Pesti Srácok

A kanadai hatóságok szerint nem antiszemita-cselekmény a zsinagóga felgyújtására tett kísérlet

A kanadai hatóságok szerint nem antiszemita-cselekmény a zsinagóga felgyújtására tett kísérlet
Fotó: Neokohn

Bár Kanadában rohamosan megemelkedtek az antiszemita-cselekmények, mégis úgy látszik, hogy a kanadai kormány inkább csak szóban ítéli el ezeket a cselekedeteket. A középpontban most egy olyan eset áll, amikor is egy kanadai férfi a montreali zsinagógába betörve megpróbálta felgyújtani az épületet. A bűncselekmény antiszemita jellege noha egyértelmű, a kanadai hatóságok mégis úgy ítélték meg, hogy a cselekménynek semmi köze a zsidósághoz. Ugyanakkor beszédes, hogy az elkövető nemzetiségét eddig nem hozták nyilvánosságra.

A Neokohn írt arról, hogy miközben a kanadai politikai vezetés továbbra is a növekvő antiszemitizmus elleni fellépésről beszél, újabb zsidó intézmény vált célponttá Montrealban. Ugyanis egy 38 éves férfi péntek hajnalban megpróbálta felgyújtani a Temple Emanu-El-Beth Sholom zsinagógát. A gyanúsítottat rövid időn belül elfogták, de a támadás ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a kanadai zsidó közösséget az elmúlt években egyre gyakoribb atrocitások érik.

Temple Emanu-El-Beth Sholom, a kanadai főváros zsinagógája.
Temple Emanu-El-Beth Sholom, a kanadai főváros zsinagógája.

Hozzáteszik: a helyszínre érkező rendőrök egy betört hátsó ablakot, valamint gyúlékony anyagok nyomait találták meg. A nyomozók szerint a támadó a zsinagóga belsejébe próbált gyújtószerkezetet juttatni, hogy belülről idézzen elő tüzet. A montreali tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a lángokat rövid idő alatt sikerült eloltani. Az épületben csak kisebb károk keletkeztek, személyi sérülés nem történt – tudjuk meg.

A kanadai rendőrség szerint ez nem antiszemita gyűlölet-bűncselekmény

A Montreal Gazette beszámolója szerint a 38 éves férfit pénteken állították bíróság elé. A gyanúsított ellen összesen hat vádpontban emeltek vádat, köztük gyújtogatás, robbanóanyag birtoklása és gondatlanságból elkövetett gyújtogatás miatt, ugyanakkor

a rendőrség jelenleg nem antiszemita gyűlölet-bűncselekményként kezeli az ügyet.

Jean-Pierre Brabant rendőrségi szóvivő szerint ugyan megvizsgálták ezt a lehetőséget, de a jelenlegi információk alapján egyelőre nem vonták be a gyűlölet-bűncselekményekkel foglalkozó egységet.

 

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.