Pesti Srácok

Genderőrület: Gyűlöletbeszéd egy fütyis kisgyerekről azt állítani, hogy fiú

Genderőrület: Gyűlöletbeszéd egy fütyis kisgyerekről azt állítani, hogy fiú

Spanyolország gender-aktivistái szerint gyűlöletbeszéd azt állítani, hogy amelyik gyereknek fütyije van, az fiú. Ennek igazolására még reklámkampányt is indítottak több spanyol nagyvárosban, ahol meztelen kisgyerekeket ábrázoltak a nemükkel ellentétes nemi szervvel. Egy szélsőségesnek bélyegzett keresztény szervezet ellenkampányában arra hívta fel a figyelmet, ne hagyd magad összezavarni. Madrid baloldali polgármestere erre elvitette a kampánybuszukat. Történet arról, milyen mélyre hatoltak a gender-ideológia gyökerei a spanyol politikában és közéletben. A genderőrülteknek teljesen elmentek otthonról...

Lányok fütyivel

A Breitbart.com még januárban arról írt, egy ismeretlen amerikai támogatónak hála Észak-Spanyolországban olyan plakátok tűntek fel, amelyeken egyes gyermekeket ellenkező nemi szervekkel ábrázoltak. A plakátok egy transgender érdekvédelmi szervezet, a Chrysallis Euskal Herria jóvoltából kerültek ki Baszkföld és Navarra tartomány nagyobb városainak buszmegállóiba és metrómegállóiba. A kép négy, egymás kezét fogó kisgyermeket ábrázol, kettőjüket a nemüktől eltérő nemi szervvel. A képen az a felirat olvasható,

PestiSracok facebook image
fotó: breitbart.com

Csak minél többet beszéljünk róla

Beatriz Sever, a csoport sajtóreferense a kampányról úgy nyilatkozott, az volt a céljuk, hogy emeljék a társadalmi tudatosság szintjét a transgender gyerekekkel kapcsolatban, és hogy ezek a gyermekek képviselve érezzék magukat. Az El Pais-nak adott interjúban hozzátette, a társadalomban egyelőre nincs meg a képesség, hogy normális módon közelítsék meg a transznemű gyerekek kérdését.

A Breitbart arról is ír, a plakátkampány létrejöttét egy ismeretlen New York-i üzletember finanszírozta 28 ezer euróért. A szervezet azt mondta, az adományozó azután ajánlotta fel a pénzt, miután olvasott egy korábbi kampányukról, amikor oktatási anyagot adtak közre 8 különböző nyelven.

A portál megjegyzi, hogy kutatások szerint a transgender fiatalok legtöbbje felnőtt korában visszatér eredeti neméhez, ezért is veszélyes nemvátló műtétekkel és kezelésekkel ösztönözni a transgenderré-válást.

Ne hagyd magad becsapni!

A spanyol kormány által is támogatott LMBTQ-lobbi ellen több civil szervezet is lépéseket tett annak elkerülése érdekében, hogy a transgender ideológia zavart okozzon az iskolás gyermekek körében. Mint arról a külföldi sajtó is beszámolt, ezek közé tartozott a Hazte Oir (Hallasd a hangod/Tedd magad hallhatóvá) nevű keresztény szervezet kezdeményezése is. Terveik szerint egy, vagy több busszal látogatnák végig a gender-kampányban érintett városokat, amelyre azt a feliratot írják:

Fotó: telecinco.es

A szégyen busza ellen a baloldal

A kezdeményezést ugyanakkor már Madridban megpróbálták elgáncsolni. A baloldali sajtó ugyanis a buszok megjelenése után azt állította, azok városszerte megbotránkozást okoztak. A spanyol munkáspárt szóvivője, Angeles Alvarez az El Pais-nak egyenesen úgy nyilatkozott, a buszos túra intolerancián alapuló gyűlöletkampány.

A madridi városi tanács szocialista szóvivője a kezdeményezést a transzszexuális gyerekek méltóságával és jogaival ellentétesnek nevezte. Szorgalmazta a polgármesteri hivatalnál, hogy biztosítsák, Madrid továbbra is egy diszkriminációtól, és a kisebbségek ellen irányuló erőszaktól, támadásoktól mentes város. A madridi városi tanács ezután úgy döntött, a busz alkalmas a gyűlöletkeltésre. Manuela Carmena polgármester kijelentette, azt szeretnék, hogy a busz mihamarabb tűnjön el a városból. A város biztonsági tanácsosa, Javier Barbero pedig arról számolt be, a rendőrség kedden elszállította a „szégyen buszát”. A madridi városi tanács ráadásul 3000 eurós bírsággal is megfenyegette az LMBTQ-fóbiás busz tulajdonosait.

Hol a szabad véleménynyilvánítás joga?

A BBC-nek nyilatkozó Hazte Oir keresztény csoport vezetője szerint joguk van tiltakozni a szexuális indoktrínák ellen, és joguk van a szabad véleménynyilvánításhoz. Ignacio Arsauga azt állította, a buszon elhelyezett felirat csak azt a tényt fogalmazza meg, amit az iskolában tanulnak a gyerekek. Hozzátette, jogsértőnek tartják hogy Madrid elszállíttatta a buszukat. Emiatt, és a szélsőbaloldali polgármester ténykedése miatt panasszal fognak élni. Arról is beszélt, kilenc spanyol várost terveznek meglátogatni.

Madridi tiltakozók a busz elszállítása ellen; fotó: dailymail.co.uk

Alapvető igazság, nem gyűlöletbeszéd

Az agendaeurope.com a madridi incidens kapcsán arról ír, a spanyol állampolgárokat egyre jobban zavarja, ahogy a tartományi parlamentek rájuk erőltetik a gender-ideológiát. Hozzáteszik, amikor Madrid pénzügyi biztosa Jesú Cabellero Klink elrendelte a buszok elkobzását, és nyomozást indított gyűlöletbeszéd címén, megadta magát a hangos és intoleráns LMBTQ-közösség nyomásának. Ez a lépés ugyanakkor kontraproduktív, mert a gender-ideológia hívei olyan alapvető igazságok kimondását akarják gyűlöletbeszédnek beállítani, mint hogy egy meg egy az kettő. Mint fogalmaznak, ezt a vitát az LMBTQ-közösség soha nem fogja megnyerni, viszont a hatalommal való visszaélésük egyre nyilvánvalóvá válik. Klink lépése a választópolgárok számára is nyilvánvalóvá tette, milyen őrület és intolerancia alakult ki az LMBTQ szervezetek háza táján.

Forrás: bbc.co.uk/agendaeurope.com/independent.co.uk/dailymail.co.uk; kezdőkép: dailymail.co.uk

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.