Pesti Srácok

Franciaország forrong a brutális iszlamista terrort követően – Marine Le Pen szerint háborúban áll az ország

null

A franciák megdöbbentek az iszlamista terror újabb, brutális megnyilvánulásán. Mint ismert, egy tanárt végzett ki könyörtelenül egy vallási fundamentalista, aki végül a férfi fejét is levágta. Mindezt azért, mert a kritikai gondolkodásra nevelő pedagógus óráján bemutatta diákjainak azt a Charlie Hebdo-karikatúrát, amelynek közzététele után szintén szélsőségesek támadták meg a lap szerkesztőségét és gyakorlatilag lemészárolták a bent dolgozókat. A legjelentősebb jobboldali ellenzéki párt, a Nemzeti Tömörülés elnökeként Marine Le Pen úgy fogalmazott: háborúban áll az ország – a támadás utáni reakciókat a Magyar Nemzet gyűjtötte össze.

közölte Marine Le Pen, a bevándorlásellenes Nemzeti Tömörülés elnök asszonya.

PestiSracok facebook image

tette fel a kérdést François-Xavier Bellamy, a jobboldali Köztársaságiak európai parlamenti delegációvezetője. Bejegyzésével a politikus Emmanuel Macron francia államfő két héttel ezelőtti beszédére utalt, amelyben az iszlám szélsőségességet iszlám szeparatizmusnak nevezte.

hangoztatta Valérie Pécresse, a Párizst is magába foglaló Île-de-France régió jobboldali elnök asszonya.

közölte Xavier Bertrand, az észak-franciaországi Hauts-de-France régió elnöke.

közölte a 2015-ös terrortámadás áldozatául esett Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/EPA/Martin Divišek

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.