Pesti Srácok

V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Sulyok Tamás köztársasági elnök

V4 államfői csúcstalálkozót hívott össze Sulyok Tamás köztársasági elnök

A magyar köztársasági elnök 2025. december 3-án, szerdán Esztergomban látja vendégül a Visegrádi Együttműködés államfőit - erről Sulyok Tamás számolt be pénteki Facebook-bejegyzésében.

A szervezet soros elnökségét adó Magyarország a következő héten szerdán Esztergomban látja vendégül a visegrádi együttműködés államfőit.

Magyarország folyamatosan és következetesen kiáll a V4 országainak szoros összefogása mellett, amely a térség stabilitásának, biztonságának és erősödésének alapja - írta az államfő.

A magyar elnökség „Versenyképes Visegrád” mottója is kifejezi, hogy Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország összehangolt együttműködése megkerülhetetlen Közép-Európa gazdasági erősödéséhez, növekedéséhez, valamint a jelenkor kihívásainak hatékony kezeléséhez.

 

- emelte ki a köztársasági elnök.

 

A visegrádi együttműködés 1991-ben, a XIV. századi visegrádi királytalálkozó hagyományát megidézve jött létre azzal a céllal, hogy a régió országai közös értékeik alapján és egymást erősítve képviseljék érdekeiket a nemzetközi térben.

 

 

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.