Brüsszel ünnepel, mostantól kezdetét vette a birodalmi kvótapolitika
Fotó: Bodnár Boglárka
Miközben az Európai Néppárt történelmi előrelépésként és a határvédelem megerősítéseként értékeli az intézkedéscsomagot, a rendszer korlátozza a nemzeti döntési jogköröket, és vitatott szolidaritási mechanizmusával újabb feszültségeket teremthet az uniós tagországok között.
Pénteken hatályba lépett az uniós migrációs paktum, amely jelentős változásokat hozhat az Európai Unió tagállamainak bevándorláspolitikájában. Az Európai Néppárt (EPP) képviselői az intézkedéscsomagot az európai együttműködés sikerének és a határvédelem megerősítésének tekintik.
„A 27 eltérő migrációs politika korszaka véget ért. A migráció európai szintű kihívás, amely közös európai megoldást igényel. A paktum végre ezt biztosítja”
– nyilatkozta nemrég Lena Düpont európai parlamenti képviselő, az EPP belügyi szóvivője. A megállapodás értelmében Brüsszel a migráció kezelésének számos területén meghatározó szerephez jutna.
Az új szabályozás alapján minden tagállamnak egységes határvédelmi előírásokat kell alkalmaznia, emellett bevezetik az úgynevezett szolidaritási mechanizmust. Ennek keretében a migrációs nyomásnak leginkább kitett országokból más tagállamokba helyezhetnek át migránsokat. Azok az országok, amelyek ezt nem vállalják, pénzügyi hozzájárulás fizetésére kötelezhetők.
A rendszer ugyanakkor lehetőséget biztosít mentességre azoknak az államoknak, amelyek maguk is válsághelyzettel küzdenek. Hogy mi minősül ilyen helyzetnek, arról az Európai Bizottság döntene.
Ennek eredményeként Lengyelország jelenleg mentesül a kvóták és a pénzügyi hozzájárulás alól, mivel a belarusz határnál kialakult migrációs nyomás, valamint az ukrán menekültek nagy száma különleges terhet jelent számára. Ugyanakkor a Bizottság egy év múlva felülvizsgálja majd a lengyel helyzetet. Mindez felveti azt a kérdést, hogy mennyiben beszélhetünk valóban egységes európai migrációs politikáról, ha a szabályok alkalmazásáról és a kivételekről végső soron az Európai Bizottság dönt.
A vita másik fontos eleme, hogy a paktum támogatói gyakran figyelmen kívül hagyják a 2015-ös migrációs válság tanulságait. Több nyugat-európai ország, köztük Németország, a befogadás politikáját választotta. Az Angela Merkel nevéhez kötött „Willkommenskultur” következményei máig viták tárgyát képezik, miközben Németországban és Franciaországban számos társadalmi kihívást kapcsolnak a migrációhoz.
Magyarország ezzel szemben következetesen elutasította mind a legális, mind az illegális bevándorlás ösztönzését, és jelentős erőforrásokat fordított határainak védelmére. Hasonló álláspontot képvisel Szlovákia és Lengyelország is, ahol a közvélemény jelentős része szintén ellenzi a migrációt.
Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy valóban szolidaritásnak tekinthető-e egy olyan rendszer, amelyben a tagállamok számára lényegében két lehetőség marad: migránsokat fogadnak be, vagy pénzügyi hozzájárulást fizetnek. Ugyancsak vitatható, hogy méltányos-e más országokkal megfizettetni a 2015-ben meghozott nyugat-európai döntések következményeit.
Továbbra sem tisztázott ugyanakkor, hogy a Tisza Párt vállalásai között szerepelt-e a migrációs paktum végrehajtásának támogatása az uniós források felszabadításáért cserébe. Erről sem Magyar Péter, sem pedig Ursula von der Leyen nem tett nyilvános nyilatkozatot.
Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka
