Pesti Srácok

"Gyűlölök minden franciát" - ordította a párizsi késelő migráns (Videó)

"Gyűlölök minden franciát" - ordította a párizsi késelő migráns (Videó)

Franciaországot hibáztatta az afrikai országok elszegényedéséért az a férfi, aki szombaton késsel támadt járókelőkre Párizsban, és arról beszélt, hogy gyűlöl minden franciát, írja a Magyar Nemzet.

A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy február elsején érkezett Olaszországból Párizsba kifejezetten azzal a céllal, hogy támadást hajtson végre, mert embereket akart ölni, de nem volt vallási indítéka. Meghallgatása során Franciaország gyarmattartó múltját emlegette, írta a Le Parisien. Arról a Modernity hírportál számolt be, hogy a támadó korábban több bejegyzést is közzétett a közösségi oldalán, amelyekben úgy fogalmazott:

Azt is elmondta, hogy minden probléma ezen a bolygón a nyugatiak miatt van. A késelő a videóiban Franciaországot hibáztatta az afrikai országok elszegényedéséért, és azt mondta, hogy a franciák le fogják aratni azt a vihart, amit évek óta vetnek. Annak ellenére, hogy a nyomozók elismerik, hogy a támadó szalafista tartalmakat posztolt, a hatóságok szerint az eset nem terrorizmus, mert nem kiabált semmi vallásosat a támadás során.
Forrás: Magyar Nemzet; Kiemelt kép: MTI/AP/Christophe Ena
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.