Pesti Srácok

Jeszenszky Géza: a miniszterelnök intellektuális képességei kétségtelenül kimagaslóak

Jeszenszky Géza: a miniszterelnök intellektuális képességei kétségtelenül kimagaslóak

A miniszterelnök intellektuális képességei kétségtelenül kimagaslóak - mondta Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának hétfő este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett.

A volt külügyminiszter úgy fogalmazott, ha valaki ily mértékben, egy személyben tud egy országot nemcsak jogilag, formálisan irányítani, hanem mindent - akár a médiát is - kézben tartani, ahhoz valami különleges tehetség kell. Kiemelte, Orbán Viktor rekordot ért el abban is, hogy mennyi ideje miniszterelnök, de a magyar történelemben Tisza Kálmánt is túlszárnyalta már.

Elmondta, úgy látja, hogy az a felfogás, amelyet az Orbán-kormány washingtoni nagyköveteként képviselt, mára a miniszterelnök külpolitikájában megváltozott. Szerinte ez az átalakulás elsősorban Oroszországgal és a nyugattal kapcsolatos magatartásban látható.

Jeszenszky Géza megjegyezte, szívesen vitatkozna Orbán Viktorral diplomáciai témában. Hozzátette, tavaly egy közös barátjuk kérésére írt Orbán Viktornak egy levelet, amelyben ismertette saját politikai felfogását és kitért arra is, hogy miről beszélt ő és Orbán Viktor Antall Józseffel annak halála előtt.

A volt külügyminiszter szerint ha a miniszterelnök folytatta volna azt a külpolitikát, amelyet Antall József és ő is képviselt, semmiféle kritikája nem lenne Orbán Viktorral szemben. Hozzátette, most is azokhoz a célokhoz tartja magát, amelyeket a rendszerváltozáskor nem csupán a kormány, hanem az ellenzék - és különösen a Fidesz - támogatásával maguk elé tűztek.

Jeszenszky Géza arról is beszélt, hogy Magyarország nyugatbarát orientációját szerinte Magyar Péter és a Tisza Párt jobban tudná képviselni. Hozzátette, egy éve a V21 csoporttal érdeklődést kaptak a Tisza Párttól arra vonatkozóan, hogy mit képviselnek a szervezet tagjai bizonyos kérdésekben.

Elmondta, többek között Balázs Péter volt külügyminiszterrel írtak egy feljegyzést. Bár nem tudja mi lett ennek a dokumentumnak a sorsa, örült annak, hogy Magyar Péter egy székesfehérvári beszédében olyanokat mondott akár orosz vagy ukrán kérdésben is, amelyekkel egyetért.

A volt külügyminiszter arra is kitért, hogy a világtörténelem és az emberiség szempontjából nagyon fontos az, hogy az agresszió ne legyen kifizetődő. Hangsúlyozta, Európa megtanulta a két világháborúban azt, hogy a béke mennyire fontos, Európa pedig nem háborúpárti.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy Oroszország háborús jóvátétellel tartozik az agresszió következményeiért. Szerinte ha Oroszország valóban jóvátételt fizetne az okozott károkért, az sokkal több lenne, mint a befagyasztott orosz vagyon.

Jeszenszky Géza úgy véli, ha ezt a jóvátételt nem fizetnék meg, akkor az ő felfogása szerint erkölcsileg jóváhagyható lenne a befagyasztott vagyon felhasználása Ukrajna fenntartására és újjáépítésének finanszírozására. A volt külügyminiszter hangsúlyozta, az orosz-ukrán háborút Vlagyimir Putyin orosz elnök és az őt támogatók tartják fenn.

Kiemelte, a béke és a tűzszünet kérdésében Amerikának, az EU-nak és - ha lehet - Magyarországnak is Oroszországra kell nyomást gyakorolnia. Az uniós támogatások kapcsán azt is megjegyezte, hogy a kormány kezében volt és van az is, hogy ezeket a forrásokat Magyarország megkapja.

A volt külügyminiszter a kül- és belpolitikai kérdések, a tapasztalatai és a fiával való kapcsolata mellett az ellene elkövetett merényletkísérletről is beszélt.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.