Pesti Srácok

17 éves fiú tervezett teherautós támadást egy németországi karácsonyi vásárban

A titkosszolgálatok ügynökei és a Szövetségi Bűnügyi Hivatal nyomozói sikeresen megakadályoztak egy katasztrófát Schleswig-Holsteinben. Az elmúlt hét szerdáján, a titkosszolgálat ügynökei és a nyomozók Elmshorban őrizetbe vettek egy 17 éves fiút, aki gázolásos terrortámadást tervezett.

A „BILD” német napilap szerint a német-török kettős állampolgárságú fiatal férfi egy teherautóval akart embereket ölni egy karácsonyi vásáron - derült ki a lehallgatott beszélgetésekből és a megfigyelt kommunikációból. A BILD újságírói úgy tudják, hogy a nyomozók iszlamista hátteret feltételeznek. A támadásra az amerikai hírszerzés, a CIA figyelmeztetett

A támadás kitervelőjéről szóló tipp, a CIA-tól érkezett 2024 tavaszán a Szövetségi Bűnügyi Hivatal terrorelhárítóihoz, majd a schleswig-holsteini nyomozókhoz. Márciusban a flensburgi ügyészség elrendelte a fiatal titkosszolgálati eszközökkel és módszerekkel történő megfigyelését, amely egészen november elejéig tartott.

Bernd Winterfeldt főügyész a BILD-nek elmondta: „Megerősíthetem, hogy súlyos, államot veszélyeztető erőszakos cselekmény előkészületének megalapozott gyanúja miatt nyomozunk, a gyanúsított előzetes letartoztatásban van.”

PestiSracok facebook image

„A biztonsági szolgálatok jó munkát végeztek, és láthatóan megakadályoztak egy esetleges támadást” - mondta megkönnyebbülten Sabine Sütterlin-Waack (CDU) schleswig-holsteini belügyminiszter. "Szeretnék köszönetet mondani minden érintett kollégának. Mindig ébernek kell lennünk”.

Folytatódnak az Izrael ellenes tüntetések Amszterdamban. A holland nagyvárosban palesztin és palesztinpárti demonstrálók felgyújtottak egy villamost és aktívan keresték a konfrontációt a rendőrséggel. Több kisebb csapatban támadtak a rohamrendőrökre, majd robogókon menekültek előllük. A belügyminisztérium csütörtökig betiltotta a palesztinát támogató tüntetéseket. A zavargások pénteken kezdődtem a Hollandia-Izrael (Makabi Tel Aviv) focimeccs után. Izraeli ultrák letéptek a városban több palesztin zászlót és volt amelyiket el is égették, majd palesztin ellenes dalokat énekeltek és szlogenekkel gyalázták az arabokat. Erre fiatal arab férfiak rátámadtak az izreli szurkolókra és többüket összevertek, megrugdostak.

Donald Trump megválasztott amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök nem folytatott telefonbeszélgetést az ukrajnai konfliktusról – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A The Washington Post vasárnap azt állította, hogy Trump felhívta Putyint, miután megnyerte második, bár nem egymást követő amerikai elnöki mandátumát, hogy megvitassa elképzeléseit azzal kapcsolatban, hogyan lehetne az ukrán válságot lecsillapítani. Peszkov hétfőn azt mondta, hogy a cikk „szemléletes példája annak, hogy milyen minőségű információkat közölnek még egyes tekintélyes lapok is”.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.