
Giorgia Meloni és miniszterei megkezdték a migrációval kapcsolatos választási ígéreteik teljesítését az elmúlt egy évben – állapította meg a Magyar Nemzethez eljuttatott elemzésében a Migrációkutató Intézet. Meloninak azonban úgy tűnik, nem lesz könnyű dolga, hiszen a közép-mediterrán útvonalon hét éve nem tapasztalt erősségű migrációs hullám miatt még több eszköz bevetésére lehet szüksége az olasz kormánynak.
Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke az elmúlt egy év során megkezdte a migrációval kapcsolatos választási ígéreteinek teljesítését – állapította meg a Magyar Nemzethez eljuttatott elemzésében a Migrációkutató Intézet. Mindez azért fontos, mert a közép-mediterrán útvonalon hét éve nem tapasztalt erősségű migrációs hullámot jegyeztek fel idén. A Frontex szerint 2023-ban az Európára irányuló migrációs nyomás legnagyobb elszenvedője Olaszország, hiszen az összes Európába irányuló illegális határátkelés fele Olaszországot érintette. Az idei év eleje óta több mint 127 ezren érkeztek az olaszországi partokra. Meloni pártja korábban elkötelezte magát a határvédelem mellett, valamint azt írta, hogy küzdeni fog az illegális bevándorlást támogató NGO-k ellen. A Migrációkutató Intézet az NGO-hajókról szóló programponttal kapcsolatban megjegyzi, hogy Meloni kormánya a 2023-as évet emellett a Lamorgese-rendeletet módosításával kezdte. Mint kifejtik, ez volt az a jogszabály, amely lehetővé tette, hogy a belügyminiszter a közrend és közbiztonság érdekében korlátozza vagy megtiltsa a hajók áthaladását, illetve megállását az olasz felségvizeken.
A Migrációkutató Intézet szerint Meloniék ígérete, miszerint fellépnek az NGO-k ellen, teljesítettnek mondható. Az elemzésben ugyanakkor megjegyzik, hogy az Olaszországba irregulárisan érkezők csupán körülbelül tizede érkezik mentőhajóval. Az Európai Unió összesen több mint egymilliárd eurót ígért az észak-afrikai országnak, amelyből 105 millió eurót különítettek el az illegális migráció visszaszorítására. Ez a támogatás lehetővé teszi Tunéziának, hogy hatékonyan védelmezze az EU külső határait, és kiépítse a szükséges menekültügyi rendszert és pufferzónát. Az olasz miniszterelnök célja, hogy az egész földközi-tengeri térségre kiterjesszék a Tunéziával kötött szándéknyilatkozatot. A közölt, szeptember 17-i érkezésszám azonban azt mutatja, hogy a júniusban megkötött paktumnak egyelőre nincs hatása.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
na4
2023-09-27 at 22:53
Üres blabla. Meloni maszatol, megy a porhintés. Adding, amíg nem küldi ki a haditengerészetet, nem vonják blokád alá a partokat, kikötöket, és nem kezdik el löni a betolakodókat, semmi sem fog változni. A nyáron voltunk Olaszországban, tele van retekkel. Lassan be is fejezzük, rengeteg szép más hely van ahova utazni lehet.
kanigunda
2023-09-27 at 11:59
Újra megkérdezem! Mennyibe kerül a dígóknak ez a migráncscsókolgatás, a járulékos károkat
is belevéve (megerőszakolt nők, drog, protestálás közben hirtelen felgyulladó autók stb.)?
Mennyi lóvét is lógatnak a csacsi Dinnye elé répa formájában a bot végére? Két válasz van:
vagy hülyék (ezt azért nem hiszem) vagy már régen befeküdtek (ez ugye több mint sanszos).
Az a főbűnös Itáliábn aki az elsó csónakot nem fdordította vissza vagy lötte miszlikbe és
nem tette az első NGO taxit 9 hónapos karanténba.
úgyamintvan
2023-09-27 at 01:41
járőrhajók kiküldése,migránscsónakok visszazavarása.nem hivatalos amerikai betelepítőhajók,ngo-kalózhajók elkobzása-ez lenne valami!persz az amerikaiak legszívesebben amerikai hadihajókkal végeznék a tömeges betelepítést-de az már annyira feltűnő lenne hogy ellenállást váltana ki-így marad a suttyomban,hamiszászlósan megoldás
és járőrhajókat is azért nem mernek kivezényelni mert netán az amerikai flotta fellépne ellenük
Miki
2023-09-26 at 22:41
Meloni tárgyalhat a marslakók főnökeivel is,a kassza kulcsa a németeknél van az ő számukra.Ergo,neki kuss,majd az éppen aktuális német kancellár és amerikai gazdája megmondja,mi a teendő.Addig neki is kuss,mert véletlenül baleset érheti.Ne ragozzuk,éri is.
sorry
2023-09-26 at 21:11
Jönnek a szankciók az olaszoknak is, meg a belső ellenség puccsal megdönti az olasz kormányt.
Naprózsa
2023-09-26 at 19:01
Kedves Orientál!
Higgye el, én örülnék a legjobban, ha Meloni csak azért nem merne lépni egy nem is pénzügyi témában, mert féltené népét holmi pénzügyi támadástól. De szó sincs erről, Meloni az az olaszokra rásózott Soros-ügynök, akinek az a feladata, hogy ígérgessen addig-addig míg kellő számú hódítót behívnak és az Ukrajnának adott fegyverekkel felszerelik.
Időhúzás a feladata, akárcsak az elődje a 5*.
A lőparancs ugyanis nem pénzügyi kérdés, attól még nem tudnának, de nem is akarnak Sorosék elbánni egy ekkora néppel mint az olasz.
Orientál
2023-09-26 at 17:55
Naprózsa Ami az olaszoknál rettentően nagy baj hogy az elötük kormányzó balliberális zöld hazaáruló kormányok tragikusan eladósították az olasz államot tehát az állami költségvetést. Mi is a balliberális mszp-s szdsz-es Gyurcsányék élősködő korrupt haszonszerzéseik miatt küzdünk az általuk felvett és azóta kamatozódó hitelek miatt. -(PÉNZÜGYI) FÉKEK ÉS ELLENSÚLYOK.
Orientál
2023-09-26 at 17:44
Hajrá Meloni Miniszterelnök Asszonyék.
Naprózsa
2023-09-26 at 14:45
Ne fárasszuk már saját magunkat: Elhiszem, nehéz (nekem is) beismerni, hogy saját hazáját és bennünket a normalitást is átvert a palánkon rendesen ez a Klaus Schwab tanfolyamra járó Bilderberg üdvöske, de akkor is tény, hogy mióta ez a hazug rima “betartja ígéreteit” még sokkal több vándorsáska árasztotta el Itáliát.
Most ugyanis ez a taktika az új Soros módszer. Miután már kezd az átlagnépességnek is derengeni, hogy mi a cél, már nem lehet “én jóember vagyok, tehát liberális” módszerrel tömegeket elhülyíteni.
Ilyenkor jön a “majd megoldom a problémát”, csak ki kell várnunk míg lesz szögünk (Hofi szavaival élve), addig is kénytelenek vagyunk újabb és újabb “zárt táborokba” rakni a migránsokat, de ha fizet érte akkor még táborba se kell mennie.
Pedig csak egy egyszerű, határon leadott tűzparancs is megoldás lenne.
Sorosék most időhúzásra játszanak és persze az ukrajnai háborúba betolt fegyverekkel fegyverzik fel a muzulmán hordát.
Milyen érdekes, hogy azóta vannak fegyveres bandák a határainkon, mióta számozatlanul tűnnek el az ukránok kezén a mordályok. Fura ez az egybeesés, nemde?
Keljfel Julcsi
2023-09-26 at 13:28
Meloni egyedül
SEMMIT sem csinálhat. Ki van szolgáltatva az EU nak, Uschi és mások kegyelmenek.
Az úgynevezett paktumok semmit sem érnek, mint látszik Tunézian.
Viszont akciónizmusa jó irányba megy. Sajnos az út közepén meg fog állni és nulla eredménnyel fog visszatérni az eddigi hibás úton.
A migrációt már nem lehet fel tartani, túl késő. A great reset megy tovább.
Her
2023-09-26 at 11:54
Hagyuk már Te is csak az Ursika csicskája lettèl törpe asszonyság kaptál pár Milla Eurót ozt kuss lett..