Pesti Srácok

Szlovákia lekapcsolta a villanyt Ukrajna felé

Szlovákia lekapcsolta a villanyt Ukrajna felé

Szlovákia azonnali hatállyal felfüggeszti az Ukrajnának nyújtott vészhelyzeti villamosenergia-szállításokat – jelentette be hétfőn, a korábban előre közölt időpontban Robert Fico. A mai naptól, ha az ukrán fél Szlovákiához fordul segítségért az ukrán energiahálózat stabilizálásában, nem fog ilyen segítséget kapni - hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.

Döntését a szlovák kormányfő azzal indokolta, hogy Ukrajna korábban leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken. Ez komoly problémát okozott Szlovákiának, amely erősen függött ettől az olajútvonaltól – a szlovák kormány már akkor jelezte, hogy nem hagyja szó nélkül a dolgot. Robert Fico már korábban kilátásba helyezte az Ukrajnába irányuló áramexport leállítását, amennyiben nem indul újra az orosz kőolaj szállítása Szlovákia irányába. Bár Magyarország biztosítja Ukrajna áramellátásának negyven százalékát, Budapest egyelőre nem kapcsolta le a rendszert – részben a kárpátaljai magyar közösségre gyakorolt lehetséges hatások miatt – írta az Index. Fico emellett azt is jelezte, hogy az ország tovább is léphet – többek között felülvizsgálhatja Ukrajna uniós tagságának támogatását: 

Ha az ukrán fél továbbra is kárt okoz Szlovákia stratégiai nyersanyag-ellátási érdekeinek, a szlovák kormány felülvizsgálja eddigi konstruktív álláspontját Ukrajna európai uniós tagságával kapcsolatban, és további intézkedéseket készít elő.

A szlovák kormányfő hangsúlyozta, hogy kész visszavonni a korlátozásokat, amint helyreáll az olajtranzit az érintett országokba.

Ukrajna elnöke szándékosan kárt okozott nekünk azzal, hogy leállította az olajszállítást a kőolajvezetéken keresztül. Kénytelenek voltunk rendkívüli állapotot hirdetni az olajiparban

Eszkalálódik az energia körüli geopolitikai játszma Közép-Európában: dróntámadás érte a Barátság kőolajvezeték egyik kulcsfontosságú oroszországi szivattyúállomását, miközben Ukrajna továbbra sem indítja újra a Magyarország felé irányuló kőolajszállítást.

A tét nem kisebb, mint a hazai üzemanyagárak stabilitása és a régió energiaellátásának biztonsága. Szakértői számítások szerint ha a helyzet tartóssá válik, és nem érkezik megfelelő válasz, akár ezer forint fölé is emelkedhet a benzin ára. Kijev tudatosan használja az energiaszállítást nyomásgyakorlásra, viszont a magyar kormány egyértelművé tette: Magyarország nem hagyja veszélyeztetni saját energiaellátását.

Mindeközben a politikai feszültség is fokozódik. Budapest kíméletlen válaszlépéseket helyezett kilátásba: leállította az Ukrajnába irányuló dízelexportot, amíg Kijev nem indítja újra a Barátság vezetéken Magyarország felé érkező kőolajszállítást. A magyar kormány politikai zsarolásként értékeli az ukrán döntést, és az ellátásbiztonság érdekében részben stratégiai tartalékok felszabadításával, részben tengeri beszerzéssel készül kezelni a helyzetet. Ezzel párhuzamosan blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós támogatási csomagot, és hétfőn a 20. szankciós csomag elfogadását is.

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.