Orbán Viktor: pontos elszámolás, hosszú barátság

Pontos elszámolás, hosszú barátság - felénk így szokás. Isten éltesse az időseket - írta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott videóhoz kapcsolódóan, aki az utolsó simításokat végezte a 2025. november havi kiegészítő nyugdíjemelésről szóló kormányrendeleten. Orbán Viktor közölte, hogy a kormány most is teljesíti a vállalását, így a nyugdíjak most sem fognak veszíteni az értékükből.
Orbán Viktor miniszterelnök a nyugdíjemeléssel kapcsolatban a videóban azt is közölte, hogy az infláció magasabb lett, mint előre jelezték, ezért a nyugdíjakat ilyenkor meg szokták emelni.

Fotó: Fisher Zoltán
A kormányfő hangsúlyozta:
Pontos elszámolás, hosszú barátság. Azt ígértük, hogy a nyugdíjak nem veszíthetnek az értékükből. Ezt a vállalásunkat minden évben teljesítettük. Idén is így lesz ez.
A miniszterelnök leszögezte minden nyugdíjas megkapja, ami jár, még az év végéig, reményei szerint már novemberben mindenki a nyugdíjának megfelelő összeget, ami átlagosan 51 ezer forintot jelent.
Orbán: Európában szívják a fogukat, mert elküldték a pénzüket Ukrajnába
Mint fogalmazott, ez nagy dolog, Európában mindenhol spórolnak, ha fizetni kell, szívják a fogukat, mert elküldték a pénzüket Ukrajnába. A kormányfő azt mondta:
Ha Ukrajnában van a pénzed, nem tudsz nyugdíjat emelni, nem tudsz segíteni a családoknak meg a fiataloknak sem, de mi nem engedtük, hogy a magyarok pénze Ukrajnába menjen, ezért most van családtámogatás-emelkedés, tudunk indítani a fiataloknak lakásprogramot és a nyugdíjasok is megkapják azt, ami jár.