Pesti Srácok

Franciaország az Európán belüli határok június 15-i megnyitását szorgalmazza

Franciaország az Európán belüli határok június 15-i megnyitását szorgalmazza

Franciaország az Európán belüli határok június 15-i újranyitását szorgalmazza, karanténelőírások nélkül – jelentette be csütörtökön Édouard Philippe miniszterelnök párizsi sajtótájékoztatóján, amelyen a koronavírus-járvány miatti általános karantén több, mint két héttel ezelőtt megkezdett fokozatos feloldásának újabb intézkedéseit ismertette.

– mondta a kormányfő, aki jelezte, hogy az európai külső határokat illetően Párizs június 15-én a többi uniós tagállammal együtt közös döntést fog hozni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a miniszterelnök a lazítások második fázisának bejelentésekor. Édouard Philippe elmondta, hogy június 2-tól megszűnik az a korlátozás, amely alapján a franciák a lakóhelyüknek csak a 100 kilométeres körzetében mozoghatnak, miután a járvány nem kapott új erőre az általános karantén május 11-i feloldása óta.

– emlékeztetett a kormányfő, aki továbbra is óvatosságra és felelősségre kérte a franciákat. Elmondta, hogy a június 2-án életbe lépő enyhítéseket három hét múlva kiértékeli a kormány, és akkor dönt az Európában egyik legszigorúbb járványügyi korlátozások esetleges további lazításairól. Addig viszont kulturális és sporteseményeket nem lehet rendezni; a mozik is június 22-én nyithatnak majd meg.

A március 31-én bezárt párizsi Orly repülőtérről a bejelentés szerint június 26-án indulhatnak újra a kereskedelmi járatok, ahol – a másik fővárosi repülőtér, a Roissy–Charles de Gaulle termináljaihoz hasonlóan – hőkamerákkal fogják ellenőrizni az utasokat, akiknek kötelező lesz a maszkviselés. A vendéglátóhelyek szigorú előírások mellett jövő kedden megnyithatnak az egész országban, de a leginkább veszélyeztetett fővárosi régióban egyelőre csak a teraszokon fogadhatnak vendégeket. Az éttermekben, kávéházakban és a bárokban az ott dolgozóknak kötelező lesz a maszkviselés, a vendégeknek pedig érkezéskor és távozáskor – illetve, ha felállnak az asztaltól – kell eltakarniuk az arcukat. Egy asztalnál maximum tíz fő foglalhat helyet, legalább egyméteres távolságot kell tartani az asztalok között, és a bárokban tilos lesz állva fogyasztani. A múzeumok és az emlékhelyek is megnyithatnak az egész országban, a kötelező maszkviselés szabályával. A nyilvános helyeken a gyülekezést továbbra is csak tíz főig engedélyezi a kormány, és mindenhol ajánlja a maszkviselést, illetve azt, hogy aki megteheti, továbbra is otthonról dolgozzon. Minden általános iskola megnyit június 2-án, de továbbra sem kötelező bejárni; ha a szülők úgy döntenek, a gyerekek távoktatásban is folytathatják a tanévet. A középiskolák is megnyithatnak országszerte, Párizs kivételével, de érettségit idén nem rendeznek; a gimnazisták az év végi jegyeik alapján kapják meg az érettségi bizonyítványukat.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja; a Covid-19 fertőzés miatt több, mint 28 600-an vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten a napi száz alá csökkent. A járvány terjedése jelentősen lelassult az elmúlt hetekben, és a korlátozások feloldásának május 11-i kezdete után sem kapott új erőre. A kórházakban ugyanakkor még mindig több, mint 15 ezer fertőzöttet ápolnak, lélegeztetőgépen 1429-en voltak csütörtök este, ami 72-vel kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, és ötöde az április 9-i tetőzéskor kórházban ápolt 7200 súlyos betegnek. Az intenzív osztályokon ápoltaknak jelenleg harmada Covid-19-beteg.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?