Pesti Srácok

Franciaországban tízezrek tüntettek az új bevándorlási törvény ellen

Franciaországban tízezrek tüntettek az új bevándorlási törvény ellen

A bevándorlást szigorító új francia szabályozás ellenzőinek felhívására tízezrek tüntettek vasárnap 160 francia városban, arra kérve Emmanuel Macron államfőt, hogy ne írja alá a szervezők szerint a szélsőjobboldal ideológiai győzelmét jelentő új törvényt.

A legnagyobb megmozdulás Párizsban volt, a rendőrség szerint 16 ezer, a CGT szakszervezet szerint 26 ezer résztvevővel. A hatóságok szerint országszerte 75 ezren, a CGT szerint 150 ezren tiltakoztak. A 201 közéleti személyiség és szakszervetek által meghirdetett tüntetések célja nyomásgyakorlás a kormányra négy nappal azelőtt, hogy az Alkotmánytanács közzéteszi véleményét a decemberben elfogadott törvénytervezetről. A köztársasági elnök előzetesen jelezte, hogy a lehető leghamarabb szeretné kihirdetni a törvényt.

– jelentette ki Sophie Binet, a CGT főtitkára a párizsi felvonuláson. Olivier Faure, a Szocialista Párt első titkára úgy vélte, hogy a francia kormány "megnyitotta a hidat a szélsőjobboldali eszmék előtt". Jacques Toubon volt ombudsman szerint "a törvény politikai értelemben a szélsőjobb és a nemzeti preferencia felé való elmozdulást jelenti, ami nincs összhangban alapvető és alkotmányos elveinkkel".

PestiSracok facebook image

A parlament által december 20-án elfogadott bevándorlási törvény a harmincadik, szigorításokat előíró szabályozás az elmúlt négy évtizedben Franciaországban.

A kormány eredeti törvényjavaslata két pilléren nyugodott: szigorúbban lépett volna fel a bűnelkövető külföldiekkel szemben, és megkönnyítette volna a kitoloncolásukat, valamint a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálta volna, munkavállalási és tartózkodási engedélyt adott volna nekik, és támogatta volna az integrációjukat. Ez utóbbi passzust a jobboldal nem támogatta, de az elfogadott szöveg lehetőséget ad a prefektusoknak, hogy egyéni elbírálás alapján és a munkáltató előzetes beleegyezése nélkül rendezzék e több százezer ember helyzetét.

A jobboldali támogatással elfogadott szöveg kanadai mintára kvótákat vezet be, amelyek a következő három évre felső határt szabnak a Franciaországba beengedett gazdasági bevándorlók számára. A kormánypárt szerint az intézkedés alkotmányellenes, ennek ellenére beleegyezett annak megszavazásába azzal a kitétellel, hogy az Alkotmánytanács véleményezése után kivehetik az intézkedést a szövegből. Az illegális tartózkodás bűncselekményének visszaállítását is megszavazták a képviselők, de az nem vonhat maga után elzárást, kizárólag pénzbírsággal jár. Vitatott kitétel a szociális támogatásokhoz való hozzáférés szigorítása is: a létrejött kompromisszum lényege, hogy különbséget tesz európai uniós és nem uniós állampolgárok között, illetve aszerint, hogy a kérelmező dolgozik-e vagy sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Thomas Padilla

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."