Pesti Srácok

Szánthó Miklós: a Tisza Párt olyan megszorításokra készül, amelyekről a Z-generáció csak a történelemkönyvben olvashatott

Szánthó Miklós: a Tisza Párt olyan megszorításokra készül, amelyekről a Z-generáció csak a történelemkönyvben olvashatott

A Tisza Párt olyan megszorításokra készül, amelyekről a Z generáció csak a történelemkönyvben olvashatott - mondta az Alapjogokért Központ főigazgatója a magyarnemzet.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban, amelyet az MTI szemlézett.

Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy alapjaiban alakul át a világ, nemcsak geopolitikailag, de ideológiailag is, és Donald Trump amerikai elnök vagy az Orbán Viktor vezette Patrióták európai párt ennek az elementáris kifejeződése. Nagy problémának nevezte, hogy a nyugati globalista hatalmak, legfőképp Brüsszel saját narratívájuk foglyai lettek: nem merik és ezért nem is tudják beismerni, hogy a szakadék szélére sodorták az európai civilizációt. Brüsszelben elitválság, Nyugaton társadalmi válság van, nincs érdemi jövőkép az életre, Európában nem vállalnak gyermeket, a migrációt és az ukrajnai háborút pedig lehetőségként kezelik, és nem veszélyként.

A főigazgató szerint súlyos vezetési gond van Európában, ráadásul a migrációs válság, a közbiztonság romlása, a demográfiai és versenyképességi hanyatlás, a jóléti állam leépülése, a szélsőjobboldali pártok felemelkedése egzisztenciális fenyegetést jelent a régi politikai elitekre, akik ebből a háborút látják kiútnak, Brüsszel Európa hadba lépését egyféle pokoli tisztítótűzként akarja használni a meglévő társadalmi válságok kiradírozására.

Nyugat-Európában ma nincs valós demokrácia, nincs véleményszabadság, a régi elitek mindent megtesznek az általuk uralt intézményeken keresztül, hogy megakadályozzák a rezsimváltást 

- fogalmazott.

Hozzátette, a következményeket persze nem akarják vállalni, és szét akarják teríteni a saját mocskukat. Ezért finanszírozzák a magyarországi baloldalt, a Tiszát is, hogy legyen, aki itt is végrehajtja a központi akaratot.

Szánthó Miklós szerint a liberálisok a semlegességi mantrával elfoglalták a kultúrát, a tudatipart, a megszorításokra alapozó neoliberális doktrinerség pedig, ami most a Tisza képében akar visszajönni Magyarországon, képtelen volt sikeres gazdaságpolitikát csinálni.

A főigazgató kiemelte, egyedül Donald Trump nyomására tud kitörni a béke, mert ő - és Orbán Viktor - érti meg igazán, hogy világrendszerváltás van, és ha a Nyugat nem a saját érdekei szerint cselekszik, elvész.

Az amerikai elnök világlátása abban különbözik a jelenlegi progresszív-globalista irányvonaltól, hogy egész egyszerűen normális, nem hülyült meg a woke-tól, nem akarja átírni a történelmet, nem szexuális és nemi identitások alapján osztja fel a társadalmat, és nem gondolja, hogy a nemzeti büszkeség múló romantikus ábránd lenne - mondta Szánthó Miklós, hozzátéve, hogy a józan ész, haza- és békepártiság köti össze az amerikai és magyar jobboldalt.

Szánthó Miklós a Digitális Polgári Köröket (DPK) abszolút sikersztorinak nevezte. Szerinte a DPK-k ereje és versenyelőnye abban rejlik, hogy hús-vér csoportokból, létező kapcsolatokból szerveződik digitális szabadságharc, míg a túloldalon a valós, emberi kapcsolódás nélküli online hálózatokból akarnak létrehozni fizikai összekapcsolódást.

Véleménye szerint erre vezethető vissza, hogy a baloldali médiagépezet által mesterséges eszközökkel felfújt tiszás lufi elkezdett ereszteni, és nem volt, ami feszítse. Jöttek a botrányok, a kiszivárgott felvételek, a napvilágra került megszorítócsomag - amely egyébként éppen a Tisza városi, jobb egzisztenciával rendelkező értelmiségi-vállalkozói bázisát érintené a legdurvábban -, a háborúpárti brüsszeli kitartók nyomása egyre nyilvánvalóbbá vált, Magyar Péter beszédei unalomgerjesztőbe fajultak, a közönség elpárolgott.

A jobboldal viszont szívós, terepen történő és digitális munkával visszavette a kezdeményezést, adóemelési tervek helyett az adócsökkentés valóságát kínálja, kívül tartja Magyarországot a háborún és ellenáll a brüsszeli zsarolásnak - hangoztatta a főigazgató.

Szánthó Miklós a #Szabad Magyarok a Megszorítások Ellen Munkacsoportról azt mondta, szeretnék bemutatni, hogyan is végezné ki Bokros Lajos és a brüsszeli bürokraták szerelemházasságának eltitkolni szándékozott gyümölcse a munkavállalókat, a családokat, a vállalkozókat és a nyugdíjasokat.

Azt mondta, egy 7250 milliárd forintos megszorítócsomaggal állunk szemben, amely már 412 ezer forintos bruttó bértől a jelenlegi 15 helyett 22 százalékos kulccsal adóztatna, ez évi 150-200 ezer forintos kiesés lenne már az átlagkeresetnél is, nem beszélve a családi adókedvezmények megvágásáról. Már a kis- és középvállalkozások társasági adója is emelkedne 9-ről 13,5 és 18 százalékra, a nyugdíjasok a 13. és 14. havi nyugdíj nélkül, de özvegyi nyugdíjadóval élhetnének tovább. A tervezett jövedékiadó-emelés szerint a sör literenként 350, a bor 1500 forinttal kerülne többe, továbbá privatizálnák a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert is - tette hozzá a főigazgató.

Szánthó Miklós úgy vélekedett, Magyarország számára a jövő és a jövő évi választás legfőbb tétje, hogy ha Európa háborúba is lép Ukrajnáért Oroszországgal szemben, ebből Magyarország hogyan tud kimaradni, és ki az, aki kívül tudja tartani Magyarországot ezen a háborún.

A válasz tényleg egy mondat: Orbán Viktor 

- mondta a főigazgató.

Az interjúban megemlítették, hogy jövő tavasszal újra megrendezik a CPAC Hungaryt, amellyel kapcsolatban Szánthó Miklós a Facebook-oldalán közzétett videóban azt mondta, január 8-án nagy bejelentés lesz.
 

 

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.