börtönbiznisz
Akkorát koppant ellenünk a bíróságon a börtönbizniszen gazdagodó ballib ügyvéd, hogy öröm nézni
Többször is próbált fogást találni szerkesztőségünkön Fahidi Gergely, balliberális körökben neves ügyvéd, aki több százmillió forinttal gazdagította ügyfeleit a börtönbizniszben. A jogász azon húzta fel magát, hogy egy decemberben, Völner Pál államtitkárral készült interjúnkban azt írtuk le, mekkorát nyert a rabok által, az állam ellen indított pereken. Fahidi fel is jelentett minket, első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság munkatársainknak adott igazat, ám az ügyvéd nem állt le, fellebbezett, amelynek eredménye pénteken jutott birtokunkba. A Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú ítélet helytálló, nincs mód fellebbezésre és jogerős az elsőfokú bíró döntése. Jó lövés, bedobás: koppant ellenünk a bíróságon a börtönbiznisz nagy nyertese, Fahidi Gergely
A híres balliberális ügyvéd, a HVG korábbi újságírója, Fahidi Gergely úgy zokon vette, hogy egy Völner Pállal készített interjúnkban meg lett említve, mint a börtönbiznisz egyik nagy nyertese, hogy be is perelt minket. A feljelentésben Fahidi azt kérte a bíróságtól, hogy három feljelentettet, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát, Huth Gergelyt, portálunk főszerkesztőjét és jómagamat 180 óra közmunkára ítéljenek. Ehhez képest a bíróság a PS-nek és a politikusnak adott igazat, Fahidi pedig szomorúan kulloghatott el. Völner Pál a PS-nek: a tervek szerint december közepén elfogadja a parlament a börtönbiznisznek véget vető törvényt
A legtöbb kártérítést nyerők listáján dobogós a híres balliberális ügyvéd, Magyar György irodája, amely több, mint ötszázmillió forinttal részesült a megszüntetendő börtönbizniszben az állam által összesen kifizetett kilenc-tíz milliárdnyi összegből. Említhetném még Fahidi Gergelyt is, aki korábban a HVG újságírója volt, ő több százmilliós tétellel vett részt az üzletben. Számos olyan ügyvéd van, akik a Soros-szervezetekhez köthetők – mondta lapunknak adott interjújában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki beszélt arról, mely lépések tették szükségessé, hogy létrejöjjön az új törvény, és arról is, hogy most már nem ügyvédi letétbe kerülnek a kártérítések, illetve, hogyan javultak a hazai börtönviszonyok az utóbbi években. PS-INTERJÚ! Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Hoppá! Brüsszel megtanult nemet mondani Brüsszelnek
Volt is mire: az Európai Bizottság elnöke kétszázmilliárd eurónyi befagyasztott vagyont adott volna át Ukrajnának. Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.