Pesti Srácok

Trump szerint tűzszünet jött létre Irán és Izrael között - GEOrgPOLITIKA

Láthatóan az USA elállt attól a tervétől, hogy egy kormányváltást idézzen elő Iránban. Feltehetően felmérték egy hatalmi vákuum veszélyeit, amelyből a sok nemzetiségből álló Iránban egy polgárháború is kialakulhatna.

Az amerikai elnök szerint egy lépcsőzetes tűzszünet lépett életbe az Iráni Iszlám Köztársaság és Izrael között. Jeruzsálem ezt egyelőre csak részben erősítette meg, Teheránból pedig ellentmondásos hírek érkeztek. A fegyvernyugvás ma éjféltől kezdődik és 12 órán át Iránnak ezt be kell tartania, majd a következő lépcső egy újabb 12 órás tűzszünet, amely Izraelre is kötelező érvényű. Így elvileg szerda hajnalban a fegyveres konfliktus lezárulhat. 

Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter „X” oldalán azt írta, hogy elfogadja a tűzszünetet, ha a zsidó állam hajnali 04.00 óráig befejezi a légitámadásokat országa ellen. Ezután kormánya döntést hoz a fegyvernyugvásról. Az éjszaka folyamán mindkét országban szóltak a légvédelmi szirénák, Izraelben négyen vesztették életüket és nyolcan megsérültek, amikor egy iráni rakéta becsapódott. Az izraeli kormány még nem nyilatkozott hivatalosan a konfliktus beszüntetését illetőleg. Mint ismert, a tűzszünet azért nem indult ilyen zökkenőmentesen:

Kisebb légicsapások még történtek

Hétfő délután az egész Közel-Keleten légtérzár volt, miután Irán bejelentette, hogy az amerikai agresszióra válaszul csapást fog mérni a katari al-Udeid légitámaszpontra, valamint az USA iraki bázisára. Teherán értesítette térségbeli szövetségeseit a tervezett akcióról, így a Pentagon is időben tudott a támadás tervéről. Az amerikai vadászbombázókat átirányították egy másik bázisra és kivonták a személyzetet is a támaszpontról. A „Patriot” légvédelmi rendszerek sikeresen kivédtek 13 rakétát, egyet pedig hagytak lezuhanni mivel olyan területre érkezett, ahol nem jelentett veszélyt. Donald Trump megköszönte az iráni vezetésnek, hogy időben értesítették őket a várható támadásról így senki sem sérült meg. Szakértők szerint Irán támadása inkább szimbolikus, mintsem katonai jelentőségű volt. Kedd reggel Izrael bejelentette, hogy a lakosság elhagyhatja az óvóhelyeket és ismét megnyitotta légterét a civil repülőgépeknek.

Mentőalakulatok tagjai dolgoznak egy iráni rakétatámadásban megrondálódott lakóépületnél Tel-Avivban Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Léthatóan az USA elállt attól a tervétől, hogy egy kormányváltást idézzen elő Iránban. Feltehetően felmérték egy hatalmi vákuum veszélyeit, amelyből a sok nemzetiségből álló Iránban egy polgárháború is kialakulhatna. A volt uralkodó Mohammed Reza Pahlavi fia is bejelentette, hogy ő hajlandó lenne segíteni egy új kormány létrehozásában. Ám korrupt édesapja múltja miatt kevés támogatója lenne a most 65 éves Pahlavi hercegnek, aki 18 éves kora óta exilben él.

Irán első kőrben azt nyilatkozta, hogy akkor fogadják el az USA tervét, ha Izrael felhagy a légicsapásokkal, ám kedd reggel az iráni Press-TV bejelentette a fegyvernyugvást a két közel-keleti ország között.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.