Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin a kurszki régióba látogatott

Az Oroszországi Föderáció elnöke meglátogatta a kurszki régiót, ahova tavaly augusztusban jelentős ukrán erők törtek be és civilek tucatjait gyilkolták meg. Az ukrán hadsereg először a börtönökből verbuvált „katonáit” küldte be a településekre, akik gyilkoltak és fosztogattak. Az elmúlt hetekben sikerült szinte az egész területet újra orosz ellenőrzés alá vonni.

„A közeljövőben az a feladat, hogy végleg legyőzzük a kurszki térségben beékelődött ellenséget, és teljesen felszabadítsuk a régiót” – mondta az orosz elnök. Putyin javasolta, hogy gondolkodjanak egy biztonsági övezet létrehozásán az államhatár mentén. Az elnök köszönetet mondott a vezérkar vezetésének és különösen a kitüntetett alakulatoknak a munkájukért. Azok, akik Oroszországgal szemben állnak a Kurszki területen, terroristák. A Kurszki területen fogságba esett ellenséget terroristaként kell kezelni. Vlagyimir Putyin emlékeztetett arra, hogy a külföldi zsoldosokra nem vonatkozik a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló egyezmény, ám mindazokkal, akik fogságba esnek, emberségesen kell bánni.

Az orosz fegyveres erők több mint 1100 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel a Kurszki határvidéken. Az ukrán fegyveres erők veszteségei a kurszki határvidéken meghaladták a 67 ezer főt. Az elmúlt 5 napban 24 települést és 259 négyzetkilométert szabadítottak fel a térségben. Egyes területeken a kurszki határvidékről érkező csapatok átlépték az államhatárt és behatoltak az ukrajnai Szumi területre. Kijev hídfőállást akart létrehozni a Kurszki területen, és a területet alku tárgyává tenni.

A pakisztáni hadsereg megrohamozta azt a vonatot, amelyik Belucsisztán-tartományban szeparatisták kezére került. A vonaton nagyrészt szabadságról visszatérő katonák utaztak Belucsisztánból Peshavarba, az afgán határon fekvő nagyvárosba. A fegyveres támadók a BLA-hoz (Belucsisztáni Felszabadító Hadsereg) tartoztak. A szakadár mozgalom célja, hogy a tartományt elszakítsák Pakisztántól és egy önálló államot hozzanak létre. A tartomány Iránnal és Afganisztánnal határos és bővelkedik ritka földfémekben, valamint földgázban.

PestiSracok facebook image

A vonaton nagyjából négyszázan utaztak és a merénylők gépkarabélyokkal és öngyilkso robbanómellényekkel tartották őket sakkban. A hadsereg ígéretet tett, hogy egy óvatos kommandóakciót hajt végre, ám végül megrohamozták a vonatot és heves tűzpárbaj alakult ki. Az akcióban 33 merénylő, 27 katona és 21 túsz vesztette életét.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.