Örül a Nyugat, hogy Magyar Péter nyitott Ukrajnára

A miniszterelnök és az EU vezetése is a magyar kisebbségi jogok fontosságáról beszél, ám eddig a kárpátaljai magyarságot senki sem kereste meg hivatalosan.
Először mutatkozik valódi esély arra, hogy Magyarország feloldja az Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait blokkoló vétót – írja az Euronews. A lap szerint az Orbán-kormány távozása után hivatalba lépő Magyar-kabinet már kész technikai egyeztetéseket kezdeni Kijevvel, miközben Brüsszel is áttörésben reménykedik.
Az ügy középpontjában továbbra is a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete áll. A korábbi magyar kormány 11 pontos követeléscsomagot dolgozott ki az ukrajnai magyar közösség
- nyelvi,
- oktatási és
- kulturális jogainak helyreállítására,
és Budapest eddig ehhez kötötte az ukrán EU-csatlakozási tárgyalások első fejezetének megnyitását.
Az első látványos változás múlt héten történt, amikor az EU-tagállamok nagyköveteinek ülésén a magyar diplomata jelezte:
Budapest immár kész érdemi egyeztetésekre Ukrajnával.
Az Euronews szerint a magyar fél továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Kijev konkrét garanciákat adjon a magyar kisebbség jogaira, ugyanakkor már nem teljes elutasításként, hanem tárgyalási alapként kezeli a kérdést.
Azonban erről az Orbán Anita vezette magyar külügy továbbra sem kereste meg a közösség politikai képviseletét ellátó Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget.
Magyar Péter április végén arról beszélt, hogy június elején személyesen is találkozna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel (bár az ukrán államfő szerint nem ez lenne az első eset). A Tisza Párt vezetője Beregszászt javasolta helyszínként, amely a kárpátaljai magyarság egyik központja. Ugyanakkor az ukrán fél egyelőre nem olyan lelkes a személyes találkozó kapcsán.
Az Európai Unió számára a kisebbségi jogok kérdése hivatalosan kulcsfontosságú feltétel Ukrajna csatlakozási folyamatában. Ez elvileg nemcsak a magyarokat, hanem a román, lengyel és bolgár kisebbségeket is érinti (ugyanakkor Brüsszel számtalan alkalommal bebizonyította, hogy nem a nemzeti kisebbségeket érti kisebbségek alatt, az ő sorsuk valójában hidegen hagyja az Európai Bizottság bürokratáit – a szerk.).
A lap szerint António Costa, az Európai Tanács elnöke csak akkor venné napirendre Ukrajna csatlakozásának következő lépését, ha addigra konkrét előrelépés történik a magyar vétó ügyében.
Magyar Péter hétfőn Facebook-oldalán arról számolt be, hogy telefonon egyeztetett Costával. A politikus szerint Magyarország már technikai konzultációkat kezdeményezett az ukrán kormánnyal a kárpátaljai magyarok jogainak garantálásáról.
Minden további lépést meg kell előzzön az Ukrajnában élő magyar kisebbség jogainak tiszteletben tartása”
– idézte Costát Magyar.
A Tisza Párt külügyi bizottságának vezetője, Hajdu Márton az Euronewsnak úgy fogalmazott:
Jogilag garantált nyelvi, oktatási és kulturális jogokat akarunk a lehető leghamarabb a kárpátaljai magyar kisebbség számára.”
A lapnak nyilatkozó, a magyar kormányhoz közeli forrás szerint amennyiben Ukrajna teljesíti a 11 pontos követeléscsomagot, és azt a kárpátaljai magyar szervezetek is elfogadják, Budapest várhatóan támogatni fogja az első csatlakozási fejezet megnyitását.
Az Euronews ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a korábbi Orbán-kormány egyes követelései között lehetnek olyan „rejtett aknák”, amelyek politikailag vagy jogilag nehezen teljesíthetők Kijev számára.
Volodimir Zelenszkij mindenesetre konstruktív hangot ütött meg. Az ukrán elnök kijelentette:
A magyarok ugyanolyan állampolgáraink, mint mindenki más.”
Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha pedig arról írt az X-en, hogy Kijev kész minden kérdésről tárgyalni az új magyar vezetéssel a bizalom és a jószomszédi kapcsolatok helyreállítása érdekében”.
Az ukrán diplomácia már egyenesen „sorsfordító pillanatként” beszél a magyarországi választási eredményről Ukrajna európai integrációja szempontjából.
Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs






