Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Egy CDU politikus tárgyalna az AfD-vel és Zelenszkij elismerte, hogy hibáztak Kurszkkal

Az AfD a szászországi és türingiai tartományi választásokon rekorderedményt ért el - mégis ellenzékbe kerülhet. Az összes potenciális koalíciós partner már kizárta a párttal való együttműködést. Azonban egy olyan koalíció, amelyben a Baloldali Párt (Die Linke) vagy a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) is részt vesz, legalábbis vitára adhat okot.

A kereszténydemokratáknak például van egy összeférhetetlenségi határozata a szövetségi és a tartományi kormányban, amely szintén tiltja az együttműködést a baloldallal. Ez mindkét szövetségi állam esetében azt jelenti, hogy a kormányalakítás nehéz lesz - valószínűleg nagyon nehéz. Szászország miniszterelnöke, Michael Kretschmer (CDU) most az SPD-vel (Szociáldemokrata Párt) és a BSW-vel való koalíciót fontolgatja.

Martina Schweinsburg, a CDU újonnan megválasztott türingiai tartományi parlamenti képviselője az AfD-vel folytatandó „szondázó tárgyalások” mellett foglalt állást. „A türingiaiak több mint 30 százaléka az AfD-re szavazott. És adjuk meg a tisztelet a választóknak, hogy beszéljünk azzal a párttal, amelyre szavaztak” - mondta a volt greizi járási hivatal vezetője.

„Ez az óvodás politika, hogy azt mondjuk: „Az AfD rossz gyerek, nem lehet vele játszani”, megbukott” - folytatta a politikus. „A CDU-nak elvileg minden párttal párbeszédet kellene kezdeményeznie”. Schweinsburg úgy, hogy az AfD-való tárgyalás javítana a jobboldali párt imázsán, amelyet az elmúlt években a „náci sarokba” szorítottak a nagy pártok.

PestiSracok facebook image

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter az orosz rakéták lelövése mellett foglalt állást, mielőtt azok belépnének a NATO légterébe. A politikus a „Financial Timesnak” elmondta, hogy kötelességének tekinti, hogy szavatolja polgárai biztonságát, függetlenül, hogy attól kellene tartani, hogy a NATO ezzel beavatkozik az ukrajnai háborúba. „A NATO-tagság nem mentesít minket e felelősség alól”. Véleménye szerint egy ilyen intézkedés „legitim önvédelem lenne, ha a rakéták a NATO légterébe tartanának”.

Sikorski ezzel visszhangozta a kijevi kormány kéréseit. Donald Tusk lengyel miniszterelnök már júliusban megállapodást írt alá Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, amely ennek a lehetőségnek a vizsgálatáról rendelkezett. Néhány nappal később azonban Jens Stoltenberg leköszönő NATO-főtitkár elutasította a javaslatot. „Azt kockáztatnánk, hogy a konfliktus részévé válunk” - figyelmeztetett.

A Kurszki terület lerohanása nem enyhítette az ukrán fegyveres erők helyzetét Donbasszban, ahol az ukrán hadsereg nehéz helyzetbe került Krasznoarmejszk (ukrán nevén Pokrovszk) és Toreck közelében – ismerte el Volodimir Zelenszkij, akinek a szavait az Ukrinform idézte.

– mondta Zelenszkij.

Jelentős előretörést ért el a Donyec-medencében az orosz hadsereg, dacára a Kurszk megye elleni ukrán támadásnak – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn egy, a tanévnyitó alkalmából az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tuva Köztársaság fővárosában, Kizilben iskolásokkal megtartott találkozón.

Az államfő szerint az ukrán fegyveres erők azért intéztek támadást az orosz Kurszk megye ellen, hogy megállítsák az orosz fegyveres erők offenzíváját a Donyec-medencében. Azt hangoztatta, hogy az ukrán hadvezetés terve kudarcot vallott, mert az orosz hadsereg Kijev kívánságával szemben fokozta az előrenyomulás ütemét.

„Régóta nem volt ilyen üteme a támadásunknak a Donyec-medencében: az orosz fegyveres erők már nem 200-300 méterenként, hanem négyzetkilométerenként vonnak területeket az ellenőrzésük alá” – mondta Vlagyimir Putyin. Elmondta, hogy „ha Ukrajna nem szavakban, hanem tettekben kívánja a béketárgyalásokat és a kérdések békés úton történő megoldását, akkor Moszkva készen áll erre, mert az orosz hatóságok ezt soha nem utasították el”.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.