Pesti Srácok

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Szijjártó elmondta, nem engedünk az ukrán zsarolásnak.
Szijjártó elmondta, nem engedünk az ukrán zsarolásnak.

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bangkokban. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a magyar emberek pénzét nem vihetik Ukrajnába, mert a magyarok nem hajlandók fizetni egy olyan háborúért, amihez semmi közük nincsen.

Szijjártó Péter a thai kollégájával folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy Magyarországnak Thaiföld az egyik fő együttműködési partnere a délkelet-ázsiai térségben, és a két ország között abszolút egyetértés van a legfontosabb kérdésben, ugyanis Budapest és Bangkok is a béke pártján áll.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter
Fotó: Krizsán Csaba

A miniszter kifejtette, hogy még Thaiföldről is látszik, hogy az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem egyedül a tárgyalóasztalnál lehet megoldása, ezért a felek határozottan támogatják a békeerőfeszítéseket. "Thaiföld és Magyarország kormányai a béke mellett állnak, (…) és szorgalmazzuk a békés megoldást az ukrajnai háborúra" - szögezte le Szijjártó Péter. 

A tárcavezető hangsúlyozta:

Minél hosszabban tart ez a háború, annál tovább szenvednek az ukrán emberek, annál többen halnak meg, annál jobban lerombolják Ukrajnát, ezért semmi értelme nincs annak, hogy az Európai Unió újabb pénzeket vagy fegyvereket küldjön Ukrajnába.

Majd úgy folytatta, hogy "ezekkel a pénz- és fegyverszállításokkal gyakorlatilag az Európai Unió csak meghosszabbítja a háborút. Elmondtam a külügyminiszter kollégának, hogy Brüsszelben egy háborús fanatizmus uralkodik, s ennek a keretében el akarják vinni az európai emberek pénzét Ukrajnába, de mi, magyarok ezt nem engedjük."

"Elmondtam a külügyminiszter úrnak, hogy a magyar emberek pénzét nem vihetik Ukrajnába, mert mi nem vagyunk hajlandók fizetni egy olyan háborúért, amihez semmi közünk nincsen" - tette hozzá. Majd arra is kitért, hogy ráadásul "egyértelmű", hogy kinek a győzelmével fog végződni a háború, ezért teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetni, ezzel ugyanis csak meghosszabbítják az öldöklést.

Szijjártó: hazánk biztosítja a legvonzóbb beruházási környezetet ma Európában

Szijjártó Péter ezután érintette a gazdasági együttműködést is, amelyben szavai szerint komoly sikereket értek el, miután Thaiföldön is értékelik azt, hogy hazánk biztosítja a legvonzóbb beruházási környezetet ma Európában. Emlékeztetett, hogy a Thai President Foods élelmiszeripari vállalat nemrég úgy döntött, hogy 18 milliárd forint értékű beruházást kezd Esztergomban, ahol jelentős kapacitásbővítést hajtanak végre.

Bejelentette, hogy emellett a felsőoktatási együttműködés is új szakaszba lép azzal, hogy megállapodást írtak alá, amelynek keretében évente negyven thai hallgató tanulhat majd ösztöndíjjal Magyarországon, illetve közös képzésekről egyezett meg a Miskolci Egyetem és a Thai Kereskedelmi Kamara Egyeteme.

"Így Magyarország és Thaiföld kapcsolatai mind a politikai, mind a gazdasági, mind az oktatási területen számos sikert értek el, abból Magyarország sokat profitál, és kölcsönös szándék van ezen kapcsolatok további fejlesztésére" - összegzett a miniszter. 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.