Pesti Srácok

Franciaországban dzsihadista fenyegetés miatt megerősítették a zsidó közösségek által látogatott helyek védelmét

Franciaországban dzsihadista fenyegetés miatt megerősítették a zsidó közösségek által látogatott helyek védelmét

Gérald Darmanin francia belügyminiszter elrendelte kedden a zsidó közösségek által látogatott helyek fokozottabb védelmét az Iszlám Állam terrorszervezet nyílt fenyegetése miatt. A dzsihadista csoport április 17-én a Telegram applikáción fenyegetett azzal, hogy megbosszulja az előző vezetője, a februárban az amerikai különleges erők által Szíriában megölt Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi halálát, és azt kérte a híveitől, hogy az ukrajnai háborút kihasználva hajtsanak végre újból merényleteket Európában.

A belügyminiszter szerint az üzenetben a terrorszervezet elsősorban a zsidó közösséget veszi célba. A tárcavezető ezért azt kérte a prefektusoktól, valamint a rendőrség és a csendőrség vezetőitől, hogy fokozzák az elővigyázatosságot, és szervezzék meg a franciaországi zsidó közösség érdekeltségeinek fokozott védelmét, mindenekelőtt a vallási és kulturális helyeknél, valamint az oktatási intézményeknél. Európában Franciaországban él a legnagyobb zsidó közösség, tagjait 600 ezerre becsülik.

Az elmúlt tíz év franciaországi iszlamista merényletsorozatának első áldozatai zsidók voltak: az algériai–francia kettős állampolgárságú Mohamed Merah 2012. március 11-én, illetve 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon a dél-franciaországi Toulouse, illetve Montauban városokban, majd 19-én két óvodás és egy iskolás gyermeket, valamint egy fiatal rabbit lőtt le a toulouse-i Ohr Torah zsidó iskola és óvoda előtt. A magát az al-Kaida terrorszervezet tagjának mondó iszlamista március 21-én a kézre kerítésére küldött kommandósok elől elbarikádozta magát a lakásában, és másnap tűzharcban életét vesztette.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."