Pesti Srácok

Így tenné tönkre a gazdákat a Tisza

Így tenné tönkre a gazdákat a Tisza

Magyar Péterék gazdasági szakértője, Dálnoki Áron arról beszélt a párt etyeki fórumán, hogy Ukrajnában megtermelt salátát kellene forgalmazni Magyarországon. A Tisza alelnöke, Tarr Zoltán pedig azt mondta egy másik rendezvényen, hogy nem szabad az ukránokkal versenyezni, inkább ukrán búzát és kukoricát kellene behozni.

Tarr Zoltán és Dálnoki Áron etyeki előadása botrányossá vált, de még mindig tartogat meglepő részleteket: a Tisza Párt két arca ugyanis a többkulcsos adó propagálásán kívül számos erős gondolattal tette még színesebbé a nyári összejövetelt. Itt hangzott el a „Választást kell nyerni, és utána mindent lehet” elszólás is Tarrtól – írja az Ellenpont.

Így tenné tönkre a gazdákat a Tisza
Így tenné tönkre a gazdákat a Tisza

A Tisza ukrán élelmiszerekkel árasztaná el a magyar földet


A Tisza gazdasági szakértője, Dálnoki Áron egy általa hozott példában egyenesen azt hozza fel hazánk számára követendő gyakorlatnak, hogy a lengyelek ukrán termőföldeken termelt salátát terítenek a régióban.

– …ha jól tudom, a Tiszának vannak is nagyon jó kapcsolatai lengyel gazdaságpolitikusokkal és pártokkal. Éppen most olvastam, hogy Lengyelországban egy olyan salátaintegrációt fogunk, ki gondolta volna, hogy van ilyen, fognak létrehozni, ahol lengyel és ukrán mezőgazdasági területeket bevonva letermelik a salátát, majd lengyel logisztikával és lengyel élelmiszeripari ezzel meg azzal, nem tudom milyen technikával, Észtországtól Magyarországig, Németország keleti felétől Bukarestig terítik a salátát. Ennek az lesz a következménye, hogy

a lengyel saláta, akárhogy is fogják hívni, olcsóbb lesz Budapesten, mint mondjuk a dabasi saláta,

és ezt Magyarország egyébként meg tudja csinálni – mondta a szakértő.

Az elsőre talán piacbarátnak tűnő gondolatok mögött azonban az Ellenpont szerint egy sokkal veszélyesebb vízió rejlik, ami tökéletesen illeszkedik a távlati képbe, mind az EU, mind a Tisza Párt szintjén, ami az ukrán mezőgazdaság helyzetbe hozását jelentené a magyar gazdák hátrányára. Nem beszélve a számtalan veszélyről, amit a javaslat rejteget. A Tisza Párt ugyanis azt akarja, hogy a magyarok ne a magyar gazdák által magyar földeken termelt salátát forgalmazzák (és fogyasszák), hanem a bizonytalan minőségű, sok esetben az EU-ban nem engedélyezett vegyszerekkel kezelt ukránt.

Tarr Zoltán egy másik fórumon, Sárospatakon arra is ráerősített, hogy igazából ne erőlködjünk, Ukrajna úgyis jobban „ért hozzá”, vagyis a mezőgazdasághoz:

Ukrajna ezerszer jobban csinálja, felesleges Ukrajnával versenyezni a búzában meg a kukoricában, ellenben nagyon sok minden mást sokkal magasabb szinten tudnánk csinálni.

Véletlen, egyéni ötletelésről tehát nem lehet beszélni Dálnoki esetében – jegyzi meg a lap.

 

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."