Hetek óta telt ház előtt vetítik a mozik Szlovákiában az egykori államfő fiának, ifjabb Michal Kováčnak az elrablásáról szóló filmet. A politikai thriller túlmutat a több mint húsz évvel ezelőtt történt botrány és a hozzá kapcsolódó rendőrgyilkosság feldolgozásán. A bűnügyi történet középpontjában a politika, a titkosszolgálat és az alvilág összefonódása áll.
“Nem hiszek a szlovák igazságszolgáltatásban, de abban hiszek, hogy Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek” – ezekkel a szavakkal fejezi be a feltételezhetően politikai okokból meggyilkolt rendőrtiszt, Róbert Remiáš édesanyját alakító színésznő azt az új szlovák filmet (Emberrablás/Únos), amely március elseje óta látható a mozikban. Az önálló Szlovákia első évének szilveszter éjszakai ünneplésével és alvilági figurák szervezkedésével induló film súlyos látleletet ad a 90-es évekbeli Szlovákia viszonyairól, a politika, a titkosszolgálatok és a maffia kapcsolatáról, valamint ezt a bűnös összefonódást leleplezni tervező fiatal rendőr meggyilkolásáról.
Egy volt titkosügynök beszélt az emberrablásról
1995. augusztus 31-én hatalmas botrány rázta meg Szlovákiát: elrabolták az akkori államfő, Michal Kováč fiát. Az emberrablás oka az lehetett, hogy a volt szlovák kormányfőnek, Vladimír Mečiarnak súlyos politikai vitái voltak az elnökkel, a miniszterelnök parancsát teljesítő titkosszolgálat (SIS) pedig fia ellehetetlenítésével próbálta Kováčot lemondásra kényszeríteni. A Németországban hűtlen kezelés miatt körözött ifjabb Kováčot végül lopott furgonnal elrabolták, és Ausztriába vitték. Ennek kapcsán nyomozás és vizsgálat indult Szlovákiában, amelyben a SIS nem volt hajlandó részt venni, de egy kiugrott titkos ügynök, Oskar Fegyveres, a SIS-kommandó tagja részletes feltáró vallomást tett, amelyben egykori főnökét, Ivan Lexát, a szlovák titkosszolgálat volt vezetőjét és Mečiart nevezte meg az akció megrendelőjének. A SIS egykori munkatársa nemrég egy televíziós vitában így vallott a bűncselekményről: „Követtük ifjabb Michal Kováčot, miután elhagyta a lakását. Utasításra elálltuk az utat. Láttuk, ahogyan másik két autó blokkolja Kováč útját. Rendőrségi akció felkiáltással, erőszakkal berakták őt egy autóba.” A férfi vallomása megtétele után saját elmondása szerint egy darabig Magyarországon húzta meg magát, majd Svájcba menekült, előtte azonban találkozott az államfővel, és elmondta neki, hogy a titkosszolgálat részt vett fia elrablásában. Fegyveres Magyarországról követte az eseményeket, és feltételezte, hogy hamarosan megbukik Mečiar kormánya. Nem így történt.
A legmagasabb körökből érkezett a megbízás
A kiugrott ügynök bujkálása alatt egyik legjobb barátja, a rendőrként szolgáló Róbert Remiáš volt az összekötője. A 26 éves rendőrtisztet Pozsonyban, 1996. április 29-én este tíz óra körül autójában robbantották fel. Esélye sem volt túlélni a merényletet. Halálát először balesetnek próbálták beállítani, és amíg lehetett, a szlovák szolgálat hátráltatta az ügyben megindult nyomozást. Fegyveres szerint nem kérdés, barátját az alvilág gyilkolta meg a SIS megrendelésére. „Senki másnak nem állt érdekében, hogy Robo meghaljon” – nyilatkozta a szlovák sajtónak a jelenleg Csehországban élő volt titkosszolga. Fegyveres egyúttal cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy Remiáš autókkal és droggal üzletelt volna, ezt a képet szerinte halála után gyilkosai próbálták festeni róla. A rendőr egyébként halála előtt éppen arról panaszkodott, hogy nagyon fél, mert a titkosszolgálat követi, megfigyeli, de kollégái ezt nem vették komolyan. Felrobbantása előtt néhány nappal még felhívta édesanyját, akinek azt mondta, ha vele bármi történik, azért az akkori miniszterelnök, Mečiar és Ivan Lexa lesznek a felelősek.
Az Omega-akció
A Lexa-féle törvénytelenségeket 1999-ben feltáró Mitro-jelentés megállapította, hogy a rendőr nem tévedett, Remiáš telefonját illegálisan lehallgatták, őt pedig megölése napjáig megfigyelték. A Vladimír Mitro volt kémfőnök által végzett vizsgálat arról is szólt, hogy a SIS törvényen kívül működő egységet hozott létre a szervezett bűnözőkkel való kapcsolattartásra és különböző törvénytelen akciók elvégzésével bízták meg őket. Gyaníthatóan több, az 1998-as választások előtti politikai színezetű robbantás végrehajtói is ők voltak Magyarországon. Ez volt a hírhedt Omega hadművelet. Ennek célja az volt, hogy zavarkeltéssel hátráltassák hazánk NATO- és európai uniós csatlakozását. A Mečiar-kommandónak tagja volt az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt első fokon elítélt Jozef Roháč és Imrich Oláh is, akiket összefüggésbe hoztak a Remiáš-gyilkossággal, azonban 2006-ban megszüntették ellenük az eljárást, ahogy a felbujtással gyanúsított egykori titkosszolgálati főnökkel szemben is.
Megölték a kémfőnökre valló koronatanút
Lexát egy darabig előzetes letartóztatásban tartották, és egy sor bűncselekménnyel meggyanúsították: emberrablással, lopással, autólopás be nem jelentésével, műkincs megjátszott eladásával, robbanószerkezet elhelyezésével és lehallgatóberendezés jogtalan használatával. A rettegett Lexáról már 1999-ben terhelően nyilatkozott egy szlovák gengszter, Karol Szatmári, aki hiába vonta vissza vallomását, a sorsát nem kerülhette el: néhány évvel később ismeretlen személyek kivégezték. Egy másik, jelenleg életfogytiglani fegyházbüntetését töltő szlovák maffiavezér, Mikuláš Černák ugyancsak arról értekezett 2015-ben megjelent könyvében, hogy Vladimír Mečiar adott a SIS-en keresztül utasítást Michal Kováč államfő fiának elrablására, majd egy évvel később Lexa a Sýkora-csoport alapítójánál, az 1997-ben kivégzett Miroslav Sýkoránál megrendelte Róbert Remiáš megölését.
“A politikusoknak szükségük van a maffiára”
Černák azt is megemlítette, hogy a szlovák titkosszolgálat volt igazgatóhelyettese – a helyi albán maffia néhány tagjának sikeres likvidálása után – megígérte neki, hogy ha bármire szüksége lesz, csak szóljon, ő teljesíti. Néhány hónappal később felfedte azoknak a titkos tanúknak a kilétét, akik a szlovák gengszter akkori szövetségese ellen vallomást tettek. A maffiafőnök könyvében arról is értekezik, hogy szerinte „ahogy a maffiának szüksége van a politikusokra, ugyanúgy egyes politikusoknak is szükségük van a maffiára”. Ezek után leírt egy történetet, hogyan jutott még a 90-es években ötmillió korona csúszópénz fejében állami megrendeléshez. Az ingatlan átadásán az akkori belügyminiszter együtt volt vele, amiről fénykép is készült. Ezeket az időket egy szlovák bűnügyi újságíró sokatmondóan „a gonosz időszakának” nevezte. „A hosszú kések parlamenti éjszakájával kezdődött, amikor megszüntették az ellenőrző mechanizmusokat, és megkezdődött a privatizáció” – jegyezte meg a Szlovákia sötét korszakát bemutató film kapcsán L’uba Lesná újságíró. Ezek voltak azok az évek, amikor Szlovákiában – Magyarországhoz hasonlóan – megerősödött az alvilág.
Keresik a titkosszolgálat utasítására felrobbantott rendőr gyilkosát
A film Szlovákiát egyébként annyira lázban tartja, hogy hatására létrejött a látszólagos társadalmi konszenzus: a politikai elit ígéretet tett, ha az Alkotmánybíróság is rábólint, eltörlik azokat az amnesztiákat, melyek miatt nem lehet kivizsgálni ifjabb Michal Kováč elrablását. Černák szerint, ha a parlamenti képviselőknek sikerül valamilyen módon megszabadulni a Mečiar-amnesztiáktól, akkor a közvélemény végre megtudhatja azt, amiről már többször is beszélt: az államfő fiának elhurcolása mögött Vladimír Mečiar állt, aki erre a célra a szlovák titkosszolgálatot használta fel, a Remiáš-gyilkosság pedig közvetlenül összefügg ezzel az esettel. A rendőrgyilkosság ügyében tavaly február óta újra nyomozás van folyamatban, így ha elegendő bizonyíték gyűlik össze, több mint húsz év után végre kiderülhet, kik és miért akarták elhallgattatni a fájdalmasan fiatalon megölt rendőrt. Černákot – nem hivatalosan – 2012-ben és 2013-ban már meghallgatták a Remiáš-ügyben, de szavait nem vették komolyan. Az újraindított eljárásban fontos információkat árulhatott el a hatóságoknak Remiáš meggyilkolásáról Miroslav Sýkora utódja, a szlovák alvilág legkegyetlenebb, leggazdagabb és legnagyobb hatalmú vezéralakja, Róbert Lališ, akit tavaly márciusban ítéltek nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre. Lališnak Černákkal ellentétben pontos információi lehetnek a leszámolásról, hiszen elődje adta a közvetlen utasítást a kipakolni készülő rendőrtiszt felrobbantására.
A cikk a Magyar Idők szombati számában jelent meg.
Címlapfotó: parameter.sk
Facebook
Twitter
YouTube
RSS