Azért nem működött a vegyes fenntartású rendszer mert állambácsi nem vette meg a krétát és nem fizette ki a papírt a fénymásolóba. A negyvenmilliárdos adósságot pedig a Klik halmozta föl és nem az önkormányzatok – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Gémesi György Gödöllő fideszes polgármestere. A városvezető felháborítónak tartja a héten benyújtott törvényjavaslatot, mert szerinte elfogadása után csak akkor mehetnek majd az általuk fejlesztett oktatási intézménybe, ha a Klik megengedi, és ezért még fizethetnek is. A miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatója már jóval visszafogottabban beszélt az államosítás tervéről, azt azonban fontosnak tartja, hogy az önkormányzatok a jövőben is az iskolák életének szerves részei maradjanak.
Kemény szavakkal illette Gémesi György a héten bejelentett teljes államosítás hírét a közoktatásban. Gödöllő polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a PestiSrácok.hu-nak úgy fogalmazott, elfogadhatatlannak tartja a kedden beterjesztett oktatási törvényeket módosító javaslatcsomagot, melynek értelmében a jövőben az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója is. Nonszensz, hogy miután az önkormányzatok az elmúlt években rengeteget költöttek az iskolákra, az állam most elveszi tőlük és “vagyonkezelői jogot” terjeszt ki rájuk. Értetlenül áll azelőtt is, hogy mindezt hogyan szeretné 2016. július 1-től gond nélkül működtetni. Véleménye szerint ilyen rövid idő alatt nem lehet felépíteni az ehhez szükséges apparátust, megoldani hozzá a jogi hátteret, megteremteni a szükséges eszközparkot és átnézni az eddigi szerződéseket – sorolta aggályait Gémesi György.
Ez így nem lesz sem hatékony, sem olcsóbb. Egy wc ülőke kicseréléséhez 3-4 aláírásra is szükség lesz.
– élt a hasonlattal a borús jövőt illetően. Úgy látja mindez az iskolák műszaki állapotának leromlásához fog vezetni, ahogy azt eddig is láthattuk – tette hozzá.
A Klik bukása nem az önkormányzatok bűne
Hazugságnak nevezete, hogy az állam most rátolja az önkormányzatokra és közös bűnnek tekinti a Klik megbukását. Azzal sem ért egyet, hogy rossz volt a vegyes fenntartású rendszer. Véleménye szerint egyetlen probléma sem volt az üzemeltetéssel azokban az iskolákban, amelyek önkormányzati kézben voltak. Ott mindig ki voltak fizetve a számlák. “Azért nem működött a vegyes fenntartású rendszer mert az állambácsi nem vette meg a krétát pedig az ő dolga volt, és nem fizette ki a fénymásolóhoz a papírt. Tartozást halmozott föl, ezért nem működött.” – élt éles kritikával az önkormányzatok szövetségének elnöke.
Nem mi halmoztunk fel 40 milliárd forintnyi adósságot, ne mondják, hogy mi vagyunk a hibásak, és ne várják, hogy mi most hallgassunk!
– jelentette ki Gémesi György. Szerinte ez így nem csak az önkormányzatok önállóságát sérti, hanem nagyon komoly vagyonvesztéssel is jár, nem beszélve a gyerekek oktatásáról, amely innentől kezdve nem csak a fenntartói, hanem a működtetési problémák miatt is kárt szenved majd. Ugyanakkor, biztos abban, hogy a törvényhozókat a jó szándék vezérelte, de ez így nagy hiba – tette hozzá, nem csak mint Gémesi György, és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, hanem mint fideszes polgármester is. Álláspontja az, hogy ahol jól működik az önkormányzat általi üzemeltetés ott meg kell hagyni, ezzel egyébként terhet vesznek le az állam válláról. Ugyanakkor a szakmai felügyelet véleménye szerint is az állam jogosítványa.
Szelídebb hang Miskolcról
A miskolci Hermann Ottó Gimnázium igazgatója, Madarász Péter is jobban örült volna, ha az önkormányzat megmarad az iskola életében, mert annak szerepe fontos egy helyi közösség életében. Bár szerinte ez a kettősség – amelyet a vegyes fenntartású rendszer okozott – rengeteg anomáliát szült, ami megoldásra várt. Gyakorlati szempontból a tervezett módosítás tisztább vizet önthet majd a pohárba, de szerinte fontos lenne hogy a jövőben – akár más módon,- de megmaradjon az iskolák és az önkormányzatok közti szoros kapcsolat. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy csupán “gazdaváltás történik”, az állami fenntartó fizeti majd a számlát, de a munka elvégzése továbbra is önkormányzaté lesz. Ő ennek örülne, ha egy ilyen megállapodás születne később a felek között.
Madarász Péter, bár szélsőségesnek nevezte azon kijelentéseket, hogy az állam rátolja a Klik bukása miatti felelősséget az önkormányzatokra, de szerinte van benne igazság.
Volt olyan iskolában is cirkusz, amelyet csak a Klik működtetett
– emlékeztetett rá az igazgató. Szerinte nem megoldás az egymásra mutogatás. Véleménye szerint mindkét oldalon pénzhiány volt és ez generálta a súlyos problémákat. A válság kialakulásában volt felelőssége sok önkormányzatnak is, ahol nem végezték el a számukra előírt működtetési feladatokat, de akinek nem inge az nem veszi magára – tette hozzá. Bízik abban, hogy az új rendszer kiküszöböli majd az eddigi egyenlőtlenségeket, és fontosnak tartja, hogy minden részlet napvilágra kerüljön, ezért addig is kivár, mert az ördög részletekben lakozik.
Állami kézbe veszik a közoktatási intézményeket. Az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtották be a Parlamentnek. Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár szerint a legtöbb probléma az elmúlt időszakban a vegyes fenntartású oktatási intézményekben volt, részben ez is az oka annak, hogy a tervek szerint már nyártól az állam lesz a közoktatási intézmények működtetője és fenntartója. Klebelsberg Központ néven lesz egy irányító szerv, amely összefogja majd az 56 tankerület munkáját.
Forrás: PestiSrácok.hu/MTI
Címlapfotó: mtv.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS