Pesti Srácok

Nemi erőszak miatt is eljárás alatt állt Jihad, a manchesteri szír merénylő

Nemi erőszak miatt is eljárás alatt állt Jihad, a manchesteri szír merénylő
Fotó: Peter Byrne

A manchesteri zsinagóga elleni terrortámadás elkövetőjét korábban nemi erőszakkal is vádolták, óvadék ellenében volt szabadlábon – adta hírül a Telegraph című brit újság. A portál információi szerint a beszédes nevű 35 éves szír Jihad al-Shamie többszörösen büntetett előéletű, a merénylet előtt épp arra várt, hogy bíróság elé álljon nemi erőszak vádjával.

A portál megtudta, a szír Jihad al-Shamie-t rovott múltja ellenére sem a biztonsági szolgálatok sem, sem a rendőrség terrorellenes osztagai nem figyelték. Annak ellenére sem, hogy 2012-ben egyszer már meggyanúsították azzal, hogy halálos fenyegetést küldött egy konzervatív parlamenti képviselőnek, aki kiállt egy izraeli jogvédő mellett. 

szír
A szír bevándorló többszörösen bűntetett előéletű volt; fotó: Adam Vaughan

Pénteken Emma Baillie, a Thames Valley Police főfelügyelője úgy nyilatkozott,

nincs információnk arról, hogy a manchesteri tragikus támadással kapcsolatban megnevezett személy valaha is kapcsolatban állt volna a TVP bármelyik nyomozásával.

A Telegraph szerint ez beismerése annak, hogy nem vizsgálták ki a fenyegetést.

A szír merénylőnél nem is volt más fegyver, csak kés?

A portál megtudta, a tettesnél a merénylet idején valószínűleg nem volt lőfegyver a merénylet idején, és a támadás elhárítása során csak a rendőrök használtak lőfegyvert, annak megakadályozására, hogy a támadó behatoljon a zsinagógába. Kiderült, hogy a terrortámadás egyik áldozatát egy rendőr lövése találta el. Egy másik férfi, aki akkor mellette állt, szintén megsebesült, de sérülései nem életveszélyesek. Mindkét férfi a zsinagóga belsejében állt, amikor a rendőrség megérkezett a helyszínre, ahol lelőtte Shamie-t.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.