Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Putyin az Északi Áramlat felrobbantásáról – Oroszország, Irán és Kína közös hadgyakorlatba kezdett – Betilthatják a TikTokot az USA-ban

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Ukrajnának semmi köze az Északi-áramlat gázvezeték felrobbantásához. A német állítást sem tartja hihetőnek, amely szerint egy vitorlásjachttal hat személy kihajózott és végrehajtotta az akciót. Az elnök szerint egy ilyen robbantást csak katonai búvárok tudnak végrehajtani. Eközben az oroszok valószínűleg felfedeztek egy újabb bombát a gázvezetéken 30 kilométerre a robbantás helyszínétől. Az eszközön egy antenna is van, amely arra utal, hogy távirányítású robbanószerkezet.

A német rendőrség közölte a sajtóval, hogy miért ölte meg két, 12 és 13 éves kislány osztálytársukat, a 12 éves Luise-t. A három lány régebben a legjobb barátnők voltak, ám néhány hete megromlott viszonyuk és Luise-t folyamatosan piszkálták, komoly zaklatásnak lett kitéve. A kislány erről beszámolt egy felnőttnek, mert már nem tudott megbirkózni a stresszel. A két kiskorú elkövető ezután hívta egy erdei sétára az áldozatot, ahol egy zsebkéssel harminc alkalommal megszúrták. Német politikusok is komoly problémának nevezik a gyermekek által elkövetett erőszakos bűncselekményeket, amelyek nagyon megszaporodtak. Legutóbb egy 14 éves fiú gyilkolta meg barátnőjét, mivel az szakítani akart vele. A fiú legjobb barátja segített a gyilkosságban és a holttest elrejtésében.

Telefonon beszéltek egymással az amerikai és orosz védelmi miniszterek a drónincidens miatt. Lloyd Austin és Szergej Sojgu a Pentagon egyik forrása szerint megvitatták a Fekete-tenger felett az amerikai MQ–9 drónnal történt incidenst. Austin közölte orosz kollégájával, hogy az USA folytatja a nemzetközi vizek feletti repüléseket. A beszélgetést követően a Pentagon vezetője sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nagyhatalmaknak példát kell mutatniuk az átláthatóság és a kommunikáció terén. Megismételte, hogy az Egyesült Államok ott repül, ahol a nemzetközi jog ezt megengedi, és felszólította az orosz hadsereg légierejét, hogy "biztonságosan és szakszerűen" járjon el. Az orosz védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy cáfolta, hogy a két Szu–27 típusú vadászgépnek köze lenne a drón lezuhanásához.

Kína, Oroszország, Irán és más országok haditengerészeti erői március 15. és 19. között közös haditengerészeti gyakorlatot tartanak az Ománi-öböl vizein – jelentette szerdán a kínai nemzeti védelmi minisztérium. Március 15. és 19. között Kína, Irán, Oroszország és más országok haditengerészeti erői közös haditengerészeti gyakorlatot tartanak Biztonsági kapcsolatok 2023 címmel az Ománi-öbölben – áll a minisztérium közleményében.

PestiSracok facebook image

Betilthatják a TikTokot az USA-ban. Washington el akarja érni, hogy a TikTok váljon le a ByteDance nevű anyacégéről. Az amerikai médiahatóság utóbbit azzal vádolja, hogy megszerzi a TikTok-felhasználók adatait és ezeket a kínai államnak továbbadja. Néhány napja amerikai kormányzati hivatalok utasították munkatársaikat, hogy szolgálati telefonjaikról töröljék a TikTok appot.

Terrorveszély van Bécsben. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA szerint terrorveszély van az osztrák fővárosban. A figyelmeztetés szerint dzsihadista támadás várható egy katolikus templom ellen. Az osztrák hatóságok megerősítették a vallási létesítmények védelmét és sok, jól felszerelt rendőr teljesít szolgálatot Bécs utcáin.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.