Videóriportban mutattuk meg, milyen “barátságos” látogatásra érkeztek Gulyás Mártonék, vagyis a Közös Ország Mozgalom Veszprémbe. Nap közben a sétálóutcán támadták le és zaklatták a fideszes aktivistákat a saját standjuknál. Este a Szigony nevű italozóba előbb beinvitálták a sajtót a taktikai szavazásról szóló fórumukra, majd pár perc elteltével obszcén szavak kíséretében dobtak ki bennünket. Az éjszaka sem telt eseménymentesen a királynék városában. A botrányhős egy csapattal előbb ragasztóval kente össze a Fidesz kampányközpontjaként szolgáló Narancspont üveg kirakatát, majd hajnali egy és két óra között egyikük visszasétált az irodához és maroknyi kővel fenyegető mozdulatokat tett a biztonsági kamerába. A követ végül a bejárati ajtó elé tette. Az erről készült felvételen felismertük azt a férfit, aki magát a Szigony tulajdonosának mondta és erőszakkal kidobta stábunkat a nyilvános fórumról.
Az esti mázolás és a kővel fenyegetés miatt a Fidesz illetékesei feljelentést tettek a helyi rendőrségen. Gulyás Márton civil aktivistának nem ez az első ilyen rendbontása. 2016-ban a Nemzeti Választási Iroda két tábláját rongálta meg és hajította el. Akkor garázdaságért egy év próbára bocsátották. Ez azt jelenti, hogy a büntetés kiszabását egy évre elhalasztották. Az aktivista a bíróság előtt is kijelentette, hogy a kiszabott büntetés semmilyen akciótól nem fogja visszatartani.
2017-ben a Sándor-palotánál hívta fel magára rendbontással a figyelmet. Gulyás egy társával lufikat akartak festékkel megtölteni, ami nem sikerült. Ezért végül a festékes flakonokat hajigálták a palota épületéhez. A vádirat szerint a kiemelten védett nemzeti vagyonban 23 000 forint kár keletkezett. A bíróság előtt akkor azért kért bocsánatot, hogy nem előbb követte el a dobálást. Gulyást végül a bíróság bűnösnek mondták ki társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében, a próbára bocsátását megszüntették, korábbi ítéletét beleszámítva, halmazati büntetésül 300 óra fizikai munkakörben teljesítendő közérdekű munkára ítélték.
2018 januárjában már notórius bűnelkövetőként az Állami Számvevőszék épületét festette narancssárgára Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom aktivistái. Akciójukkal a civilek milliós kárt okoztak az államnak. Erről az ügyéről már csak a választások után.
Kedden este így mázolták össze ragasztóval a veszprémi Narancspont kirakatát:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS