Pesti Srácok

Fővárosi épületrongálókkal, agitátorokkal erősít Márky-Zay

Fővárosi épületrongálókkal, agitátorokkal erősít Márky-Zay

Márki-Zay Péter aktivistáiként valójában Gulyás Márton brigádja, épületrongálók, anarchisták és agitátorok fognak beülni a szavazóbizottságokba Hódmezővásárhelyen – írja a vasarhely24.hu. Mint hozzáteszik, a helyi bizottsági tagokon kívül majdnem harminc Budapestről importált agitátorral erősíti kampányát a polgármesterjelölt.

A portál felidézi, szerdán került sor a szavazószámláló bizottsági tagok „utolsó csoportjának” eskütételére és oktatására. Bár Márki-Zay Péter polgármesterjelölt határozottan cáfolta, hogy hívására Gulyás Márton Vásárhelyre jönne vasárnap, a Mérce megírta, Márki-Zay Péter hetven helyi delegáltján kívül Budapestről, a Közös Ország Mozgalom aktivistái közül érkeznek majd harmincan Vásárhelyre. Időközben kiderült, a polgármesterjelölt már egy hónapja lepaktált Gulyás Mártonékkal.

A portál arról is ír, olvasóik több hírhedt figurát is felismertek a Budapestről leküldött brigád tagjai között. Így például Kiszely Tibort, aki Gulyás Mártonnal festegette össze nemrégiben a Számvevőszék épületét, vagy a Közös Ország Mozgalom budapesti koordinátorát, Facebook-oldaluk kezelőjét, Tartó Leventét. Márki-Zay importált agitátorai között van Igaz Katalin is, aki korábban még az LMP III kerületi önkormányzati képviselőjelöltje volt. Igaz Katalin aktivistaként sokat tett azért, hogy ne rendezhessen Magyarország olimpiát. A csapatot erősíti a Városvédők szóvivője Sipos Anna, de szintén a Gulyás Márton vezette Közös Magyarország Mozgalomtól érkezik Tóka Gábor András, politológus, a CEU tanára. A portál úgy tudja, egy migránsszervező szervezet résztvevői listájában szereplő aktivista is esküt tett, akit Békefi Eszternek hívnak.

Forrás/fotó: vasarhely24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.