Pesti Srácok

Orbán Viktor Rónai Egonnak: Nagy mozgósítási verseny lesz a végén

Orbán Viktor, Rónai Egon

Orbán Viktor az ATV Mérleg című műsorában a közel-keleti konfliktusról, az ukrajnai háborúról, az energiabiztonságról és a belpolitikai kérdésekről beszélt.

A miniszterelnök a közel-keleti helyzet kapcsán nyugalomra intett, és közölte: minden, a térségben rekedt magyart kimentenek. Szerinte Donald Trump Iránra régóta háborús gócpontként tekint, de nem háborúindítóként, hanem konfliktusfelszámolóként gondol magára. Orbán azt tanácsolta neki, hogy az utolsó pillanatig tárgyaljon. 

A Közel-Kelet konfliktusai a migráció révén beköltöztek Nyugat-Európába, ami terrorfenyegetést és politikai mozgástér-szűkülést okoz

- jelezte.

Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin szerint biztosított Magyarország olajellátása, de ehhez Volodimir Zelenszkij együttműködése szükséges. Orbán szerint Ukrajna követeléseit Magyarország nem tudja teljesíteni: nem tud leválni az orosz olajról, és nem támogatja a háborút. Úgy véli, ha engednének a nyomásnak, az további zsarolásokhoz vezetne. Hangsúlyozta: Ukrajnának uniós megállapodás alapján nem szabad veszélyeztetnie az EU energiabiztonságát.

A kormányfő szerint az európai gazdaság gyenge, az Ukrajnát támogató országok hitelekből finanszíroznak, és csak akkor kapják vissza pénzüket, ha Oroszországot legyőzik és jóvátételre kényszerítik. Úgy látja, több uniós ország a háború folytatásában érdekelt, Oroszország gazdasági kimerítésére törekszik. Orbán meggyőződése, hogy Magyarországnak ki kell maradnia a konfliktusból – ez lesz szerinte a következő évek kulcskérdése.

Rámutatott: az ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot, és figyelmeztetett, a déli vezeték elleni támadás is súlyos következményekkel járna. Elképzelhetőnek tartja, hogy növekvő terrorveszély esetén katonák jelenjenek meg az utcákon. Az olajár-emelkedés inflációt és hiányt okozhat, ami a kormány ellen hat.


Orbán szerint az ukrán vezetés kormányváltást akar Magyarországon, és együttműködik az ellenzékkel. A pártfinanszírozás kapcsán nemzetbiztonsági vizsgálatot sürgetett. Úgy véli, Brüsszel a nemzeti kormány bukásában érdekelt, és támogatja a Tisza Pártot.

"Nem javaslom Magyarország egyetlen miniszterelnökének sem, hogy kívülről pénzelt emberrel bármilyen vitába belebocsátkozzon"

– fogalmazott. 

Az energiáról szólva jelezte: a Mol elnöke szerint technikailag megoldható lenne orosz olaj szállítása az Adrián keresztül. Úgy fogalmazott, Magyarország „veszélyes példa”, mert ragaszkodik ahhoz a jogához, hogy kimaradjon egy szerinte téves katonai koncepcióból. A legfontosabb stratégiai cél a béke.

Kifejtette, a diplomások másképp látják a világot, mint a melósok. Vannak pártok, amelyek továbbra is a józan ész talaján állnak, és elutasítják a magas értelmiségi okfejtéseket az élet dolgairól.

A kormányfő kifejtette, Nyugaton számos ilyen kérdésben megbuktak már ezek a gondolatok, ilyen a migráció, multikulti értéke is. A liberális világ lezárult, Donald Trump ennek a szimbóluma, hangsúlyozta.

A gödi akkumulátorgyár ügye kapcsán Orbán Viktor leszögezte: a gyáron kívül semmilyen probléma nem lépett fel. A Samsung gyártelepén belül történtek kapcsán a kormányfő kiemelte, hogy a hatóságok mindent kivizsgálnak.

Magyarországon a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben. Első a magyar emberek biztonsága és egészsége 

– tette hozzá.

Az üzemanyagárak kapcsán elutasította az ársapka visszavezetését követelő javaslatokat, mondván, az árak emelkedését a háború és az ukrán lépések okozzák. Van akcióterv maximált árra, de ezt elkerülné. Miniszterelnök-jelölti vitát csak „szuverén” szereplővel vállalna.

A választási esélyekről azt mondta, a Fidesz jól áll, a döntő kérdés Ukrajna és az energia lesz. Nagy mozgósításra számít, és győzelmet vár. A gyermekszegénység arányát az EU-átlaghoz hasonlítva kedvezőbbnek nevezte, de elismerte, hogy még van teendő. A megoldást a béremelésben és a foglalkoztatás bővítésében látja.

„A végén nagy mozgósítási verseny lesz. A végén nekik minden hívőt el kell majd vinni. Ha ez sikerül, rendben leszünk”

– szögezte le a kormányfő a választási esélyek kapcsán.
Végül hangsúlyozta: a választások stabilitása fontos érték, elhalasztásukról szóló felvetéseket „szamárságnak” nevezte.

„A haza felettünk van”

– zárta gondolatait.

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?