Pesti Srácok

Gőzerővel perújításra készül a csepeli kettős gyilkosság szocialista bűnsegéde, Deme Gábor

Gőzerővel perújításra készül a csepeli kettős gyilkosság szocialista bűnsegéde, Deme Gábor

Perújításra készül Deme Gábor, a csepeli kettős gyilkosság szocialista bűnsegéde – tudta meg a PS. A helyi MSZP országosan is ismert politikusa ölette meg 2009. január 7-én Kun Tamással a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában az igazgatót, Takács Józsefet. Kun agyonlőtte az igazgatóval együtt lévő tanárt, Papp Lászlót is. Kun tényleges életfogytiglani fegyházat kapott, Demét szintén életfogytiglanra ítélték, azzal, hogy legkorábban 36 év letöltése után szabadulhat feltételesen. A kettős gyilkosság és a gyilkosok ezer szállal kötődtek a szocialistákhoz.

A dokumentumfilm után A csepeli kettős gyilkosság címmel könyv is készül a 2009-es csepeli kettős gyilkosságról – tudhatjuk meg a csepeli internetes portál, az Ankor.hu cikkéből.

Január 7-én este lesz 15 éve, hogy a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában egy elszámolási vita miatt az iskola gondnoka, Kun Tamás lelőtte Takács Józsefet, az iskola vezetőjét és Papp Lászlót, az iskola egyik dolgozóját. Az iskolavezető ugyanis rájött arra, hogy Deme Gábor, az MSZP kerületi politikusa korábban igazgatóként milliókat sikkasztott az iskolát működtető alapítványtól. A gyilkosságot Kun és Deme együtt határozta el és tervezte meg. Kun a szobából kifelé menet állítólag szándékosan kézen lőtte magát, hogy a meséjét alátámassza majd. Azt állította, és állítja ma is, hogy idegenek támadtak az igazgatóra, ő pedig összeverekedett a támadókkal, akik meglőtték. Papp Lászlónak a zsebében volt a bekapcsolt diktafonja, amit a helyszínelők találtak meg. A helyszínelés során derült ki, hogy a diktafon felvette a vitát és a gyilkosság minden mozzanatát.

A vádlottakat előre kitervelten, aljas indokból, több emberen elkövetett emberöléséért jogerősen 2013-ban ítélték el. Kun Tamás tényleges életfogytiglant kapott, bűnsegédét, Deme Gábort életfogytiglani fegyházra ítélték azzal, hogy legkorábban 36 év után lehet felülvizsgálni a szabadlábra helyezését. Így a szocialista politikus leghamarabb 2045-ben kerülhet feltételesen szabadlábra.

PestiSracok facebook image
Deme Gábor (áll) és Kun Tamás (balról második) a bíróságon (Fotó: origo.hu)

Deme bár felbujtója volt a kettős gyilkosságnak, csak bűnsegédletért lehetett elítélni, mivel Kun nem tett terhelő vallomást rá. Az ügyet azóta is körüllengi valami titokzatosság; ma is tisztázatlan, hogy a szocialisták, illetve az MSZP-hez kötődők közül kinek mi volt a pontos szerepe a gyilkosságban végződött történetben.

MSZP-n belüli „rendszerhiba” volt?

A gyilkosság tizedik évfordulóján, 2019. január 7-én ismét levetítették Csepelen A csepeli kettős gyilkosság című dokumentumfilmet. A filmet Csarnai Attila és Géczy Dávid rendezte, a producere pedig Skrabski Fruzsina és Janovics Zoltán voltak. A kivégzés után hat és fél évvel készült dokumentumfilm az egész országot megrázta, és a motivációkat illetően kérdések sorát vetette fel. Az ügy különlegessége, hogy a gyilkosság perceiről hangfelvétel készült, ami az európai kriminalisztika történetében példa nélküli. A dokumentumfilm az egykori híradások, bírósági bizonyítékok, a tárgyalásokon készült archív felvételek, a döntő bizonyítékul szolgáló hanganyag alapján, valamint rekonstruált jelenetekkel, színészek alakításával mutatja be a sorsfordító mozzanatokat. Végigköveti a két áldozat és a két gyilkos előéletét, percről percre feltárja a tragédia pillanatait.

A film ma is megválaszolatlan fő kérdése, hogy az MSZP-n belüli „rendszerhiba” vezetett-e el a kettős gyilkosságig, hogy miért fajulhatott emberölésig a két szocialista politikus közötti vita. Takács József iskolaigazgató szintén az MSZP kerületi politikusaként volt ismert, és úgy jellemezték őt, hogy azon ritka politikusok közé tartozott, akik nem tűrték a köztörvényes bűncselekményeket. Amikor rájött, hogy párttársa, Deme – aki többször dicsekedett azzal, hogy dolgozott az FBI által maffiafőnöknek tartott Szeva bácsinak – sikkasztott az alapítványi iskola pénzéből, feljelentést akart tenni. Takács a halála előtt nem sokkal a kerületi rendőrkapitányságon járt, vitte magával a Demére terhelő iratokat is, ám a feljelentést formailag mégsem tette meg. Kivégzése után a bizonyítékokat a tettesek elvitték a helyszínről.

Deme Gábor azon a (detektívtükrön keresztül rögzített) kihallgatáson, amikor lejátszották neki a gyilkosságról készült hangfelvételt. (Forrás: Ankor.hu)

Az Ankor.hu szerint a Szürke Zóna Podcast által vezetett, Ötödik lövés című rovat elsősorban a csepeli kettős gyilkossággal, és érintőlegesen a true crime műfajával foglalkozik. Ennek apropója, hogy könyv készül az ügyből, eleddig az első könyv, amely kimerítően és teljeskörűen foglalkozik Csepel egyik legvéresebb tragédiájával. Kun Tamás – másfél évtizedes hallgatását megtörve – úgy döntött, interjút ad a könyv szerzőjének. Kun védekezése változatlan – emeli ki az Ankor.hu –, szerinte nem ő gyilkolt, hanem egy álarcos elkövető, akivel felvette a harcot; eközben sérült meg.

Ártatlan volna a szocialista politikus?

Deme Gábor is nyilatkozott a könyv szerzőjének. Továbbra is azt állítja, nincs köze a kettős gyilkossághoz. Mi derül ki Deme nyilatkozatából?

  • Demét szocialista körökből megismert nyugdíjasok látogatják, akik baráti szívességből magánnyomozást folytatnak az ügyében.
  • Ezek a jótevők megvizsgálták a Kun Tamás korábbi okirat-hamisítási ügyében keletkezett iratokat, valamint a diósdi maffiaper során hozott ítélet indoklását, és különös összefüggésre leltek, ami újfent felveti Császár Mihály érintettségét Kun Tamáshoz fűződően.
  • Feltárták továbbá, hogy a csepeli lépcsőházban ittasan lövöldöző rendőr, akit 2016-ban elkövetett cselekménye után öt évre ítéltek, ugyanolyan expanzív típusú lőszert használt, mint Kun a kettős kivégzéshez.

Lényeges – eleveníti fel az Ankor.hu –, hogy a csepeli kettős gyilkosság ítéletét az első fokon eljáró bírói tanács Deme Gábor motivációjához vezette vissza. Egyedül Deme Gábornak állt érdekében kivégezni egykori mentorát, mert csak így tudta megakadályozni, hogy Takács feljelentést tegyen ellene. A védelem azonban nevesítette a nyilvánvaló tényt, miszerint fél Csepel tudott már Deme sikkasztásáról, tehát a gyilkosság nem oldott volna meg semmit.

Az életfogytiglanra ítélt bűnsegéd épp ezt az ellentmondást kívánja most feloldani azzal, hogy artikulálni próbálja, ki másnak lehetett érdekében kivégezni Takácsot. Bár a vele készült interjú során egyértelműen sosem mondta ki, az értesülései alapján felépített szcenárió szerint Takács a csepeli MSZP és az érdi ingatlanmaffia közötti konfliktusnak esett áldozatul – írja az Ankor.hu.

Kiemelt kép: Deme Gábor, az ifjúszocialista Gyurcsány Ferenc pártelnökkel. Forrás: MSZP

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.