Nemváltás: Nőnek nyilvánítatta magát a rendőr és szétesőben az ukrán kormány
A gyors előléptetés miatt nőnek nyilváníttatta magát egy német rendőrtiszt. Igaz, csak a törvény adta lehetőségeket használta ki. A felettesei nem fogadták el a nemváltást és bíróságra vitték az ügyet. Százmilliós korrupció miatt esik szét az ukrán kormány. Már két minisztert lemondattak.
A düsseldorfi rendőrség nem hajlandó elfogadni egy rendőrtiszt állítását, miszerint jogszerűen változtatta meg nemét nőre. A rendőrség vezetése csalási kísérlet miatt feljelentést tett a rendőrtiszt ellen, és fegyelmi eljárást indított. Ezenkívül előléptetési tilalmat is elrendeltek vele szemben. Egy rendőrségi szóvivő kérésre megerősítette ezt. A történetről először a "Kölner Stadt-Anzeiger" számolt be, majd az RTL és a "T-Online" is kitette a hírfolyamba. A vád: A nemváltoztatás kizárólag a karrier előmenetel céljából történt. Május 7-én a düsseldorfi rendőrtiszt hivatalosan is bejegyeztette nemváltoztatását nőre az anyakönyvi hivatalban, és erről tájékoztatta feletteseit is. Az év eleje indoklás nélkül is lehetséges a nemváltás. Mindössze be kell menni a kormányablakhoz és kitölteni a megfelelő űrlapot, ezután megkaphatod az új személyi számot és hivatalosan új nemmel leszel bejegyezve. Ezt megerősítette Christoph Arnold ügyvéd, akinek ügyfele, az érintett rendőrtiszt, élt ezzel a lehetőséggel.

A rendőrfőnök nem fogadta el a nemváltást
Felettesei azzal érvelnek, hogy a köztisztviselő csak karrierelőnyt akart szerezni a neme törvényes megváltoztatásával. Állítólag ezt a nézetét kollégáinak is hangoztatta. A nyomozást vezető düsseldorfi ügyészség egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A rendőrség azonban közleményt adott ki a „T-Online”-nak. „A korábbi férfi kollégája többször is, kifejezetten és feltűnően hangoztatta kollégái előtt, hogy csak azért szeretné megváltoztatni a nemét, hogy hasznot húzzon a hivatalos, a nőket a teljesítményértékelésekben és az előléptetésekben előnyben részesítő programból” – mondta a portálnak egy rendőrségi szóvivő. Hozzátette: „Egy előléptetést követően szándékában állt újra megváltoztatni nemét, hogy férfiként házasodhasson egy nővel.”
Csak kihasználják a törvény adta lehetőségeket
Valójában a rendőr(nő) állítólag 43 hellyel javította pozícióját az előléptetési rangsorban a neme megváltoztatásával. A "T-Online" ezt számolta ki: ez gyorsabb ugrást jelentett volna az A9-es fizetési fokozatról az A10-esre, és így jelentősen több pénzt korábban, a tapasztalati szinttől függően a fizetési fokozatok közötti különbség havi nettó 247 és 472 euró között van.
Az ügyvéd első fokon megnyerte a pert, mivel azzal érvelt, hogy a rendőr(nő) nem akarta intim, szexuális szokásait kollégáinak kiteregetni és csak füllentette, hogy az előléptetés miatt váltott nemet. A rendőrség viszont ezt nem fogadta el, így a tárgyalás másodfokon fog folytatódni. Az eset nem egyedi. Ausztriában egy idősebb férfi váltott ugyanígy nemet, hogy női kedvezménnyel 60 évesen nyugdíjba mehessen. Igazából ezek az emberek csak kihasználják a törvény adta lehetőségeket.
Korrupció miatt esik szét az ukrán kormány
Egy súlyos korrupciós botrány Ukrajna energiaszektorában politikai földrengést váltott ki Kijevben: Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter asszony lemondott a minisztériumán belüli vizsgálatok közepette, de egyúttal tagadott mindenféle szabálytalanságot. A 40 éves miniszter csak július óta volt hivatalban. Korábban Volodimir Zelenszkij elnök Hrincsuk és Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter (aki maga is korábban energiaügyi miniszter volt) lemondását követelte: „Arra kérem a parlamenti képviselőket, hogy támogassák ezeket a kéréseket” – mondta Zelenszkij egy videóüzenetben, „ez bizalom kérdése.” Haluscsenkót vasárnap függesztették fel, majd szerdán, röviddel az energiaügyi miniszter után ő is benyújtotta a lemondását. Zelenszkij átfogó „tisztogatást és újrakezdést” jelentett be az ukrán atomerőművek állami tulajdonú üzemeltetője, az Energoatom vezetésében (éves bevétel: körülbelül 4 milliárd euró).
Az elnök hangsúlyozta teljes támogatását a korrupcióellenes hatóságok felé, amelyek az elmúlt hetekben fokozták erőfeszítéseiket az üzleti életben és a kormányzatban a hatalommal való visszaélés elleni küzdelemben. Az ügy egy már amúgy is kritikus pillanatban rázza meg Ukrajnát: a nyomozók szerint egy több millió dolláros vesztegetési rendszerről van szó, amely nemcsak az energiaszektort, hanem a védelmi ipart is érinti – egy olyan ágazatot, amely kulcsfontosságú az ország védelméhez az Oroszországgal vívott háborúban.
Az elsőszámú gyanúsított külföldre menekült
Az ügy középpontjában Tymur Mindich üzletember áll, Zelenszkij régi üzleti partnere. Állítólag a színfalak mögött ő irányította a szerződések odaítélését és az energiaszektorban folyó pénzmozgásokat. A most lemondott miniszterek ellen felhozott vád az, hogy személyes haszonszerzés fejében szabad kezet adtak Mindichnek és állítólag összesen 100 millió dollár kenőpénzt fizettek ki. A Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) becslései szerint a források 10-15 százalékát elszívták a szerződésekből – annak ellenére, hogy Ukrajnának minden euróra szüksége van, hogy megvédje energiainfrastruktúráját Oroszország légicsapásaitól. A fő gyanúsított, Mindich, látszólag elkerülte a letartóztatást, amikor a hatóságok megpróbálták rajtaütni, és külföldre menekült.







