Pesti Srácok

Salvini: Ukrajna már elveszítette a háborút

Salvini: Ukrajna már elveszítette a háborút
Fotó: Luca Zennaro

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök még kedden folytatott tárgyalásokat Rómában Ukrajna elnökével, Zelenszkijjel, ahol a felek egy energetikai csomagról is egyeztettek. Olaszország már többször hangsúlyozta az Ukrajna melletti teljes kiállást és a kelet-európai állam "szabadságának védelme" érdekében már több fegyverszállítmányt is küldött Ukrajnába. Azonban nem mindenki nézi jó szemmel a kormányon belül sem a háborúban álló országnak nyújtott anyagi és katonai segítséget. Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője szerdán úgy nyilatkozott erről, hogy "nem szabad az olasz egészségügytől elvenni forrásokat egy olyan háború folytatása miatt, amelyet már elveszítettek".

Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes felhagyna az ukrán erőfeszítések támogatásával, mert azok véleménye szerint egy olyan országhoz folynak, amelyet az ukránok már rég elveszítettek. Az olasz politikus a Retequattro kereskedelmi televíziócsatorna műsorában emellett közölte, hogy az ukrajnai háború mostanáig 300 milliárd dollárba került és nem akar újabb anyagi segítséget nyújtani Zelenszkijéknek. 

SALVINI, Matteo
Salvini felhagyna az Ukrajnának folyósított támogatásokkal. 
Fotó: Sadak Souici

Salvini úgy fogalmazott:

Donald Trump már tavaly megmondta, hogy nem ad több pénzt (a háborúra), ami az egyedüli Európának 40 milliárd eurójába kerülne. Nem veszek el pénzt az olasz egészségügytől olyan háborúra, amelyet már elveszítettek.

Salvini: nem fogjuk a fiainkat harcba küldeni

Ennek ellenére Salvini az olasz kormány álláspontját kiegyensúlyozottnak nevezte: 

nem állunk háborúban Oroszországgal, és továbbra is állítom, hogy nem fogjuk fiainkat harcolni küldeni.

Az olasz miniszterelnök-helyettes történelemi példákkal is illusztrálta azt, hogy Ukrajna győzelme - még európai támogatás mellett is - az oroszokkal szemben miért nem lehetséges, megjegyezve, hogy

Oroszországot sem Napóleon, sem Hitler nem tudta térdre kényszeríteni, ezért "minél előbb leülnek a tárgyalóasztalhoz a béke érdekében, annál jobb mindenkinek".

Salvini úgy vélte, bizalmat kell adni Donald Trump amerikai elnöknek, aki végül - a nagy arányú szkepticizmus ellenére is - képes volt tűzszünetet teremteni a Közel-Keleten is, lezárva ezzel a gázai háborút. Salvini Trump kritikájára is kitért, amely véleménye szerint "nem a polgároknak, olaszoknak, németeknek, spanyoloknak szól, hanem a vezetőknek, az európai bürokráciának."

Utóbbit Salvini is jól látja, csak az a baj, hogy az európai vezetők az őket ért kritikákból nem azt szűrik le, hogy változtatni kellene a hozzáállásukon és a politikájukon, hanem azt, hogy még nagyobb magabiztosságot kell mutatniuk. Sajnos, jelenleg itt tartunk. 

Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.