Pesti Srácok

A Tisza-kormány ezt a veszélyhelyzeti rendeletet nem tartotta fontosnak: jöhet az ukrán gabona!

A Tisza-kormány ezt a veszélyhelyzeti rendeletet nem tartotta fontosnak: jöhet az ukrán gabona!

Azzal, hogy a Tisza-kormány "véget vetett" a veszélyhelyzetnek, május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, köztük az is, amely tiltotta az ukrán agrártermékek behozatalát, amit más rendeletekkel ellentétben nem emeltek törvényi erőre . Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára szerint ezzel több mint 20 ukrán termék, például gabonák és baromfi importja vált lehetővé, ami hátrányosan érinti a gazdákat.

A veszélyhelyzeti időszak lejárt, az új Országgyűlés törvényi szintre emelte azokat a veszélyhelyzeti kormányrendeleteket, amelyeket a továbbiakban is fenn kíván tartani. Abból a veszélyhelyzeti rendeletből, ami valóban megtiltotta az ukrán agrártermékek behozatalát Magyarországra, csupán az maradt meg, hogy bejelentési kötelezettsége van az importőrnek – hívta fel a figyelmet az InfoRádiónak nyilatkozva Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.

Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára úgy fogalmazott: azzal, hogy Magyar Péterék nem emelték a vonatkozó veszélyhelyzeti rendeletet törvényi szintre,  semmi sem állítja meg, hogy ukrán baromfi, kukorica, hús, összesen több mint 20 efféle termék ellepjel az országot.
Cseh Tibor András, a MAGOSZ főtitkára úgy fogalmazott: azzal, hogy Magyar Péterék nem emelték a vonatkozó veszélyhelyzeti rendeletet törvényi szintre,  semmi sem állítja meg, hogy ukrán baromfi, kukorica, hús, összesen több mint 20 efféle termék ellepjel az országot. 
Forrás:  magyarmezogazdasag.hu

A MAGOSZ bízik abban, hogy végül törvényi szintre emelik a korábbi veszélyhelyzeti rendelet által szabályozott importtilalmat

Aki importálni akar ukrán búzát, tojást vagy baromfit, akkor azt egy egyszerű bejelentéssel megteheti, és most már nincs akadálya, hogy ezek a termékek átlépjék a határt. Eddig ennek az ellenőrzése úgy történt, hogy amikor ezek a termékek átlépték a határt, a fuvarlevél alapján megállapítható volt, hogy a szállítási cím Magyarország, ebben az esetben a szállítmány nem volt beengedhető az országba. Nyilván voltak átmenő készletek, amelyeket Nyugat-Európába vittek át, de azt leplombálva és hitelesítve lehetett csak átvinni az országon, Magyarországon nem lehetett teríteni 

– részletezte a MAGOSZ főtitkára. 

Jogi értelemben tehát a veszélyhelyzet véget ért, a veszélyhelyzeti rendelet hatályát vesztette,

 a gazdálkodók szempontjából viszont törvényi űr keletkezett, az új Országgyűlés ugyanis nem emelte törvényi szintre az importtal kapcsolatos veszélyhelyzeti rendeletet, ezért jöhet most már az országba ukrán baromfi, kukorica, hús, összesen több mint 20 efféle termék.

Hogy már meg is indultak-e Magyarország felé ezek a szállítmányok, arról Cseh Tibor András azt mondta: még a piacot is váratlanul érintette a lazítás, a Magosz figyelmét is termelők, gabonakereskedők hívták fel, hogy amint szabad lesz a piac az ukrán termény számára, a magyar árura nem lesz szükség. Ekkor gyulladt ki a Magosznál is a piros lámpa, elvégezték a jogi elemzést, és erre a következtetésre jutottak a szövetségnél is.

Hétfőn ki is adták az állásfoglalásukat, amelyet eljuttattak az új kormánynak, az agrártárcának is. Bíznak benne, hogy csak egy, a gyors jogalkotás miatti kezdeti hiba volt, és majd törvényi szintre emelik a korábbi importtilalmat.