Svájci elemzők szerint hatszázezer, nyugatról importált kézifegyver tűnt el Ukrajnában

Svájci elemzők szerint a korrupció robbanásszerűen nőtt Ukrajnában, a parancsnokok trükköznek a létszámmal, a fegyvereket pedig egyszerűen eladják a feketepiacon, miközben Európa milliárdokat önt a védelembe, a kézifegyverek, például pisztolyok és puskák ellenőrizetlenül vándorolnak a bűnözők kezébe.
Az ukrajnai korrupció a háború kitörésével robbanásszerűen megnőtt. Miközben az Európai Unió országai rendszeresen szállítanak fegyvereket Kijevnek, hogy segítsék az Oroszország által indított invázió elleni harcot, a hadianyag egy része eltűnhet – írta a Le Journal da Dimanche-re hivatkozva a Mandiner. A svájci Global Initiative against Transnational Organized Crime (GI-TOC) nevű civil szervezet 2024 júniusában csaknem hatszázezer, a háború 2022-es kezdete óta ellopott, vagy elveszett fegyvert azonosított.
Ulrich Bounat geopolitikai elemző szerint gyakran katonák viszik magukkal ezeket, ahogy az minden fegyveres konfliktusban előfordul. Kiemelte, hogy a fegyvereket később eladják, azzal az ürüggyel, hogy elvesztek. Egyes katonai parancsnokok felnagyították az állomány létszámát annak érdekében, hogy több fegyverhez jussanak, majd ezek egy részét eltérítették.
A nyomon követhetőséggel kapcsolatos problémák azért is különösen aggályosak, mert az EU nemrég ismét 90 milliárd euró összegű, kamatmentes hitelt nyújtott Ukrajnának. Az országot ráadásul régóta a fegyvercsempészet egyik csomópontjaként tartják számon.
Mindez annak ellenére történik, hogy már 2022 februárjától működik a Kosovai nevű szoftver, amelyet az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Ukrajna közösen vezetett be a katonai segítségnyújtás nyilvántartására és a szállítmányok egészen az átadásig történő követésére.
Az ellenőrzés elsősorban a nagy értékű és méretes haditechnikai eszközökre, például a harckocsikra összpontosít. Ezzel szemben a könnyebb fegyverek ellenőrzése jóval gyengébb, holott ezek eltulajdonítása sokkal valószínűbb. A hadianyag műveleti okokból folyamatosan mozog a frontvonalakon, és az információ nem feltétlenül jut el a parancsnoki lánc minden szintjére – részletezte Ulrich Bounat.
Bár az ukrán hatóságok igyekeznek megakadályozni az ilyen jellegű visszaéléseket, a bűnözői csoportok különösen jól szervezettek, piacokat, csempészútvonalakat és a korábbinál hatékonyabb ellátási láncokat építenek ki.
A jelenség egyben lehetőséget teremt a Kremlhez köthető propagandacsatornák számára is, amelyek felnagyítják a problémát, hogy megingassák a bizalmat a Nyugat-Ukrajnának nyújtott támogatások ügyében. Kijev állítólag fokozza erőfeszítéseit, több bűnözői hálózatot már felszámoltak, és hadianyagot is sikerült visszaszerezni. Ugyanakkor továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a fegyverek tömeges eltérítése a háború lezárulta után ismét felerősödik.
Azt mi tesszük hozzá, hogy a fegyvereknek valószínűleg emberekkel együtt veszett nyoma, de azokkal az ukránoknak nem kell elszámolniuk a háborús szponzorok felé.







