Pesti Srácok

Szijjártó Péter: tartozunk annyival az isonzói hősöknek, hogy nem engedjük magunkat belerángatni a háborúba

Szijjártó Péter: tartozunk annyival az isonzói hősöknek, hogy nem engedjük magunkat belerángatni a háborúba

Tartozunk annyival az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének, hogy nem engedjük meg, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amelyhez semmi köze nincsen - jelentette ki a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Nova Goricában. Szijjártó kiemelte, „ mi soha nem fogjuk elfogadni azt, hogy újra háború dúljon Európa szívében”.

Szijjártó az első világháborúban elesett magyar katonák tiszteletére megtartott megemlékezésen azt hangsúlyozta, az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emléke arra kötelez minket, hogy ellenálljunk mindenfajta nyomásgyakorlásnak és provokációnak, és kitartsunk azon békepárti álláspontunk mellett, amelyet három és fél éve képviselünk, és világossá tegyük, hogy egy háborúnak sosincs megoldása a csatatéren, megoldást csak a diplomácia, csak a tárgyalás hozhat.

Szijjártó
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

Rámutatott, sajnos ez minden korábbinál aktuálisabb kérdés, ugyanis immár három és fél éve háború dúl a szomszédságunkban, s egész Európában egyfajta háborús pszichózis alakult ki.

És minden egyes nap, ami a szomszédunkban zajló háborúval telik, újabb eszkalációs kockázatot hoz el. Nap mint nap felsejlik a harmadik világháború kitörésének rémképe

- figyelmeztetett.

Ebben a helyzetben világossá kell tegyük, hogy nem akarunk újra háborút, és az Isonzó völgyében elesett magyar katonák emlékének tartozunk annyival, hogy világossá tesszük, hogy nem engedjük meg azt, hogy Magyarországot belerángassák egy olyan háborúba, amihez semmi köze nincsen

- húzta alá. Szijjártó Péter kiemelte, hogy az Isonzó völgyében történtek máig a magyarok szívébe marnak, mert alig van olyan honfitársunk, akinek rokona, felmenője ne harcolt vagy esett volna el ezen a vidéken.

És ugye mi egy olyan nemzet vagyunk, amely számára a történelem azt rendelte, hogy számos ilyen emlékműnél rójuk le a kegyeletünket, hiszen számos magyar esett áldozatul a hazáért vívott harcban, a hazától távol

- fogalmazott.

Az a koszorú, amelyet itt elhelyezünk, két fontos dolgot jelent a számunkra. Először is büszkék vagyunk a bátorságára, a magyar virtusára azoknak a magyar katonáknak, akik itt harcoltak. Ugyanakkor ez a megemlékezés kell, hogy szóljon a jövőnek is, és tegyük világossá, hogy mi soha nem fogjuk elfogadni azt, hogy újra háború dúljon Európa szívében

- folytatta.

Mi, magyarok elkötelezettek vagyunk amellett, hogy mindent megtegyünk azért, hogy soha többet ne ismétlődhessenek meg az első világháború elhúzódó csatái itt Közép-Európában

- tette hozzá. 

Szijjártó megköszönte a szlovén kormánynak, hogy ápolják a magyar katonák emlékét

A miniszter ezután köszönetet mondott a szlovén kormánynak az itt elesett magyar katonák emlékének őrzéséért, különösen annak fényében, hogy Európa számos pontjáról érkeznek szégyenteljes hírek katonai sírok, temetők, emlékhelyek meggyalázásáról. Végezetül pedig arra is kitért, hogy hatalmas különbség van aközött, amikor egy határ ellehetetleníti a normális életet, vagy amikor igazából összeköti az annak két oldalán élő közösségeket.

A Nova Goricában élők pontosan tudják, milyen az, amikor a világpolitika eszetlenül, mesterségesen szétválasztja a közösségeket, a családokat, a baráti társaságokat a határ két oldalán

- mondta.

Ezért abban reménykedem, hogy mi, magyarok és szlovénok mindig összefogunk annak érdekében, hogy a világot ne oszthassák újra blokkokra, hogy a világban újra a béke, a biztonság és a kölcsönös tisztelet jellemezze az országok és nemzetek együttműködését. Azt gondolom, hogy így válunk mindannyian méltóvá az isonzói hősök emlékéhez

- zárta mondandóját.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.