Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Drón vagy rakéta találhatta el az azerbajdzsáni utasszállítót?

null

Nagy valószínűséggel repesz okozta sérüléseket lehet látni a Kazahsztánban lezuhant azeri utasszállítógép törzsén. Katonai szakértők szerint elképzelhető, hogy egy ukrán drón vagy orosz légvédelmi rakéta okozhatta a légikatasztrófát. A madárrajjal való ütközést egyre többen zárják ki. Végső eredményt a gép feketedobozának kielemzése fog adni.

Kazahsztánban folyik a vizsgálat egy 38 halottal és 29 sebesülttel járó repülőkatasztrófa okának kiderítésére. Az orosz légügyi hatóság közölte, hogy az előzetes információk szerint a pilóta egy madárrajjal történt ütközés után döntött a kényszerleszállás mellett. Az azerbajdzsáni elnök, Ilham Alijev ezzel szemben azt mondta, hogy információi szerint a repülőgép a rossz időjárás miatt változtatta meg útvonalát. „A lezuhanás okait azonban még mindig nem ismerjük. Többféle elmélet is létezik. Az ügyet alaposan tisztázni kell” - mondta Alijev az Azertag állami hírügynökségnek.

A légitársaság közlése szerint a J2-8243-as járatszámú repülőgép Azerbajdzsán fővárosából, Bakuból az oroszországi Csecsenföldön található Groznijba tartott. A gép a kazahsztáni Aktau városától mintegy három kilométerre kényszerleszállást hajtott végre. Az orosz állami hírügynökségek arról számoltak be, hogy a repülőgépet a Groznijban lévő köd miatt irányították át. Aktau a Kaszpi-tenger túloldalán - Azerbajdzsánnal és Oroszországgal szemben - található.

A balesetről mobiltelefonos videók keringenek az interneten: ezeken az látható, amint az utasszállító repülőgép meredeken ereszkedik, majd a földbe csapódik és tűzgolyóvá válik. Más felvételeken egy olyan repülőgép látható, amelynek törzse leszakadt a szárnyakról és a gép többi részéről. Az Embraer 190-es repülőgép felborulva fekszik a fűben. Néhány videón tucatnyi lyuk is látható a repülőgép törzsén. A képek megegyeznek a repülőgép színeivel és lajstromjelével.

PestiSracok facebook image

A videofelvételek alapján nyugati katonai bloggerek az interneten azt sugallják, hogy a gépet egy légvédelmi rakéta repeszei károsíthatták. „Nem úgy tűnik, hogy madárbecsapódás volt” - írta például Carlo Masala katonai szakértő az X-en egy olyan videóra reagálva, amelyen a repülőgép roncsa látható, amelyet állítólag lyukak borítanak. Számos orosz légvédelmi rakéta arról ismert, hogy a célponttól 30-90 méteres távolságban robban fel. A rakéta robbanófejéből származó repeszek ezután eltalálják a célpont törzsét, szárnyait és hajtóműveit, ami a gép lezuhanását okozza.

Egyelőre nem világos, hogy a repülőgép miért tért le több száz kilométerrel az útvonaláról. Orosz katonai bloggerek azt találgatják, hogy a repülőgép az Észak-Kaukázus fölött tévedhetett olyan övezetekbe, ahol szerda reggel ukrán drónok ellen folyt a harc légvédelmi rakétákkal. Az ukránok az elmúlt napokban többször támadták a kaukázusi térséget. A Flightradar24 internetes repülőgépkövető elemzése szerint a sérült repülőgép 74 percen át korlátozott irányíthatósággal repült a Kaszpi-tenger felett mielőtt a kifutópályába csapódott.

A Flightradar24 szerint az érintett repülőgép GPS jelei nem voltak megfeleleők a navigációhoz, ez okból pedig gyenge ADS-B adatokat” továbbított. Ez utóbbi egy olyan légiforgalmi irányító rendszerre utal, amelyet a légtérben mozgó repülőgépek mozgásának megjelenítésére és a repülőgépek pozícióadatainak továbbítására használnak. Oroszországot többször vádolták már azzal, hogy szándékosan zavarja a GPS-jeleket a térségben.

Fotó: MTI/EPA/Rendkívüli helyzetek kazah minisztériuma

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.