, O’Dowda – Yusuf, Varga B. Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Várkonyi, Borges, Calderón – Bodnár, Szendrei, Skribek, Amato, Kiss – Joao Victor, Maxsuell.

Első félidő

Alig kezdődött el a találkozó, Varga Barnabás azonnal lecsapott egy rövidre sikerült hazaadásra, de hiába cselezte ki Gundel-Takácsot is, nem tudott lőni, a védők felszabadítottak. Egy perc múlva Ötvös is megmutatta, hogy a Fradi is helyzetbe tudja hozni ellenfelét, Skribek lövését azonban Dibusz nagy bravúrral védte. A legrosszabb indulattal sem lehetett azt mondani, hogy unalmasan indult a mérkőzés, hiszen a 4. percben ismét Varga szerezhetett volna gólt, ám fölé lőtt. A 9. percben Joao Victor másolta le Varga produkcióját, ő is fölé lőtt. Ezt követően a félidő derekáig kissé leült a mérkőzés, de örvendetes volt látni, hogy a Zete nem „tolja be a buszt” a hazai kapu elé, próbálkoztak, kezdeményeztek a kék mezesek, ami határozottan jót tett a mérkőzésnek. A 26. percben Gundel-Takács is bemutatta első bravúrját, Abu Fani szöglete után ugyanis már verve volt a hazai védelem, ám Cissé közeli lövését remekül védte a vendégek hálóőre. Két perccel később Joao Victor ismét lövésre szánta el magát, most már ugyan eltalálta a kaput, de Dibusznak nem okozott vele gondot. A 34. percben megszerezte a vezetést az FTC. Ötvös beadását követően Yusuf ügyetlenkedett a zalai büntetőterületen belül, de éppen így került oda a labda Varga Barnabás elé, aki közelről a jobb sarokba gurított (1–0). Némileg szerencsés, de szabályos gól volt, mert a zalai védők reklamálása ellenére a videózás után is érvényben maradt. A zalaiakat nem törte meg a bekapott gól, továbbra is kezdeményezők maradtak és ezt a kezdeményezőkészséget siker koronázta. A 42. percben Skribek, Joao Victor és Maxsuell ügyes háromszögezése után Srkibek lépett ki bátran, és Dibusz mellett a kapu jobb oldalába lőtt (1–1). Rászolgált az egyenlítésre a bátran játszó zalai együttes, s mivel a szünetig már csak Keita sárga lapja volt hátra eseményként, így döntetlennél vonultak pihenőre a csapatok.

Varga Barnabás ezúttal sem maradt adós a góllal. Fotó: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

 

Második félidő

Teljesen nem lehetett elégedett a látottakkal Robbie Keane, mert hármat is cserélt a szünetben. Abu Fani, Keita és Yusuf számára ért véget a mérkőzés, Kanikovszki, Levi és Arzani folytatta helyettük. Az 50. percben az új emberek szép akcióját láthattuk, Kanikovszki átadásából Levi lőtt úgy tizennyolcról, de Gundel-Takács ezt is gyönyörűen védte. Az 55. percben fantasztikus góllal szerzett vezetést a Zalaegerszeg. Középpályán történő labdaszerzés után remek kontrát vezettek a vendégek, Calderón két finom csellel hintába ültette Cadut és Szalait is, majd bal külsővel a bal sarokba lőtt (1–2). Magyar pályán ritkán látható, szép egyéni akció volt a vendégek spanyol légiósától. A gól után is a vendégek maradtak kezdeményezőbbek, Maxsuell tizenhétről a harmadik zalai gólt is megszerezte volna, ha Dibusz nem véd hatalmasat. A 60. percben az első vendég sárgát is regisztrálhattuk, Szendrei kapta, miután lerántotta Levit. A következő percekben a még meglévő cserélehetőségeit is kihasználta Robbie Keane, előbb Nagy Barnabás érkezett a szürkén játszó O’Dowda helyett, majd három perccel később Pesics váltotta Grubert. A 69. percben Bodnár kapott sárgát a zalaiaknál. A mérkőzés ezen szakaszában kettészakadt a pálya, hol az egyik, hol a másik kapu előtt adódott gólszerzési lehetőség, de sem a hazaiak nem tudtak egyenlíteni, sem a vendégek növelni az előnyüket. A 80. percben cserélt először Nuno Campos, az első vendéggólt szerző Skribek jött le, López váltotta őt. A Ferencváros küzdeni tudását, akarását nem érhette kritika, de enerváltnak, fáradtnak tűntek a zöld-fehérek, így a zalaiak olykor fél percekre eldugták a labdát, kedvükre adogattak, ami számukra előnyös volt, hiszen vezettek, és elérkeztünk a mérkőzés hajrájához. A 84. percben Ötvös is „besárgult”, a vendégek pedig újabb cserét hajtottak végre, Joao Victor helyett Daniel Lima érkezett. A 90. percben Pesics került helyzetbe, kissé kisodródva lövésig is eljutott, de Gundel-Takács a helyén volt, szépen védett.

A zalaiak légiósa, Calderón csodálatos gólt szerzett, ami győzelmet ért a vendégcsapatnak. Fotó: a Zalaegerszegi TE hivatalos Facebook-oldala

Már a ráadásban jártunk, amikor hármat is cserélt a Zete, a hazai szögletet pedig Gundel-Takács öklözése hatástalanította. A 94. percben Ötvössel szemben szabálytalankodtak, a szabadrúgás azonban túl magas lett mindenkinek, így az utolsó egyenlítési lehetőség is elúszott. A Zalaegerszeg a tabella alapján óriási meglepetésre, a mérkőzést látva azonban megérdemelten nyert a címvédő otthonában, mert taktikus, bátor, kezdeményező játékkal és szép gólokkal ki tudta használni a Ferencváros enerváltabb játékát. Győzelmével a kék-fehérek elléptek a tabella utolsó helyéről, a Ferencváros pedig nem tudta kihasználni, hogy ebben a fordulóban a riválisai is botlottak. 

Vezető kép: a Ferencvárosi TC hivatalos Facebook-oldala

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.