Pesti Srácok

Kármán András egykori sajtófőnöke "kisöpörné" a fiatalok állami támogatásait

Kármán András egykori sajtófőnöke "kisöpörné" a fiatalok állami támogatásait
Fotó: Hatlaczki Balazs

Az Erste Bank vezérigazgató-helyettese, Harmati László szerint teljesen új alapokra kellene helyezni a jelenlegi otthontámogatási rendszert, amelyet – szavai szerint – „ki kellene söpörni”. A helyzet érdekessége, hogy a Tisza-kormány pénzügyminisztere, Kármán András korábban az Erste egyik vezető pozícióját töltötte be, így most egykori munkahelyéről érkezett nyilvános üzenet felé.

A Tisza-kormány megalakulása után röviddel máris hallatta hangját a bankszektor. Harmati a Portfolio Hitelézés 2026 konferencián arról beszélt, hogy a jelenlegi támogatási struktúrát meg kell szüntetni, és egy teljesen új rendszert kellene kialakítani.

„Az egész jelenlegi támogatási rendszert ki kellene söpörni, és valami újat kellene felépíteni” 

– fogalmazott.

A kijelentés önmagában is jelentős üzenet a magyar családok számára, ám a történet külön pikantériája, hogy Kármán András korábban az Erste Lakástakarékpénztár Zrt. ügyvezetője és elnöke volt, valamint részt vett az Erste Jelzálogbank létrehozásának irányításában is.

Mindez azt a benyomást kelti, hogy a pénzügyminiszteri székbe került egykori bankvezető felé korábbi szakmai közege máris egyértelmű elvárásokat fogalmaz meg: a támogatási rendszer teljes átalakítását.

A kritika érintheti az Otthon Start programot is, amely fix, 3 százalékos kamatozású hitellel segíti a fiatalokat és családokat saját lakás megszerzésében. A konstrukció számottevő pénzügyi előnyt jelenthet: egy 40 millió forintos hitel esetében húsz év alatt körülbelül 52 millió forint visszafizetésével kell számolni. Ugyanez 6 százalék körüli kamatszint mellett már mintegy 70 millió forintra emelkedhet.

Havi szinten ez azt jelenti, hogy a körülbelül 220 ezer forintos törlesztőrészlet akár 300 ezer forint környékére is nőhetne. Nem véletlen, hogy az Erste korábbi beszámolói szerint az Otthon Start program jelentős lendületet adott a lakáshitelezésnek, és az újonnan felvett hitelek nagy része ehhez a konstrukcióhoz kapcsolódott.

Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs