Pesti Srácok

Szijjártó: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája

Szijjártó: az olcsó orosz kőolaj nélkül háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája
Fotó: Lakatos Péter

Az olcsó orosz kőolaj nélkül a háromszorosára emelkedne a családok rezsiszámlája, ettől pedig kizárólag egy szuverén nemzeti kormány fogja tudni megvédeni Magyarországot, a Tisza Pártnak ez nem érdeke - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Budapesten A külgazdasági és külügyminiszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a Tisza Pártnak az az érdeke, hogy Magyarországot a mostaninál drágább forrásokból a nyugati vállalatok lássák el olajjal.

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az Igazság órája című műsorban arról számolt be, hogy az elkövetkezendő hónapokban tovább kell harcolni az olcsó orosz kőolajért, „és nem azért, mert orosz, hanem azért, mert olcsó”.

BURGUM, Doug; SZIJJÁRTÓ Péter; WRIGHT, Chris
Szijjártó Péter: tovább kell harcolni az olcsó orosz kőolajért, és nem azért, mert orosz, hanem azért, mert olcsó.
Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

A miniszter figyelmeztetett:

Az olcsó orosz olaj jelenti ma Magyarországon a rezsicsökkentés egyik alapját. Ha elvágják tőlünk az olcsó orosz olajat, akkor a rezsicsökkentésnek is búcsút inthetünk, és akkor Magyarországon a családok rezsiszámlája háromszorosára fog emelkedni a mostanihoz képest.

Rámutatott, hogy az Európai Bizottság a magyarországi választás után három nappal, április 15-én fogja beterjeszteni a javaslatát az orosz olaj teljes kitiltásáról. 

Szijjártó hangsúlyozta:

Ez a jelenlegi helyzetben egy mélyütés lesz az európai gazdaságnak, ugyanis közben zajlik az Irán körüli háború, amely a világ olajfogyasztásának a húsz százalékát blokkolja. Ebben a helyzetben, amikor az arab olaj eljutása teljesen bizonytalan, ebben a helyzetben kiiktatni, kitiltani az orosz olajat Európából, azt jelenti, hogy Európa fogja húzni a legrövidebbet ebben a helyzetben.

A miniszter úgy folytatta: az európai gazdaság pórul fog járni, az európai gazdaság óriási áremelkedésekre kell, hogy készüljön. Nekünk magyaroknak pedig az lesz a kötelességünk, hogy ettől megvédjük Magyarországot.

Szijjártó: a Tisza Párt kormányra kerülése esetén a rezsicsökkentés megszűnne

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a jelentős európai áremelkedésektől kizárólag egy szuverén nemzeti kormány fogja tudni megvédeni Magyarországot, amely képes arra, hogy az olcsó orosz olajért harcoljon. A tárcavezető közölte:

Nyilvánvaló, hogy egy Brüsszelből idedelegált párt nem fog harcolni az olcsó orosz olajért, mert a Tisza Pártnak is érdeke, hogy Magyarországot a mostaninál drágább forrásokból, nyugati vállalatok lássák el olajjal, hiszen az a nyugati olajvállalatoknak a profitját fogja javítani, akik ugye már be is küldték a maguk delegáltját a Tisza Párt vezetésébe.

A Tisza Párt fel akarja adni az olcsó rossz energiaforrásokat, így a Tisza Párt kormányra kerülése esetén a rezsicsökkentés megszűnne. A Tisza Párt kormányra kerülése esetén a magyar családok rezsiköltségei a háromszorosukra nőnének. Tehát minden család nézze meg a hó végi rezsiszámláját, azt szorozza meg hárommal. Na, körülbelül az lenne az összeg minden hónap végén, ha a Tisza Párt kerülne kormányra, és feladnák az orosz energiaforrásokat – tette hozzá a miniszter.

Szijjártó következtetésül kiemelte:

Ha az orosz energiahordozókat elvágják Magyarországtól, akkor ami marad, ami az alternatíva, az sokkal drágább az orosz olajnál és gáznál.

Mi meg az olcsó orosz olajért fogunk harcolni, hogy Magyarországon a rezsicsökkentést fenn lehessen tartani – összegzett a miniszter. 

 

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.