Pesti Srácok

Gyurcsány embere kitiltotta Márki-Zay bizalmasát a baloldali kampányból Szigetszentmiklóson

Gyurcsány embere kitiltotta Márki-Zay bizalmasát a baloldali kampányból Szigetszentmiklóson

Gyurcsány Ferenc embereinek és Márki-Zay Péter bizalmasának csatározása odáig fajult Szigetszentmiklóson, hogy ott is működésképtelenné vált a baloldal – írja a mandiner.hu.

Az már köztudott, hogy több mint egy éve áll a bál a település első embere és a Gyurcsány-párti alpolgármestere, Jószai Attila között. Márki-Zay bizalmasa előbb kiszórta maga mellől helyettesét, majd visszahelyezte pozíciójába, de fizetése jelentősen lecsökkent, hiszen Nagy János minden feladatot elvont egykori „szövetségesétől”. A polgármester és Jószai is fut a maga igazáért, utóbbi persze a járandóságáért is. A szélmalomharc legújabb fejezete, hogy a felek a Miniszterelnökségtől kapott válaszlevélben azt a javaslatot kapták, menjenek perre, hogy eldőljön Jószai elmaradt illetményének kérdése.

– áll a Mandiner.hu által megszerzett dokumentumban.

PestiSracok facebook image

Az viszont már egészen új aspektusa az ellentéteknek, hogy az LMP-s támogatású alpolgármester, Jaksa-Ladányi Emma is elkezdte korábbi „partnereit” kritizálni. Előbb a büdzsé vitájakor próbálta felhívni arra a figyelmet, hogy miközben Jószai Teodóra (a baloldali összefogás DK-s országgyűlési képviselőjelöltje, az ugyancsak parlamenti bársonyszékre vágyakozó polgármester előválasztási ellenfele – a szerk.) arról beszél kampányában, megtelt a Csepel-sziget, addig férje azon munkálkodik, hogy minél több területet vonjon Szigetszentmiklós belterületébe, utat adva ezzel az újabb beruházásoknak. A városvezető megvonta a szót helyettesétől. Később pedig már a momentumos Gyurcsik József állt elő egy javaslattal, hogy váltsák le az LMP-támogatású alpolgármestert.

Jaksa-Ladányi Facebook-oldalán is kifakadt:

Egy, a bejegyzése alatti hozzászólásban pedig úgy fogalmazott:

Érdekesen alakul Szigetszentmiklóson az országgyűlési választási kampány is. Ugyancsak egy Facebook-bejegyzésből értesülhettek a helyiek arról, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) színeiben politizáló polgármesterük miért nem kampányolt egy percet sem az ellenzéki összefogás által indított DK-s jelölt mellett. Pár hete Nagy azt írta, Márki-Zay aktivistái a billegő körzetben veszik ki részüket:

Március 14-i kommentjében viszont már úgy reagált egy kampányfelvetésre:

Egy későbbi hozzászólásból kiderült az is, hogy Jószaiék mindezt írásban kérték. Vagyis az ellenzéki összefogás parlamenti képviselőjelöltje megtiltotta az összefogás polgármesterének, hogy az mellette kampányoljon.

Forrás: mandiner.hu; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.