Pesti Srácok

Trump a "radikális baloldali söpredékhez" is szólt karácsonyi üzenetében

Donald Trump. Fotó: Brendan McDermid/Reuters/Landov

Most sem fogta vissza magát az amerikai elnök. Trump az államfők hagyományos karácsonyi beszédében most nem csupán a támogatóhoz szólt, hanem az általa nemes egyszerűséggel lesöpredékezett liberálisokhoz is.

Donald Trump elnök Szenteste karácsonyi üzenetben köszöntötte az amerikaiakat, amelyben nemcsak támogatóihoz, hanem – saját megfogalmazása szerint – a „radikális baloldali söpredékhez” is szólt, akik szerinte mindent megtesznek az Egyesült Államok tönkretételéért, ám kudarcot vallanak.

Trump lazán lesöpredékezte a baloldalt
Trump lazán lesöpredékezte a baloldalt
Fotó: Aaron Schwartz

Donald Trump a Truth Social közösségi oldalán tette közzé ünnepi jókívánságait, amelyekben hosszasan sorolta az általa elért eredményeket, és élesen bírálta politikai ellenfeleit. Az elnök bejegyzésében hangsúlyozta: bár a radikális baloldal szerinte akadályozni próbálta programját, az ország mégis erősebb lett – számolt be róla a BreitBart nyomán az Origo.

Trump boldog karácsonyt kívánt

Trump szenteste közzétett posztjában többek között azt írta, hogy már nincsenek nyitott határok, nem indulhatnak férfiak a női sportokban és nincs „transzneműség mindenki számára”. Ugyanakkor szerinte az Egyesült Államok rekordokat dönt a tőzsdén, történelmi mélyponton van a bűnözés, nincs infláció, és a legfrissebb adatok szerint 4,3 százalékos GDP-növekedést ért el a gazdaság, ami két százalékponttal jobb a vártnál.

Az elnök kiemelte: a vámintézkedések több milliárd dolláros növekedést és jólétet hoztak, miközben az ország nemzetbiztonsága soha nem látott szintre emelkedett. Mint fogalmazott:

Amerikát újra tisztelik a világban, talán jobban, mint valaha.

Az elnök karácsonyi üzenetét az „Isten áldja Amerikát!” mondattal zárta. Trump derűlátását tovább növelte a kedden közzétett gazdasági adat, amely szerint az amerikai GDP 4,3 százalékkal nőtt, jóval felülmúlva a szakértők várakozásait. Az év során felmutatott eredmények hosszú listája – Trump szerint – bőséges okot ad az ünnepi derűlátásra.

A karácsonyi üzenet előtt Trump egy hagyományos programon vett részt: a NORAD-on keresztül gyerekek és családok telefonhívásait fogadta, akik a Mikulás útját követték. A szereplés során Trump felszabadult hangulatban beszélgetett a gyerekekkel, több viccet is elsütött, és látványosan élvezte a helyzetet. Egy gyermek kérdésére, aki „nem szenet” szeretett volna, Trump mosolyogva így reagált: 

Úgy érted, tiszta, szép szenet.

Majd nevetve hozzátette: a szén szerinte tiszta és gyönyörű, és ezt mindenkinek érdemes észben tartania.

A hívások után Trump és Melania Trump first lady a szolgálatot teljesítő katonákkal és családtagjaikkal is beszélgettek, ezzel zárva az elnöki karácsonyi programot.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.