Kiszivárgott Orbán Viktor beszéde: "Van, amiben nem állunk jól!"

A kiszivárgott beszédben a miniszterelnök azt mondta, ha nem a Fidesz győzött volna az előző választásokon, pont olyan gondjaink lennének, mint a nyugati országoknak, amik lefelé mutató trendben vannak. Orbán Viktor szerint Magyarország hiába szegényebb, felfelé ívelő tendenciát mutat.
Részletes eligazítást tartott vasárnap Orbán Viktor a Harcosok Klubja zánkai edzőtáborában. Habár a maga az esemény nem volt sajtónyilvános, a Telexhez eljutott a beszéd hangfelvétele. Ez alapján a miniszterelnök azzal kezdte: az, hogy kíméletlen és időnként durva a politikai kampány Magyarországon, az nem azért van, mert a magyarok kíméletlenek és durvák, hanem mert ilyen lett a politika az egész világon. Példaként a Donald Trump elleni merényletkísérletet hozta fel.

Orbán Viktor: Az adórendszerünknek hála nem azokkal a problémákkal szembesülünk, mint a nyugatiak
Arról beszélt, hogy a nyugati országok nem találják a megoldást a világ kihívásaira, nem tudnak választ adni az emberek kérdéseire, és ezért válságba kerülnek.
Mi ezt nem érzékeljük, de a többieknek ez a napi élménye
– mondta.
Ilyen kihívásnak nevezte például a migrációt.
Demokratikus kormányzati rendszerben, versengő politikai erőkből létrejövő kormányzati rendszerben eddig erre a kérdésre nem találták meg a választ
– mondta.
Ahogy azok a rendszerek a gazdasági válsággal és a háborúval se tudnak mit kezdeni. Szerinte ezek a gondok azért nem gondok Magyarországon, mert a kétharmaddal megerősített parlamentáris rendszer képes olyan kormányzatokat kitermelni, amelyek meg tudják adni ezekre a kérdésre a választ. Kétharmad nélkül például szerinte nem tudta volna a kormány megállítani a határon a menekülteket.
Szerinte Magyarország azért nem szenved azoktól a bajoktól, amelyektől a nyugatiak, mert olyan adórendszert hoztak létre, ami munkára sarkallja a cégeket és az állampolgárokat is.
Magyarországon, ha életben akarsz maradni, akkor dolgoznod kell
– mondta.
Szerinte tudna érvelni a családi pótlék emelése mellett is, de nem véletlenül nem emelik, hanem helyette gyerekek után járó adókedvezményt adnak, amit azok tudnak igénybe venni, akik dolgoznak.
Orbán szerint ha nem a Fidesz győzött volna az előző választásokon, pont olyan gondjaink lennének, mint a nyugati országoknak, amik lefelé mutató trendben vannak. Szerinte Magyarország hiába szegényebb, felfelé tartó trendben van. Ezért szerinte a haza sorsa azon múlik, hogy a harcosok elvégzik-e a munkát, és „megnyeritek-e a választást”
A kormányfő megindokolta, hogy miért kell újra kétharmaddal nyernie a Fidesznek. A harcosokat játékosoknak nevezte, magát pedig játékosedzőnek, akinek az a feladata, hogy készítsen egy meccstervet arra, hogyan kell legyőzni az ellenfelet. Azt mondta, ezt nem egyedül csinálja, hanem szakemberekkel együtt.
A digitális harcba bevonjuk a Magorékat
– utalt Dukász Magorra, aki előtte tartott beszédet az edzőtáborban.
Az utcai küzdelembe bevonjuk a bátorságlovagot, Lázár Jánost
– folytatta a sort Orbán arról, hogy kik segítik játékosedzői munkáját. A tervezőasztal mögött pedig Orbán Balázs ül, aki Gyürk Andrást váltotta.
Orbán el is magyarázta, miért változtatott a győztes csapaton. Észrevették, hogy a következő háború nem olyan lesz, mint az eddigiek voltak. Lesznek olyan elemei is, amiket már jól ismernek.
Például kell adatbázis. Név szerint ismerni kell minden szavazót. Ahhoz el kell jutni. Lesz mozgósítás. A politikai napi viták tere már nem a kocsma és a piac, hanem a digitális tér. Úgy, ahogy van, a politika felköltözött erre a térre
– mondta, majd rögtön utána azt, hogy ez nem azt jelenti, hogy a nem digitális tér elvesztette a jelentőségét.
Azért fogunk nyerni, mert az nem vesztette el a jelentőségét, és nekünk ott óriási előnyünk van
– mondta.
A digitális térben legalább döntetlenre kell hozni a meccset, hogy az a fölény, amivel a Fidesz a valós életben rendelkezik, érvényesülni tudjon
– mondta Orbán.
Ezért hozták létre a Harcosok Klubját és a Digitális Polgári Köröket is.
Az emiatt átalakított rendszerben Gyürk András stratégiai igazgatóként „a legtitkosabb munkák műhelyében” dolgozik, ő felel
- a mérésekért,
- a mérésekből levonható következtetésekért,
- és a kampány stratégiai kérdéseire adható jó válaszokért.
A napi kampányműködést az Orbán Balázs vezette kampányközpont csinálja. Van egy mozgósítási igazgató is, „kommandante Kubatov”, akiknek az a dolga, hogy a Fidesz mozgósítási rendszerét működőképes állapotban tartsa.
Segítsétek őt. Nem állunk jól. Nem állunk jól
– mondta Orbán nyomatékosan.
El is magyarázta, mire gondol. Szerinte minden mozgósítás alapja a megbízható és széles adatbázis.
Nincsenek jó állapotban az adatbázisaink.
Azt mondta, hogy mind a 106 választókerületi (vk) elnököt meghallgatta egy kis bizottság, aminek Orbán Balázs, Lázár János és Kövér László volt a tagja.
Vannak kiemelkedően jól teljesítő választókerületeink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis
– mondta.
Szerinte nem lehet úgy választást nyerni, ha nem ismerik névről az összes szavazót. Levezette, hogy egy választókerületben egy aktivistának hány szavazót kell ismernie név és lakóhely szerint. Az aktivistáknak a szavazásokig legalább kétszer-háromszor fel kell keresniük a szavazókat, majd a választási kampányban „többször megtámadva őket mindenféle hívásokkal és kontakttal, elviszik őket választani.”
Ha ez nincs, akkor nem tudunk nyerni
– mondta, és azt is hangsúlyozta, hogy most nehezebb dolguk lesz, mint eddig bármikor.
Kiemelt kép: Orbán Viktor, Harcosok Klubja. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala.