Pesti Srácok

Szeretetország - Bántalmazták a tiszások a közmédia riporterét

Szeretetország - Bántalmazták a tiszások a közmédia riporterét

Nem engedték tudósítani a közmédia stábját a Nemzet Menete szervezői, majd a Hősök terén Bütyök hívei több alkalommal is bántalmazták Császár Attila tudósítót.

A történtekről Császár Attila számolt be élőben az M1 20:00-kor kezdődött Híradójában. Elmondása szerint a tiszások három alkalommal bántalmazták, megütötték a fején, le akarták rángatni róla a zakóját. Korábban a szektások egyike kitépte a stáb egyik kamerájából a zsinórt. Császár Attila később megtalálta a tömegben a fiatalembert, de azt azonnal bevédték a biztonsági őrök.

A forgatócsoportot korábban ugyancsak a biztonsági szolgálat nem engedte Bütyökék közelébe, és azt sem engedték meg, hogy a stáb a menettel haladjon, és tudósítson az eseményről. Császár Attilát nem először inzultálják a tiszások, nemrég Kötcsén kezdeményezte néhány hívő, hogy akasszák fel. Kiderült, hogy Magyar Péter személyi videósa, Országh Kornél is a lincselni vágyók között volt, Budai Gyula, A Fidesz országgyűlési képviselője szerint Országh maga vezette az erőszakos akciót.

 

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.