Fővárosi főügyész: a feltételes szabadlábra helyezés kedvezményének megadása a bíróságok részéről szinte automatikussá vált, ami megengedhetetlen (PS-interjú!)

Másfél éve, 2018. július elsején lépett hatályba az új büntetőeljárási törvény. Fél évvel később úgy nyilatkozott, hogy ez egy sikertörténet. Most is így látja?

Továbbra is azt mondom, amit fél évvel a törvény életbelépése után mondtam, hogy az új Be. egy sikertörténet. Az eredmények, a visszajelzések jók, nagy segítséget ad az új törvény ahhoz, hogy – különösen a tucatügyekben – az eljárásokat a korábbiaknál gyorsabban és eredményesebben be lehessen fejezni. Az eltelt időben tapasztaltak alapján ugyanakkor már látjuk azt is, hogy mi az, amit meg kellene változtatni.

Például?

Az új Be-vel az ügyészség megkapott egy jóval nagyobb felelősséget is. A felderítési és vizsgálati szak szétválasztása pozitív, de ez a büntetőeljárás eredményességének felelősségét a gyanúsítás közlése utántól teljes egészében az ügyészségre hárítja. Ez önmagában nem probléma, de meggyőződésem, hogy a sikeres munkához szükséges, hogy a nyomozó hatóság a vizsgálati szakban a maga szakmai szabályai szerint ugyanolyan elánnal vegyen részt továbbra is a nyomozásban, ahogy előtte is. Változtatásért kiált az adatkérés ügyészi engedélyezése is, ami sok ezres érkezést jelent, sokszor úgy, hogy a nyomozó hatóság be sem várja az engedély megérkeztét, hanem már előtte felfüggeszti a nyomozást. Értjük a jogintézményt, az ügyész engedélye garanciális szabály, de mégiscsak furcsa, ha például egy NAV-os adónyomozó kolléga ül az íróasztalánál a számítógépe előtt és egy kattintással meg tudna kapni egy adatot a NAV saját adatbázisából, de csak akkor kaphatja meg, ha az ügyész ezt külön engedélyezi. Ehhez idő kell. Azt gondolom, hogy a jelenlegi szabályozásnál célravezetőbbet is ki lehetne alakítani.

Van erre ötlet?

Azt tudjuk, hogy az új Be-vel kapcsolatban több módosítási javaslat is az Igazságügyi Minisztérium asztalán van. Én bízom benne, hogy utóbbival kapcsolatban is lesz valamilyen változtatás. Mondok mást: a leplezett eszközök (korábban titkos információgyűjtés – PS) használatának az abszolút határideje 360 nap. Ha máshonnan nem, az amerikai maffiafilmekből mindenki tudja, hogy egy szervezett bűnözői csoportot felderíteni, a hierarchiát, annak működését, hát ez önmagában kevés. Az igazi Donnie Brasco pl. hat évig volt beépítve az egyik nagy maffiacsaládba. Egy komoly bűnszervezet feldolgozása nem fog egy év alatt menni, márpedig ez most csak 360 napig lehetséges. Emellett olyan ügyekben, amelyeknek nemzetközi szála is van, problémát jelent a gyanúsítotti kihallgatás után megszabott két és fél éves határidő is. Nem biztos, hogy leterhelt nyomozó hatóságok esetén ez elégséges az ügy minden szálának felderítéséhez.

Az immár öt éve zajló Quaestor-ügy még a régi Be. ideje alatt robbant ki, de az eljárás nagyon lassan halad, főleg azután, hogy az igazságügyi szakértő pár nappal a szakvéleménye leadása előtt elfogultságot jelentett be. Akkor a főügyészség közleményében az szerepelt, hogy a szakértő tekintetében a szükséges lépéseket megteszik. Mi történt azóta?

Jeleztük az esetet a szakértői kamara felé. A kamara tudomásom szerint el is rendelte a fegyelmi eljárást, ám ennek eredményéről nincs tudomásom.

Mikor várható a Quaestor-ügyben ítélet?

A bíróság heti öt napot tárgyal, azt gondolom, mindent megtesznek, hogy ezt az ügyet minél hamarabb legalább elsőfokon le lehessen zárni. Egyébként meggyőződésem, ha a Quaestor-ügyben az új Be. szabályai szerint tudtunk volna eljárni, akkor az ügy egy jelentős részén már túl is lennénk. Az új törvényben ugyanis vannak olyan lehetőségek, melyeknek köszönhetően a vádlottak közül egyesek eleve kiszálltak volna már az előkészítő ülésen és beismerték volna a bűnösségüket.

Arra utal, hogy többen az előkészítő ülésen elfogadták volna az ügyészség ajánlatát?

Ez az új törvény egyik nagyon pozitív szabálya. Ha előre látták volna az eljárás résztvevői, hogy az ügyészségnek mi a szándéka, milyen büntetéseket akarunk velük szemben beismerésük esetére indítványozni, akkor lettek volna ilyenek. Az más kérdés, hogy a konkrét ügyben ma már tudják, annyi bizonyíték van a kezünkben, ami az elítélésükhöz elegendő, így érdekük az ügy elhúzódása. Például Tarsoly Csaba volt, hogy jelezte: nem tud részt venni a budapesti tárgyaláson, mert Kecskeméten, a másik Quaestor-tárgyaláson kell megjelennie, aztán kiderült, hogy egyik bíróságon sem jelent meg. A Fővárosi Törvényszék ezért rendbírságot szabott ki rá. Azt gondolom, hogy más a védelmi taktika, ha valaki ártatlan, és más a védelmi taktika, ha bőségesen vannak ellene bizonyítékok.

Az OLAF által javasolt ügyekben mennyire haladnak jól a nyomozások? Ezt azért is kérdezném, mert az ellenzéki pártok részéről rendszeres kritika éri az ügyészséget, hogy az OLAF ajánlásait nem kezelik megfelelőképpen.

Tény, hogy az OLAF minden jelzésére a magyar ügyészség – bár ez nem lenne kötelező – elrendelte a nyomozást, vagy ha már volt az ügyben eljárás, akkor annak keretében értékelte azt. Az eredményességet igazolja, hogy az OLAF 2018-as jelentése szerint a magyar ügyészség az uniós átlagot lényegesen meghaladóan emel vádat, hiszen az uniós átlag 36 százalék, míg a magyar 45 százalék. Megjegyzem, az OLAF nem nyomozó hatóság, ezért az OLAF jelzések jogi értékelése eleve speciális. Mi a tőlük érkezett ajánlásokat – a legfőbb ügyész utasítása alapján – azért tekintjük mégis feljelentésnek, mert az ország megítélése szempontjából fontos, hogy a végére járjunk a jelentésekben leírtaknak. Ez egyébként nem minden uniós országban van így.

A tragikus győri gyerekgyilkosság után a feltételes szabadlábra helyezés kérdésével is elkezdett foglalkozni a politika, a kormány ennek az intézménynek a szigorítását tervezi úgy, hogy a súlyos bűncselekmények elkövetői, mint például a gyilkosok, gyerekgyilkosok, erőszaktevők, ne szabadulhassanak idő előtt a börtönből, és ne veszélyeztethessék az emberek, a társadalom biztonságát. Erről a kérdésről mit gondol?

Kicsit messzebbről indítanék. A feltételes szabadlábra helyezés jogintézménye a világban a 19. század közepe óta létezik. Ha valaki szeret régi szakirodalmat olvasni, azt fogja látni, hogy erről már a Csemegi-kódex hatályba lépése előtt is vitatkoztak. Neves büntetőjogászok - pl. Csemegi Károly, Pauler Tivadar - nyilvánítottak akkor erről véleményt és többnyire támogatták a feltételes szabadlábra helyezést. Az a szakmai és történelmi tapasztalat, hogy összességében ez egy pozitív szabály. A büntetés kiszabásakor a bíró több dolgot mérlegel, ám amikor arról kell dönteni, hogy feltételesen szabadlábra lehet-e helyezni az elítéltet, akkor már csak az elkövető társadalomra veszélyességét vizsgálják, hogy személye konkrétan veszélyt jelent-e még a társadalomra. Számomra ez azt jelenti, hogy nagyon komolyan egyéniesíteni kell. Ez a folyamat nem lehet automatizmus. Finkey Ferenc, aki az egyik legnagyobb magyar büntetőjogász, 1933-ban Büntetéstani problémák címmel írt egy komoly dolgozatot és ebben kitért a feltételes szabadlábra helyezésre is. Szerinte „a feltételes szabadság megadása vagy megtagadása feletti határozathozatalnál az illetékes hatóság a leggondosabb egyéni elbírálás alapján tisztázza azt, hogy a kibocsátásért folyamodó valóban őszintén a jó útra tért-e és van-e benn teljes biztosíték aziránt, hogy a szabad életben jól kiállja a próbát. Ha valahol, itt nem szabad sablonosan eljárni és a szabadon bocsátásnak csak az alaki előfeltételeit vizsgálni”. A véleményem ugyanez, ennek a jogintézménynek a feltételeit nagyon precízen kell meghatározni. A probléma, hogy a kedvezmény megadása a bíróságok részéről sokszor szinte automatikussá vált, és ez megengedhetetlen.

A szigorítással egyetért?

A szigorításnak bizonyos esetekben igenis van helye. Tegyük hozzá, hogy a feltételes szabadlábra bocsátás az elítélt számára egy olyan lehetőség, ami miatt nyilvánvaló, hogy mindent meg fog tenni, hogy a bv-intézet szabályait betartsa. Ugyanakkor régi tapasztalat, hogy gyakran a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövetőknél fordul elő, hogy „kezes bárányok”, ám valójában nem változnak meg, csak az lebeg a szemük előtt, hogy kikerüljenek a börtönből, majd újabb bűncselekményeket követnek el. A gyerekek sérelmére erőszakos bűncselekményt elkövető pedofilok például mintarabok. Fontos lenne azt is megnézni, hova kerül szabadlábra az elítélt. Van-e családja, szakmája? Biztosított-e a megélhetése? Azt kiemelném, hogy a pszichológus, az ügyész, a bv-intézet, és a szakértők mellett akár a perbíró véleményét is figyelembe lehetne venni. Az elítéltről ő is közvetlen benyomásokat szerzett, ismeri, találkozott vele, hallotta, közvetlenül tapasztalta, hogy pl. valóban megbánta-e a tettét. Visszatérve a kérdéséhez, indokoltnak tartom a szigorítást, de patikamérlegen kell mérni és szikével vágni, mert komoly következményei lehetnek a börtönökben, ha ezt a lehetőséget túlságosan leszűkítjük. Egyébként az ügyészség nagyon régen látja azt, amivel a közvélemény mostanában kezd szembesülni, hogy rendkívül enyhe ítélkezési gyakorlat alakult ki, pedig a törvényeink megfelelőek, csak szigorúbban kellene őket alkalmazni. A társadalom élő lelkiismereteként az ügyészség próbálna szigorítani ezen a bírósági gyakorlaton, de sziszifuszi küzdelmet folytat.

A súlyosabb bűncselekmények esetében mindig előkerül a halálbüntetés kérdése annak ellenére, hogy az Európai Unió tagjaként ezt Magyarországon nem lehet bevezetni. Ennek ellenére érdekel, hogy mi a véleménye a kérdésről?

Az a tapasztalatom, hogy a joghallgatók általában halálbüntetés ellenesek. Aztán amikor elkezdenek dolgozni és az élet szembejön velük, valódi élmények érik őket, akkor ez megváltozik. Ez nálam is így történt, halálbüntetés-pártivá váltam egészen addig, amíg meg nem történt a móri ügy. Akkor bíráltam felül az álláspontom. Ráadásul személyesen ismerem az ügyben eljárt rendőri vezetők, ügyészek, bírák többségét. Kiváló szakemberek, ennek ellenére megtörtént a tévedés, márpedig, ha lett volna halálbüntetés Magyarországon, Kaiser Ede már nem élne. Ha ez megtörténhetett egy olyan ügyben mint a móri, akkor ezen el kell gondolkodni. A tévedés lehetősége sajnos az igazságszolgáltatás rendszerében is benne van, más kérdés, hogy az állampolgárok ezt méltányolható okokból nem tudják elfogadni.

A feltételes szabadlábra helyezés mellett központi téma a médiában az úgynevezett börtönbiznisz is. A kormány részéről elhangzott, hogy az áldozatok jogai mindig előrébb valók, mint a bűnözőké, akik kártérítési pereket indítva szervezett módon, milliárdokat vesznek ki az adófizetők zsebéből. Létező dolognak tartja ön is a börtönbizniszt?

A jelenség szerintem is létezik, de ezt is az ügyészség oldaláról közelíteném meg, hisz az ügyésznek feladatai vannak a büntetés-végrehajtás területén is. Azt kell, hogy mondjam ezek a feladatok látványosan növekednek és, leginkább az elítéltek miatt. Csak a Fővárosi BV-Intézetben tavaly 120 alkalommal végeztünk vizsgálatot az elítéltek bejelentései alapján, 2683 alkalommal pedig személyes meghallgatást tartott a bv felügyeleti ügyész. Ha van rá lehetőség, illetve megfelelő felvilágosítás is, akkor a fogvatartottak élni fognak ezzel a lehetőséggel is. Ugyanakkor a következetes ügyészi fellebbezés a fővárosban már látható egyéniesítést és szigorítást hozott ezen a téren. Egyébként a fogvatartottak ezzel nem kockáztatnak semmit, ha ebből bármennyit profitálnak, már megérte. A panaszokkal kapcsolatos rafinéria, hozzáteszem, egyre komolyabb probléma, hogy megjelentek az úgynevezett láncpanaszok. Akár a bv-ben fogvatartottak, akár más gyanúsítottak részéről ez egy taktika. Egyszerre több panaszt, több fórumon is elindítanak, amelyekben több problémát is észrevételeznek, de a panaszok csak látszólag tűnnek egyformának, minimális eltérések vannak bennük. Ha ezek közül bármit nem bírálunk el, máris bajban vagyunk.

Gondolom a rengeteg panasz közül találkoztak jogos problémákkal is.

Én tavaly két régi, még a 19. században épült börtönben jártam, a személyes tapasztalatom az, hogy rend, fegyelem, tisztaság és normális körülmények uralkodtak ott. Nyilván nem tökéletesek a viszonyok. De mi a tökéletes? A skandináv úszószálloda? Tegyük hozzá, hogy tudomásom szerint külföldön vannak már olyan hangok is, amelyek az elítéltek munkáltatása kapcsán – ami szerintem a magyar büntetés-végrehajtás egy óriási vívmánya – már a munkatáborokat emlegetik. Nagyon sokfajta panasz van, de vegyük észre, hogy Magyarországon a fegyházbüntetésüket töltőket rendkívül súlyos bűncselekményekért ítélték el. Megkockáztatom, hogy vannak olyanok, akik rosszabb körülmények között éltek kint, mint benn. A túlzsúfoltság néhol valóban létező probléma, de éppen ezért építenek új börtönöket.

Nemrég derült ki a nyilvánosság számára, hogy tavaly tavasszal a volt perui magyar nagykövet egy nemzetközi pedofil-botrányba keveredett és a Fővárosi Főügyészség tavaly novemberben gyermekpornográfia miatt vádat emelt ellene. Ezen kívül nincs más nyomozás ellene itthon?

Nincs. A konkrét cselekményről annyit tudok elmondani, hogy a vádlott több ezer, kiskorúakról készült képet tárolt a számítógépén és a telefonján.

Arra merült fel adat, hogy a volt nagykövet esetleg a képnézegetésen túl bármi mást elkövethetett kiskorú személy sérelmére itthon, vagy külföldön?

A vizsgálat ilyet nem állapított meg.

A főügyészség miért nem adott ki közleményt a vádemelésről?

A főügyészség kommunikációjáért én felelek, de ha megengedi, visszakérdezek. Látott már olyan országot, ahol az állam bármely szerve önként és dalolva nyilvánosságra hozott egy információt, amely az ország nemzetközi megítélését negatív irányba befolyásolja? Ráadásul úgy, hogy korábban az ország legfontosabb szövetségesének egy hivatalos szerve is diszkréciót kért?

Február 11-én elkezdődött a Fenyő-ügyben felbujtással vádolt Portik Tamás és Gyárfás Tamás pere. A volt úszószövetségi elnök hosszú védekezésében azzal vádolta önöket, hogy a vádiratban tárgyi tévedések vannak és nincs konkrét bizonyíték ellene. Korábban ön éppen portálunknak nyilatkozva fejtette ki, hogy biztos Gyárfás bűnösségében. Mit szólt a Nap TV volt tulajdonosának vádjaihoz?

A vádirat nem véletlenül lett így megírva. Mivel az ügy már bírósági szakban van, erről többet nem mondanék. Nekem nem itt kell vitatkoznom Gyárfás vádlottal, az eljáró ügyész majd a perbeszédében fogja kifejteni a bizonyítékokkal kapcsolatos szakmai álláspontját.

Ahhoz mit szól, hogy a bíróság egy hete a Prisztás-ügy perújításában azt az ítéletet hozta elsőfokon, hogy nem Portik testőre követte el a gyilkosságot, hanem Jozef Roháč, aki maga is „beismerte” a bűncselekményt? Nem lehet, hogy tévedett az ügyészség és igaza volt azoknak az „olajos” keresztapáknak, akik már évekkel ezelőtt elmondták, hogy Portik megbízásából a szlovák férfi végzett a vállalkozóval?

Az ítélet kritikája a fellebbezés, kíváncsian várjuk a bíróság írásba foglalt döntését. A meggyőződésem ebben a kérdésben is változatlan.