Pesti Srácok

Orbán Viktor: Ukrajna elvesztette a háborút

Európa akkor tudta volna saját kezében tartani jövőjét, ha tárgyal az oroszokkal, most azonban az oroszok az amerikaiakkal tárgyalnak majd számos kérdésről, többek között Európa jövőjéről is. Ukrajna elvesztette ezt a háborút és Európának ezzel szembe kell néznie - erről szól a mai GEOrgPOLITIKA.

A kormányfő Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel közös beszélgetésben úgy értékelt: az orosz-ukrán háború kapcsán úgy beszélnek, mintha ez egy nyitott végű háborús helyzet lenne, de nem az, mert Ukrajna elvesztette ezt a háborút.

Ukrajna
Orbán Viktor szerint Ukrajna elvesztette a háborút
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„Az ukránok a háborút elvesztették. Ezt a háborút Oroszország megnyerte” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a kérdés csak az, hogy a nyugatiak, akik az ukránok mögött vannak, mikor és milyen körülmények között ismerik be, hogy ez megtörtént, és mi következik ebből.

„Az USA azért is segít ilyen energikusan a béketeremtésben, mivel az átlag amerikainak az orosz-ukrán háború valahol a gondjai legvégén szerepel és nem is akar foglalkozni vele” -mondta István Dániel floridai vlogger. „Az amerikaiakat sokkal jobban érdekli most a saját gazdaságuk és a személyes boldogulásuk például az, hogy miért vannak eladósodva. Foglalkoztatja őket is, hogy vissza kell szorítani a bűnözést és a drogproblémákat az államokban. Főleg a fentanil jelent hatalmas fenyegetést a fiatalokra.”   

Ukrajna miatt kérte  ki Trump Orbán Viktor véleményét

„Az, hogy Donald Trump Orbán Viktor véleményét kérte ki az orosz-ukrán háború kapcsán megmutatta, hogy az elnök tudja kit kell felhívni, ha Európáról kell információ. Magyarország Ukrajna szomszédja és egyértelmű, hogy a kormány reálisan látja az ott uralkodó helyzetet, legyen az a nyelvitörvény, vagy a korrupció. Az ott élő magyar kisebbség helyzete miatt Magyarország kormánya folyamatosan monítorozza Ukrajnát. Brüsszel elfogult, hiszen gyorsított eljárásban akarja felvenni az Európai Unióba a háborúban álló és az államcsőd közelében botorkáló országot.” 

A műsorban szóba került még a hanyatló, ideológiák miatt tönkretett uniós gazdaság is, amin az USA, Kína és India már csak mosolyogni tud. 

 

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.