Pesti Srácok

Gulyás Gergely: A kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Gulyás Gergely: A kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitóján, Pécsen.

A Pécsi Református Kollégiumban tartott rendezvényen Gulyás Gergely hangsúlyozta: az elmúlt harminc esztendő legnagyobb iskolafejlesztési programja zajlik Magyarországon, ehhez a kormány pedig több, mint 110 milliárd forintnyi uniós és további 46 milliárd forintnyi állami támogatást biztosít. Kifejtette: hazai forrásból 158 fejlesztés valósul meg.

– tette hozzá. Mint mondta, ma tizennégy százalék az egyházi iskolák aránya a közoktatásban, ami – fogalmazott – soknak és elégnek sem mondható, mégis kétszer akkora arány, mint kilenc évvel ezelőtt. A miniszter azt mondta: az egyházi, különösen a református oktatás kezdettől fogva minden emberhez szólt; a pénzüket kétkezi munkával keresőknek, a nélkülözőknek, a jómódúaknak éppúgy, mint a hívőknek és a hitet keresőknek. Ez most sincs másképp, hiszen a református egyház "szolgálatot vállalt az óvodáktól az egyetemekig, a kis falvaktól a Rózsadombig, a Károli Egyetemtől a roma szakkollégiumokig, az anyaországtól a Kárpát-medencén át a diaszpóráig". Felidézte: az egyház, azon belül a református egyház sok kiváló embert adott a magyar történelemnek, akik tudásukkal és tehetségükkel maradandót alkottak Arany Jánostól Kölcsey Ferencen át Schulek Frigyesig és a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertig. Gulyás Gergely aláhúzta: a mai magyar kormány elismeri, tiszteli és nélkülözhetetlennek tartja az egyházak szerepét a társadalomban, ez pedig hitéleti tevékenységet éppúgy jelent, mint intézményfenntartóit. Azt a nevelés nyújtja, amely a "keresztény értékeken alapuló oktatás mellett a hit megismerését, megtalálását és a hitben való megerősödést kínálja". Hangsúlyozta: senki hitbeli meggyőződése nem tartozik az államra, azonban az államnak és a kormánynak kell, hogy legyen világos társadalomképe, amelynek az "értékválasztásunk szerint a magyar jövő, a nemzeti azonosságtudat megőrzésén, a megmaradáson és a gyarapodáson kell alapulnia".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Aláhúzta: a mai kor Európájának fel kell ismernie, hogy "a keresztény kultúrkör feladásával és a hitről való lemondással elveszhet mindaz, ami ezt a kontinenst generációkon keresztül és évszázadokon át jellemezte". Hozzátette: lehet, hogy ma ez kisebbségi vélemény, amely "az uralkodó, nyugat-európai közéletet megbénító politikai korrektség véleménydiktatúráját veszélyezteti", de jelenleg sajátos módon "azokat vádolják antidemokratikus és nem jogállami lépésekkel, akik minden diktatúrát le akarnak, így a véleménydiktatúrát is le akarják bontani, mert egyszerre hisznek a szabadságban és a kereszténységben". Robert Schumant, az Európai Unió "alapító atyját" idézve azt mondta: a "demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét (...), egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed".

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára azt mondta: az alapismeretek átadása mellett az iskola feladata az egyes ember képességeinek kibontakoztatása, így lehet "fiatalokon keresztül jövőt építeni".

Hoppál Péter (Fidesz-KDNP), Pécs országgyűlési képviselője, a Pécsi Református Kollégium Igazgatótanácsának elnöke arról szólt, hogy bár a trianoni döntések miatt a mai határon innen és túl fekvő Baranya útjai elváltak, még a háború éveiben, a háborúra válaszul alapította a még egységes baranyai egyházmegye a mostani iskola jogelődjét. Hozzátette: a rendszerváltozást követően újraalapított intézmény azóta mindkét Baranya, a ma Horvátországhoz tartozó települések magyar diákjai számára is otthonául szolgál.

A tanévnyitót követően egyházi vezetők jelenlétében avatták fel az intézmény új iskolaépületét. Az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében több, mint 1,3 milliárd forintból megvalósuló háromszintes létesítményben 14 tanterem kapott helyet; természettudományi laboratóriummal, tornateremmel és közösségi térrel is rendelkezik. A mintegy 3200 négyzetméter hasznos alapterületű épületben a nyolc általános iskolai évfolyam két-két osztálya lel otthonra. A XVI. századi gyökerekkel rendelkező, 2016-ban 100 éves jubileumát ünneplő, a kommunista diktatúra kényszerszünete után 1992-ben újraindult pécsi református iskolaközpontban csaknem 1100 diák nevelése zajlik.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.