Pesti Srácok

Georg Spöttle: Egy kis tanktörténelem (2. rész)

Georg Spöttle: Egy kis tanktörténelem (2. rész)

Az első világháborúban a britek már közel négyszáz harckocsit állítottak hadrendbe. A német hadvezetés azonban inkább az ellenség sokkolását várta az új fegyvertől, mintsem átütő hadi sikereket. Az első német tankból, az A7V Sturmpanzerwagenből (Rohampáncélautó) mindössze húsz darabot gyártottak. A német katonák viszont elfoglaltak több brit páncélost és ráéreztek az eszköz előnyére. A háború vége felé már voltak páncélos összecsapások a fronton.

A modern fegyverek pusztító hatása miatt fontos lett a katonák védelme és támogatása. Voltak csaták, ahol több százezer ember vesztette életét néhány nap leforgása alatt. A hadseregek, igaz lassan, de végül belátták, hogy a csodabogárnak hitt feltalálók páncélozott járműi megvédik a bent ülőket és fedezéket biztosítanak a mögöttük előrenyomuló gyalogságnak.

A francia Renault autógyár konstruktőrei alkották meg a mai, modern tankokra leginkább hasonlító, lánctalpas FT modellt. A háború 1918-ban véget ért, ám a mérnökök nem fejezték be a munkát, hanem folyamatosan fejlesztették a páncélozott járműveket. A német tábornok, Heinz Guderian ötlete az volt, hogy a tanok ne a gyalogságban legyenek integrálva, hanem a Wehrmacht hozzon létre saját páncélos hadosztályt. A Wehrmacht ekkor már hadrendbe állította a modern Panzer III. és Panzer IV. típusokat, amelyek gyorsak voltak terepen és páncéltörő löveggel rendelkeztek, amelyek igen hatásosak voltak ellenséges tankok ellen. Ezek továbbfejlesztései voltak a Panther és a Tiger kódnévre hallgató V.-ös és VI.-os típusok.

A Szovjetunió is megalkotta a saját ikonikus harckocsiját, a T–34 modellt, amely a második világháborúban került bevetésre és amellyel egészen Berlinig eljutottak. Ebből a modellből összesen 35 467 darab készült. Az amerikai Sherman–M4A1 méreteiben hasonlított a T–34-hez, egy viszonylag kisméretű, mozgékony gép volt 76 mm-es löveggel. Az öntöttvas testű tankból közel ötvenezer darab készült, amelyeket a német tengeralattjárók állandó torpedótámadásai mellett hajóztak át Európába.

PestiSracok facebook image

A modernkori harcászatban a páncélosoknak meg kell birkózniuk az egyre effektívebb aknákkal és páncéltörő lövedékekkel. A reaktív páncélzatot az oroszok találták fel, majd több ország is továbbfejlesztette. A lényege, hogy a járműre csempeszerű robbanóanyag-bevonat kerül. Mindegyik szegmensen egy acéllemez van és amikor egy lövedék a páncélost eltalálja, a robbanóanyag detonál és a lövedék ellen löki az acéllemezt. Ez csökkenti a lövedék becsapódási energiáját.

A vállról indítható páncéltörő rakéta, a Javelin, amelyet az USA gyárt, most komoly gondot okoz az orosz tankok személyzetének. A rakéta – típusától függően – akár 4750 méterről is képes átütni egy 760 mm vastag páncélzatot és Washington nagyszámban szállítja az ukrán hadseregnek. A „szegényített uránnal” működő lövedékek kettős hatást fejtenek ki. A lövedék mozgási energiája hővé alakul, megolvasztja a lövedéket és a jármű páncélzatát magát. A felszabaduló hő hatására a lövedék belsejében található uránbetét is égni kezd és az oxidáció még több hőt termel. A lövedék befúrja magát még a legmodernebb kompozit acél-kevlár borítás mögé is és megöli a kezelőszemélyzetet.

A gyártók ezért igyekeznek a járműveket „elrejteni”. A speciális festés és egy Dél-Koreában kifejlesztett habréteg védi a páncélost az ellenséges radaroktól, hő- és infravörös kameráktól. A repülőknél és hajóknál alkalmazott lopakodótechnika megjelent a tankoknál is. Radar és hőkép nélkül elég jó sansza van a harckocsinak, hogy észrevétlenül támadjon.

Talán a német Leopard a legnagyobb sikertörténet, mivel a viszonylag keskeny jármű bevethető városi körülmények között, például egy nagyobb terrortámadás esetén. A második világháborút követően az amerikai–iraki háborúban került sor a legnagyobb harckocsiütközetre. Az amerikai haderő 186 iraki T–72-es páncélost lőtt ki, ezen felül megsemmisített 127 más páncélozott járművet. Jelenleg az orosz–ukrán konfliktusban is komoly veszteségek vannak mindkét oldalon, mivel a drónok hamar felderítik a lassú páncélos konvojokat, és mind a tüzérség, mind a légierő gyors támadással reagál. Vannak szakértők, akik szerint a páncélosok kora lejárt, mások viszont fontosnak tartják a modern páncélosokat az országok védelmi struktúrájában. Egy biztos: a hadtörténelem talán legikonikusabb eszköze a tank.

Vezető kép: a Renault FT harckocsi

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.